2012 November díszhala: az óriás rakétamárna

 

2012 November díszhala: az óriás rakétamárna - Ikon

Egy éve már, hogy kezdetét vette a Hónap hala program. A kezdeményezést sikeresnek mondhatjuk, hiszen folyamatosan többszázas olvasottságnak örvendenek a cikkek, ez körülbelül még egyszer annyi, mint az adott fajra ugyanezen időtávlatban érvényes lapletöltések száma!

Hampala macrolepidota

A régebbi cikkek is folyamatos olvasottság alatt már a 1000. letöltést közelítik! A kezdeményezést továbbra is folytatjuk, és megköszönjük minden egyes olvasónknak érdeklődését és bizalmát. Reméljük, legalább néhány érdeklődő akvaristának sikerült valami újat, érdekeset nyújtanunk.

Hampala macrolepidota - óriás rakétamárna
Hampala macrolepidota – óriás rakétamárna

Viszont térjünk rá e havi fajválasztásunkra is, hiszen 2012. év novembere sem telhet el Hónap hala cikk nélkül! Az óriás rakétamárna (Hampala macrolepidota) minden bizonnyal sokak számára ismeretlen hal. Nem is csoda, hiszen idehaza nem nevezhető elterjedt fajnak. Kuhl és Van Hasselt 1823-ban írta le a fajt. Rendszertanilag a pontyalakúak, pontyfélék közé tartozik. A Cyprinidae család tagjai továbbá a kedvelt díszmárnák is (szumi, rózsás, bíborfejű), így velük közelebbi rokonságot mutat. A pont egy éve bemutatott rombuszsávos díszmárna (Desmopuntius rhomboocellatus) szintén a rokonságába sorolható!

Hampala macrolepidota - óriás rakétamárna
Hampala macrolepidota – óriás rakétamárna

Hosszúkás, orsó alakú teste van, feje aránylag nagy. Úszói vöröses-narancs színűek, míg testét rácsminta díszíti a mintázott pikkelyszegélyeknek köszönhetően. Teste közepén egy fekete hosszúkás folt van, ami inkább sávnak tetsző pár halon, mivel a növekedés során alakja, mérete változik, idős példányokon gyakran nem is látszódik!

Elterjedési területe és akváriumi tartása

Délkelet-Ázsia indonéziai régiójában terjedt el, Thaiföldtől Pápua Új-Guineáig. Kedveli a nagyobb folyókat is, bár a kisebb, tisztább folyókban valamivel jobban érzi magát.

Kifejezetten nagytermetű, az akváriumi óriások közé sorolható a maga 50-70 cm-s méretével! Így nem könnyű otthon gyönyörködni bennük, pláne ha tudjuk, hogy csapatos hal…

Hampala macrolepidota - óriás rakétamárna
Hampala macrolepidota – óriás rakétamárna

Ennek megfelelően igen nagy akváriumot igényel, lehetőleg 4500 liternél kisebb medencében ne gondozzuk! A fiatal halak persze tarthatóak kisebben is, de az optimális növekedés érdekében 5-600 liternél kisebbe még a fiatal példányokat se helyezzük! Egy felnőtt csapatnak, lehet, hogy még a 4500 liter sem elegendő feltétlenül, bár ez egyedszámtól is függ. Gondoljunk csak bele, ha 8-10 db 70 cm-s rakétamárna megiramodik az akváriumban…

Nagyon mozgékony, aktívan úszó hal, aminek nagy szabad területre, kiúszótérre van szüksége. Az aljzat számára szinte mindegy is, bár szeret beletúrni, de gyöngykavics is lehet, nem csak sóder. Köveket helyezhetünk, és ágakat is, a medencébe. De arra figyeljünk, hogy túl magasra ne építsük őket, mert nekimehetnek, zavarja őket úszásukban, és akár meg is sérthetik magukat. A növényeket előszeretettel fogyasztja, így szinte felesleges velük bajlódni. Mivel a tiszta és bomlástermékmentes vizet kedveli, erős külső szűrőre van szükség. Nagy hal létére sokat ürít, ezért nem árt, ha erős az a szűrő.

Tehát mérete nem teszi lehetővé, hogy a legtöbb otthoni társas medencében gondozzuk, bemutató akváriumokba ideális hal. Társítható hasonló, vele egyméretű halakkal, azokkal békésen viselkedik. Ilyenek lehetnek például a vértesharcsák, békésebb sügérek, tiofil márnák, apolló-halak, cápamárnák, cápaharcsák, pakuk és nagyobb fejenálló lazacok, Chalceusok, stb. stb. A kishalakat elfogyasztja.

Etetése, vízparaméterek és tenyésztése

Hampala macrolepidota - óriás rakétamárna csapat
Hampala macrolepidota – óriás rakétamárna csapat

Etetésére alkalmasak a nagyobb halak számára gyártott műeleségek, mohón fogyasztja a táplálékot. De célszerű valamivel kiegészíteni étrendjét, hogy ne legyen egyhangú. Így különféle fagyasztott és élő tápok jöhetnek szóba. Kishalakat, garnélát és fagyasztott-forrázott zöldséget is kaphat (pl. uborka, cukkini, tök, saláta, spenót, gyermekláncfűlevél, borsó, stb.). Fontos tisztában lennünk megvásárlásakor azzal, hogy sokat eszik!

