Teszársz Kálmán és Veres Géza
Útmutató a hazánkban előforduló trópusi halak tartásához és tenyésztéséhez
- magánkiadás (Zuglói nyomda), Budapest, 1955
Tartalom:
BEVEZETÉS:
Minél jobban elszakad az ember a természettől, annál inkább vágyik utána. A városokban élő ember kívánkozik a szabadba, boldog, ha rétet, erdőt, hegyet lát és igyekszik lakásában is a természet egy-egy képviselőjét meghonosítani. Néhány cserép virág, egy kis madár sok örömet okoz a városi embernek. A természet utáni vágyakozás tette az akváriumot is olyan kedveltté az utóbbi időkben.
A legszebb szobadíszek közé tartozik egy jól berendezett vízmedence a maga üdezöld növényzetével, színpompás, elevenen mozgó halaival. Emellett megnyugtatólag hat az idegekre, megfigyelésekre, tudományos kutató munkára ösztönöz és felkelti az érdeklődést a biológia iránt fiatalokban, idősebbekben egyaránt. Ahhoz, hogy vízmedencénk valóban dísze legyen a szobának, hogy gyönyörködhessünk benne, elengedhetetlen ismerni azokat az alapfogalmakat, melyek a természetben s így medencénkben is befolyásolják a növények és halak életét. Ma már idegennyelvű szakirodalom bőven foglalkozik az akvárium kérdésekkel, magyar nyelven azonban kevés ilyen tárgyú munka jelent meg.
Jegyzetemet azért készítettem, mert ezzel kívánom elősegíteni kutatásainkat ezen a téren.
Magam akváriumban halakat már húsz évvel ezelőtt is tartottam, azonban tenyésztéssel, kísérletekkel csak az utóbbi négy-öt évben kezdtem foglalkozni. Ezalatt az idő alatt elértem, hogy a „commerce” halak mellett sikeresen tenyésztettem a Hyphessobrycon gracilist, H. heterorhabdust, H. innesit stb. hazánkban először sikerült tenyésztenem a Hemigrammus pulchert, Melanotaenia macculochit. E sikereket megfelelő útmutatással bárki hamarább is elérheti.
A legtöbb akvarisztikai szakkönyv írója lehet jó elméleti szakember, kitűnő író, azonban véleményem szerint nem nyújtanak könyveikben elegendő gyakorlati útmulatást. Így a bővebb magyarázat hiányában, főleg a kezdő akvaristák még az egyszerűbb halak tenyésztését sem tudták megoldani, éppen az útmutatás szűkszavúsága miatt.
Meg kell emlékeznem Babocsay Lászlóról, akitől szerencsém volt igen sokat tanulni, vele együtt dolgozni, Köztudomású, hogy a külföldi szakirodalom és tapasztalatok nyomán ő volt hazánkban az első, aki desztillált- és esővizekkel dolgozott, és tenyésztette hazánkban először sikeresen az üvegsügért, a neonhalat, a H. heterorhabdust, a glühlichtet (H. gracilis), a Rasbora heteramorphát és meg sok szép eredménnyel gazdagította a magyar akvarisztikát.
Mindezeket azért bocsátottam előre, mert az elmélet mellett főleg gyakorlati útmutatást szándékozom adni. Ezt pedig csak azok tehetik, akiknek megfelelő gyakorlati tudásuk van és eredményesen tenyésztették is a halakat.
Címlapfotó: balu.
- ISBN:
- Méret:
- 20 x 15 cm
- Oldalszám:
- 48
- Kötés:
- tűzött
- Példányszám:
- Nyomtatta:
- Zuglói nyomda
- KÉPEK:
- Képek feltöltés alatt!
- Képek feltöltés alatt!
- Katalógusba került:
- 2010-04-24 óta szerepel a katalógusban.
- Frissítve:
- 2017-08-04 06:08
Adatok
Katalógusba került:
2010-04-24
Frissítve:
2017-08-04 06:08
Katalógus ID:
No. 5546
Oldal linkje:
Útmutató a hazánkban előforduló trópusi halak tartásához és tenyésztéséhez – Teszársz Kálmán és Veres Géza
Magyar akvarista könyvek (54) | Külföldi akvarista könyvek (13) | Haltani szakkönyvek (8) | Ismeretterjesztés (20) | Akvarista lapok, folyóiratok (8) |