| Megtekintve: 2 698

Tengeri akvarisztika – Werner Baumeister


Werner Baumeister


Tengeri akvarisztika


Gazda Kistermelői Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2007



Tartalom:



Előszó

Az ember mindig is arra törekedett, hogy minél több állattal vegye körül magát Már az ókori egyiptomiak is tartottak kutyákat, macskákat. Ezek az állatok még ma is a legkedveltebb háziállatok közé tartoznak. Mégis lényegesen nagyobb (és szerencsére évről-évre növekszik) azoknak a száma, akik valamilyen édesvízi, vagy tengeri akváriumot tartanak a lakásukban.

Mi emberek önző viselkedésünkkel szisztematikusan pusztítjuk Földünk élővilágát, mind kevesebb életteret hagyva a még megmaradt fajoknak. És talán épp így kap különös hangsúlyt a hobbiállattartás, és azon belül persze az akvarisztika! Egy akvárium kényes egyensúlyának tanulmányozása ugyanis hamar ráébreszthet bennünket saját tágabb környezetünk törékenységére is.

Ha valaki tíz vagy húsz évvel ezelőtt azt mondta, hogy a bonyolult, sőt drága technikai felszereltséget igénylő tengeri akvarisztika az akvarisztika „magasiskolájának” számít, talán nem is szálltunk volna vitába vele. Mára azonban már megteremtődtek azok a feltételek, melyek mindenki számára lehetővé teszik azt, hogy sikeresen foglalkozhasson a tenger fantasztikus világával. Az akvarisztika két ága persze sokáig versenyezhetne azon, melyik is bonyolultabb a másiknál. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy mennyivel egyszerűbb egy csupán szűrővel, fűtővel, fehérjelehabzóval és lámpával felszerelt tengeri akváriumot néhány remete – vagy garnélarákkal és vakhallal fenntartani, mint egy érzékeny édesvízi növényekkel és halakkal betelepített amazonasi biotóp akváriumot gondozni.

Éppen a vízelőkészítés, amely a laikusok körében a tengeri akvarisztikának a valódi nehézségét jelenti, összehasonlíthatatlanul nehezebb a bemutatott példában az édesvízi medencénél. A víz kémiájának pontos ismerete tehát itt is alapfeltétel.

Nem azt a benyomást szeretnénk kelteni, hogy a tengeri akvarisztika különösen egyszerű, és minden kezdő akvaristának fenntartás nélkül ajánlható. Ellenkezőleg. Éppen ezen a sokoldalú területen kell az akvaristának állandóan bővíteni és frissíteni a tudását!

A tengeri akvarisztika tartós sikerének feltétele az állandó foglalkozás, a jó megfigyelőképesség és — végül, de nem utolsó sorban — a nem túl szűkös anyagiak. Mindent egybevéve szinte ugyanazok a feltételei, mint az édesvízi akvarisztikának. A tengeri akvarisztika akkor válik valóban bonyolulttá, amikor az akvarista megpróbálja a korallzátony teljes élővilágának egy kis darabkáját otthonában létrehozni, tehát amikor gerinctelen alacsonyrendű állatokat halakkal, növényekkel és korallokkal szeretne társítani. Ilyenkor már valóban az akvarisztika magasiskolájáról beszélhetünk! És akinek még sikerül egy-egy tengeri állatot szaporítani is, akkor az nyugodtan nevezheti magát e terület szakértőjének.

A tengeri állatok szaporítása sajnos még ma sem olyan eredményes, hogy lemondhassunk a gerinctelenek, és halak befogásáról, vagyis az állandó importról.

Ebből következően igen nagy felelősség hárul ránk, tengeri akvaristákra! Miközben tehát mindenki nappalink fő díszében, a színpompás akváriumban gyönyörködik, addig nekünk sosem szabad elfeledkeznünk a benne élő ritka élőlények állandó megfigyeléséről, gondozásáról. Aki tehát csupán egy mutatós és különleges szobadíszt keres, az jobb, ha nyomban el is felejti a tengeri akvarisztikát. A tengeri állatok nem presztízstárgyak! Már csak azért sem, mert az ilyenfajta bánásmódot aligha élnék túl.

Ez a könyv nem jöhetett volna létre az akvarista barátok, az állatkereskedések és az egyéb akvarisztikai eszközöket gyártók segítsége és tanácsadása nélkül. Ezért különösen köszönöm mindazoknak, akik a hosszú beszélgetésekkel és vitákkal hozzájárultak e könyv megszületéséhez.

Werner Baumeister



ISBN:
9789637445644
Méret:
17 x 24 cm
Oldalszám:
216
Kötés:
cérnafűzött keménykötés
Példányszám:
Nyomtatta:

KÉPEK:
Katalógusba került:
2011-01-03 óta szerepel a katalógusban.
Frissítve:
2011-01-03 02:01

Adatok

Katalógusba került:

2011-01-03

Frissítve:

2011-01-03 02:01

Katalógus ID:

No. 5555


Kategória választó

Magyar akvarista könyvek (54) | Külföldi akvarista könyvek (13) | Haltani szakkönyvek (8) | Ismeretterjesztés (20) | Akvarista lapok, folyóiratok (8) |

Magyar akvarista könyvek kategória fajböngésző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük