Hans Frey
Az akvarista kislexikona
- Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1970
Tartalom:
Az akvarisztika magyar nyelvű irodalma több mint félévszázados múltra tekint vissza. Krenedits Ferenc: Aquariumi Tanulmány-a 1907-ben hagyta el a nyomdát, messze megelőzte korát, majd ezt követte 1924-ben a Fővárosi Állatkert kiadásában Kellner Jenő „Szoba Aquarium”-a. Azóta a magyar „Akvárium Könyvtár” 26 kötetre gyarapodott, beleszámítva összesen 6 évfolyam akvárium folyóiratot: „Az akvárium” (I-II.) és „Akvárium, terrárium” (I-IV.) Ebből 15 kötet az elmúlt két évtized terméke. Az ilyen művek iránti érdeklődést mutatja az is, hogy a legtöbb könyv megjelenése után néhány hónapra elfogyott és a régebbi kiadásúak ma már beszerezhetetlen könyvritkaságoknak számítanak. A fokozott kereslettel magyarázható, hogy az utóbbi időben megélénkült az akvarisztikai tárgyú könyvek megjelentetése; a kiadók igyekeznek mind több, szebb kiállítású és tartalmasabb művet közreadni. Mégis ez az első alkalom, hogy a hidrobiológia ezen alkalmazott ágának, – amit az édesvízi akvarisztika képvisel – teljes anyagát magyar nyelven egy kötetben megjelentetjük. Úgy érezzük, hogy Hans Frey könyvének magyar nyelvű fordításával olyan könyvet adunk az olvasóközönség kezébe, ami az érdeklődők igényeit ki fogja elégíteni. Így gondoljuk ezt már csak azért is, mert hazájában, a Német Demokratikus Köztársaságban a „DAS AQUARIUM VON A BIS Z” kilenc kiadást ért meg és maholnap ott tartunk, hogy a világ csaknem valamennyi kultúrnemzetének nyelvére lefordították
Frey könyve bizonyára nem ismeretlen az olvasó előtt. Az eddigi hét német kiadásból számos példány eljutott hazánkba, s így jó híre megelőzte a magyar nyelvű kiadást. Hogy számos akvarisztikai mű közül miért éppen ennek a könyvnek van Európa-szerte legnagyobb sikere, annak egyszerű a magyarázata. A korszerű akvarisztika olyan sokoldalú ismereteket feltételez, hogy nem lehet azokat egyszerűen megtanulni. Azonkívül az akváriummal kapcsolatban felmerülő problémák sem követnek semmilyen sorrendet, ezért az akvarista számára legmegfelelőbb az olyan kézikönyv, amelyben az adott kérdésekre rövid és világos magyarázatokat talál. A jó és gyors kezelést megkönnyítik az utalások, s egy-egy problémára néhány címszó kielégítő felvilágosítást ad. Ugyancsak az utalások igazítják útba a kezdő akvaristát is, hiszen az akvárium berendezését tárgyaló címszavak tartalmazzák azokat a hivatkozásokat, amelyek követésével megtalálja mind a teendőket, mind azok sorrendjét.
A kislexikon felöleli az akvarisztikával kapcsolatos állat- és növényfajok ismertetését, beleértve azok élőhelyi, rendszertani, és részben származási hovatartozását is. Foglalkozik az állatok – elsősorban a halak – és a növények beszerzésével, betelepítésével, gondozásával, a halak és a táplálékállatok tenyésztésével, az előforduló hibák és betegségek kiküszöbölésével ill. megszüntetésével.
A gyakorlati teendők mellett a szerző mindenütt igyekszik tömör és közérthető tudományos magyarázatot adni. A több mint 500 ábra és 64 – közte 24 színes – képtábla több száz fotója segít elmélyíteni a könyv olvasójának ismereteit.
A címlapért köszönet Balunak!
- ISBN:
- Méret:
- 25 x 17 cm
- Oldalszám:
- 786
- Kötés:
- vászonkötés
- Példányszám:
- Nyomtatta:
-
- KÉPEK:
- Katalógusba került:
- 2008-12-28 óta szerepel a katalógusban.
- Frissítve:
- 2008-12-28 02:12
Adatok
Katalógusba került:
2008-12-28
Frissítve:
2008-12-28 02:12
Katalógus ID:
No. 5518
Oldal linkje:
Az akvarista kislexikona – Hans Frey
Magyar akvarista könyvek (54) | Külföldi akvarista könyvek (13) | Haltani szakkönyvek (8) | Ismeretterjesztés (20) | Akvarista lapok, folyóiratok (8) |