88 színes oldal a hazai halainkról – Botta István

Természetes vizeinkben kb. 80 halfaj él.

Az őshonos fajok közül néhány, pl. a lápi póc és a réti csík a vízrendezések és a mocsarak lecsapolása miatt rendkívül megritkult. A vaskos csabak hazánkban mindig is ritka faj volt. A dunai galóca és a pénzes pér hazai vizeinkben jelenleg csak alkalmi vendégek. Áradások után sodródnak vizeinkbe.

A vándorló fajok, pl. a vágó tok, a viza, a sőreg tok, csak elvétve kerül hazánkba, szinte kipusztultnak tekinthetők. A marénafajok az utóbbi években alkalmi vendégek.

Faunánkat gazdagítja még néhány természetes úton terjeszkedő halfaj is, amelyek a Fekete-tenger torkolatvidékétől vándorolnak hazai vizeinkbe és itt meghonosodnak. Ilyenek a gébfajok.

Gazdasági okokból telepítették be régebben a törpeharcsát, a naphalat, az ezüstkárászt és az utóbbi időben a növényevő halakat. Ezek a fajok ma már meghonosodtak. A fogaspontyféléket, az aranyhal- és a díszpontyváltozatokat dísz-értékük miatt vagy biológiai védekezés céljából telepítették be termálvizekbe, gazdaságokba vagy kerti tavakba. A kiszabadult példányok és szaporulataik elszigetelt állományokban az ország több pontján rendszeresen fellelhetők, ezért halfaunánk stabil tagjainak tekinthetjük őket.

A növényevő halak ivadékával hurcolták be Európába a kínai razborát.

Azokat a halfajokat, amelyek az édesvizekben élnek és a tengerbe vonulnak telelni vagy ívni, katadrom fajoknak tekintjük (pl. angolna). Azokat a fajokat, amelyek a tengerben élnek és az édesvizekbe vándorolnak ívni anadrom fajoknak nevezik (pl. tokfélék).

Helyi vándorlók azok a fajok, amelyek az év nagy részét a táplálékbázist adó területen töltik, és az ívási vagy a telelési időszakban vonulnak más területre (pl. a menyhal a december—januári ívási időszakban, a garda teleléskor).

A vizek őszi lehűlésekor a legtöbb faj nagyobb csapatokba verődve húz a meder mélyebb pontjai felé. Ez a vertikális vándorlás. A jégkéreg alatt a mederfenéken elhelyezkedő 4 °C hőmérsékletű vízréteg biztosítja az optimális körülményeket az átteleléshez. A meder mélyebb pontjain nagyobb haltömegek verődnek össze, életfolyamataik lelassulnak, nem táplálkoznak. Ezt a jelenséget vermelésnek nevezzük. A nálunk élő halfajok közül néhány ilyenkor válik aktívvá. Ekkor ívik és táplálkozik a szajbling, a pisztráng, a pénzes pér, a menyhal, ill. ragadoznak a tél végén és kora tavasszal ívó fajok (pl. a csuka és a süllő). A domolykó vermelési ideje nagyon rövid, részleges, mert táplálékbázisa évszakonként változik.