A vízértékekre nem kényes, az 5-20 nk keménységi fokig semmi gond sincs, és a savastól a lúgosig elviseli a kémhatást, 5,5 és 8 pH között. A hőmérséklet lehetőleg 22-26 C körül legyen. Ne feledkezzünk meg a gyakori vízcserékről sem, ilyen nagy halaknál aránylag fontos, hogy rendszeresen felfrissítsük vizüket. Betegség esetén megfelelő, akár réztartalamú gyógyszerrel is kezelhető, nem érzékeny rá.

Akváriumi körülmények közötti tenyésztése sajnos mind a mai napig megoldatlan maradt, ebbe testmérete is erősen belejátszik.

Hampala macrolepidota – Óriás rakétamárna adatlap:

ELSŐ LEÍRÓJA:

Kuhl, 1823

CSALÁD:

Cyprinidae

MÉRET:

50-70

°C:

22-26
°pH 5,5-8

°Nk:

0-20

HELYIGÉNY:

4500 liter

VISELKEDÉS:

csapatos hal

TÁPLÁLÉK:

mindenevő

HOL TARTÓZKODIK?:

alsó-középső

ÉLETTARTAM:

~5-7 év

TERMÉSZETV. BES.:

gyakori
TÉRKÉP (MAP); ELTERJEDÉSI TERÜLETE :
Óriás rakétamárna - Hampala macrolepidota elterjedési területe (distribution map)
Óriás rakétamárna – Hampala macrolepidota elterjedési területe (distribution map)

KÜLALAK ÉS JELLEGZETESSÉGEK LEÍRÁSA:

Hosszúkás, orsó alakú márnaféle. Karcsú faj. Úszói vöröses színezetűek, teste pedig hálómintás a pikkelyszegélyminták végett. Teste közepén egy fekete függőleges csík húzódik, de ez eltűnhet, halványodhat ahogy az egyed öregszik.

TARTÁSA ÉS TENYÉSZTÉSE:

A hal nagyon nagy termetű, és aktív úszó, ezért csak igen nagy medencékbe való. Alkalmatlan a legtöbb otthoni akváriumban való tartásra, ezért leginkább bemutatóakváriumokba való. Mi több, csapatos hal, ezért 6-8 példány számára lehet, hogy a 4500 liter még kevés is! Nagyon erős külső szűrők, szűrőrendszerek kellenek, hogy vizük kristálytiszta és oxigéndús maradjon.

A márnák sokat is ürítenek, mivel sokat táplálkoznak méretükből adódóan. A faj amúgyis gyorsabb folyású, köves folyókat kedveli, tehát még az áramlásra sem árt figyelni. A gyengébb levelű vízinövényeket fogyaszthatja, érdemes kődekorációt készíteni. A kövek elhelyezésénél ügyeljünk arra, hogy úgy rendezzük el, hogy márnáink úszóterét ne zavarják, nehogy nekimenjenek és felsértse őket! Nagy szabad úszóteret hadjunk nekik, mivel aktívan úsznak fel-alá! A talaj lehet apróbb szemű is, de gyöngykavics is.

Etetésére alkalmasak a nagyobb szemű pelletek, fagyasztott és élő eleségek. Számoljunk vele, hogy sokat eszik! Társításra mellé békésebb sügérek, nagyobb termetű vértesharcsák, illetve más nagyobb pontyfélék, Labeo-k, cápaharcsák alkalmasak. A kisebb halakat elfogyaszthatja.
Kisebb akváriumban (1-400 liter) tartva természetesen nem nő meg óriásira, viszont szenved, és hamar el is pusztulhat. Még a fiatal halaknak is célszerű 7-800 literes medencét beüzemelni!

Mérete is belejátszik, hogy tenyésztése akváriumi körülmények között továbbra is megoldatlan.

EGYÉB ELNEVEZÉSEK:

syn: Barbus hampal, Barbus macrolepidotus, Capoeta macrolepidota, Heteroleuciscus jullieni.

Eng: Hampala Barb, Sidebar Barb, Grooved-isthmus barbel.

Egyéb köznevei: Hampala velkošupinná, Carp, Suomuhampala, Große Flußbarbe, Juak, Palung, Politah, Suco, Trey khman, Trey khmann, Trey khmau, Pa soot, Pa sou, Pa sout, Pba soot, Sout, Adung, Dungan, Hampal, Juak, Langkung, Sebarau, Kasoop, Kasoop khap, Pla i gun tu bu, Pla ka soop bung, Pla ka soop kead, Pla ka soop kiead, Pla kasoop, Pla sood, Pla soop, Cá Ngựa nam, Cá Ngựa sông, Cá ngu’a, Cá ngua.

Kategória választó

Anno… (7) | Díszhalak etetése (12) | Díszhal betegségek (4) | A hónap díszhala (44) | Díszhal tenyésztés (4) | Cikkek (5) |

A hónap díszhala kategória fajböngésző

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.