Corydoras duplicareus – Rézfoltos páncélosharcsa

A rézfoltos páncélosharcsa igazi ékköve lehet az akváriumunknak, az ezernyi páncélosharcsa-faj egyik legszebbike. A Rio Negro vízrendszerében honos (annak egy mellékfolyójában), így kiváló amazóniai, vagy kimondottan Rio Negro biotóp medence alakítható ki segítségével. Élőhelyéből adódóan is kedveli a sötétített vizet (ún. feketevizes folyó lakója), ezt elérhetjük úgy, ha Tebang-leveleket vagy égertobozt szórunk medencéjébe, esetleg kiáztatott tőzeg-levet csepegtetünk vizéhez. Bátran szórjunk faleveleket is az akváriumba. Egy ilyen élethű esőerdei akváriumban különböző pontylazacok és törpesügérek remek társítási lehetőséget kínálnak – nagyon szépen mutatnak harcsáink például vörös neonhalak, fantomlazacok, vörösfejű pontylazacok társaságában. Természetesen minden más olyan hallal is egybe kerülhetnek, melyek igényei hasonlóak és nem tesznek kárt a harcsákban (akár más kontinensről származó fajok is lehetnek, például razbórák).

A páncélosharcsákat mindig csapatban tartsuk, legalább 6-8 példányt vásároljunk belőlük! Egy kb. 70-80 literes medencében már teljesen jól érzik magukat. Az akvárium aljára okvetlenül apró szemű, finom homokot terítsünk, melyben harcsáink kiélhetik turkáló életmódjukat. Ha nagyobb, esetleg éles szélű kavicsok kerülnek a medencébe, azok tönkreteszik halaink érzékeny bajuszszálait, ami akár végzetes fertőzésekhez is vezethet. A durvább sóder és gyöngykavics sem alkalmas a páncélosharcsa-tartáshoz! Az akvárium oldalsó vagy hátsó régiójában elhelyezett növények fokozzák halaink biztonságérzetét, hiszen menedéket nyújtanak számukra, ahová visszavonulhatnak. Gyakori látvány egyébként, hogy gallyak, sziklák mellett vagy akár nagyobb növényeik levelein, csoportokba gyülekezve pihennek. Akkor se ijedjünk meg, ha a harcsák néha feljárnak levegőt venni a vízfelszínre: a légköri oxigént képesek bélfalukon megkötni. A rendszere részleges vízcserék fontosak, túl nagy áramlás ne legyen akváriumukban.

Lágy, enyhén savas vizet kívánnak, ami egyébként a melléjük ajánlott pontylazacok, törpesügérek igényeivel is összhangban van. A hőmérséklet ideálisan 24-25 °C körüli legyen, a túl meleg vizet nem szeretik, s bár jól mutatnak, diszkoszhalak mellé ezen okból nem szerencsés választás a faj. A meleg vízben élettartamuk megrövidül.

Etetésükre számos táplálék megfelel, a legjobb természetesen az élő tubifex, blackworm. Ezen kívül kaphatnak grindált, televényférget (ne túl gyakran, mert ettől hízásra hajlamossá válhatnak), különböző szúnyoglárvát és artémiát is – utóbbiakat akár élő, akár fagyasztott formában. Elfogadják a talajra süllyedő lemezes tápokat és a páncélosharcsák számára készülő, gyorsan szemcsésedő harcsatablettákat is, de ügyeljünk rá, hogy mindig jusson nekik elegendő és teljes értékű takarmány. A más halak által meghagyott maradék nem felel meg a páncélosharcsák egészséges gondozására.

A nőstények nagyobb termetűek, és ivaréretten láthatóan teltebbek is az ikrák miatt. Íváshoz egy nőstényre 2-3 hímet számítsunk, és a tenyészakváriumba lágy vizet készítsünk elő. A rokon C. adolfoihoz képest kevésbé savanyú vízben is sikeresen ívik, akár semleges kémhatáson is. Az ívást elősegíthetjük 60-70%-os, hideg vizes vízcserékkel, melyek az esős évszakot imitálják halaink számára. Ezt napokon keresztül végezzük, amíg az ívás be nem következik. Természetesen ennek előfeltétele, hogy a halak kondicionálva legyenek élő eleségekkel az ikrázást megelőző hetekben. Ikráikat nagyon gyakran a víz felszínéhez közel helyezik el, például az üvegfalra (kb. 30-40 db-ot). A szülők ezt követően eltávolíthatóak, a kishalak 4-5 nap után kelnek ki. Ügyeljünk a vízminőségre, inkább gyakori kisebb vízcserékkel dolgozzunk, mintsem hirtelen nagyobb mennyiséget lecserélve, s ezzel a vízminőséget akár drasztikusan megváltoztatva. Utóbbi ugyanis könnyen végzetes lehet a kishalak számára. Elúszás után frissen kelt sórákkal indíthatunk, de banán- vagy walterférget is kaphatnak az ivadékok. A sórák esetében fontos, hogy a peteburok ne kerüljön be az ivadékok mellé, mert bélelzáródást okozhat. Az ivadékok nagyon lassan nőnek, ami tenyésztésüket némileg megnehezíti!