Színezete elképesztő, de nem azért, mert olyan színpompás, hanem mert koromfekete! Egy viszonylagos újdonság az akvarisztikában, ami előtt szép kis „karrier” állhat.
Magyar neve: venezuelai fekete páncélosharcsa.
Corydoras „Black venezuelanus”
Rendszertani hovatartozása még nem tisztázott teljesen. Az egyszer biztos, hogy a Callichthydae-khoz tartozik, ahová pl. a thorocatum harcsa és a dianémák is. A legnépesebb nem ebben a családban minden bizonnyal a Corydoras-genus, ami jelenleg már jóval 200 feletti faj, illetve változatlistát tartalmaz. A Corydorasok, azaz magyarul páncélosharcsák régóta közkedveltek, de Magyarországon a legismertebb, és igazából régebb óta tartott és tenyésztett fajok száma mindösszesen 2. Ez nem azt jelenti, hogy 30-40 éve nem ismertek többet, de igazán fényes pályafutást valójában két faj ért el, amik minden állatkereskedésben beszerezhetők, és gyakorlatilag minden akvarista ismeri őket. A kékpajzsos és a foltos páncélosharcsa. Na de térjünk vissza a mi kis „feketebárányunkhoz”, aki nem is egyedüli feketebárány, hisz a Corydoras concolor is hasonló színezetnek örvendhet. Egyesek szerint a „black venezuela” önálló, de tudományosan még nem besorolt faj, míg mások alfajnak, változatnak tekintik. Valószínűsíthető, hogy a Corydoras ’Black venezuelanus’ a C. schultzei egyik színvariánsa, esetleg alfaja. Ez nem jelenthető ki úgy, hogy igenis az, mivel tudományosan, esetleg géntechnológiailag még nem kapott hivatalos besorolást. Ennek bekövetkeztéig még talány marad, vajon pontosan hová is tartozik kedvencünk.
A hal természetes élőhelye elsősorban Venezuelára, azon belül is a Rio Apure folyására koncentrálódik.
Tán legfontosabb vízbázisa Venezuela, azon belül is a Rio Apure, ami a Rio Orinoco mellékfolyója. Mint az utolsó fotón is látszik, ebben a folyóban nem csak halak, és esetleg krokodilok, teknősök és vízimadarak, kapibarák úszkálnak, hanem a ritka és kifejezetten veszélyeztetett édesvízi (folyami) delfinek is, méghozzá az Inia geoffrensis, azaz az amazonasi folyamidelfin.
A térképen a pirossal szegélyezett zöld terület próbálja meg nagyjából lefedni a venezuelai fekete páncélosharcsa élőhelyét. (Ettől eltérő adatok is előfordulhatnak.)
Kinézete nem ragozható túlságosan. Alakja megegyezik a már megszokott Corydoras-formával. A bajuszszálak itt is jelen vannak, hiszen fontos érzékszervek. Maga a hal teste koromfekete, az úszók sötét szürkésbarna színűek. A has világosabb, szürkés színezetű. A sötétvizű folyókban, esetleg sötétebb aljzat esetén, kövek közt megbújva remek rejtőszín számára. A fekete színezet ráterjed a farkúszóra is. Mellúszótüskéje van, esetenként kellemetlen szúrást, hálóba akadást okozhat. Remekül megfigyelhető az oldalvértje, páncélzata.
Teljesen békés, remekül társítható hal. Gyakorlatilag minden olyan fajjal társítható, amik nem bántják. Ez a faj nem rabol más halakra, nem ragadozik. Turkálós! A talajt túrja folyamatosan, táplálék után kutatva. Kimondottan ajánlott medencéjének aljzatára sódert, folyami homokot tölteni. A bazalt nem ajánlatos, bajuszkopásra érzékeny faj, és minden esetre hamar elkopik a bajusza. Nem utolsó indok az sem, hogy bazaltőrlemény felett nem mutat olyan jól halacskánk, mint a világosabb talajon, ez ritka adottsága. Békésen megfér kisebb halakkal. Szürkületben mozog igazán, bár nem kimondottan éjszakai faj. Néha feljár a víz színére levegőért. Nem megfelelő vízminőség, tartás mellett gyakran pipálás is megfigyelhető esetében. Előszeretettel pihen meg nagyobb leveleken, pl. az Anubias heterophylla levelein, ilyenkor méginkább feltűnő lesz halunk ritka színezete. Nem elfelejtendő, hogy rajhal, 5-6 példánynál kevesebbet ne tartsunk!
A Corydoras „Black venezuelanus” nem tartozik az ún. törpe-coryk közé, mérete nagyjából átlagos, 6-7 cm. Ezzel a mérettel is az aeneus-schultzei rokonság elméletét támasztja alá, hiszen nem csak anatómiai, küllemi adottságaiban, de méretében is gyakorlatilag egyezik ezzel a fajjal. Véleményem szerint ezt a fajt ne helyezzük 80 liternél kisebb medencébe. Jópár páncélosharcsa rakható kisebbe, feleekkorába is, de ez a faj szerintem nem. Társhalai általában törpesügérek és pontylazacok, amiknek egy kb. 80 literes medence szintén szükséges. Másrészről nem elfelejtendő az sem, hogy jól beállított és jól szűrt vizet igényel.
Egy ekkora akváriumban remek biotóp építhető, ha egy ancipárt helyezünk el mellette, és hozzá egy ramirézipárt, egy kis csapat vörösarcú lazacot vagy vörös neonhalat, illetve 1-2 pár Copella compta lazacot. Nagyobb medencében akár a „royal-plekó” is mellékerülhet, de Peckoltiák, Baryancistrusok sincsenek kizárva, illetve gyémántlazaccal, és különféle törpesügérekkel, gibicepsszel is remek szűk-biotópot alkothat. Ha kicsit tágabban értelmezzük ezt, akkor gyakorlatilag nagyon sokféle dél-amerikai harcsa, pontylazac, törpesügér kerülhet mellé, a vitorláshallal együtt. Kisebb termetű díszmárnákkal, razbórákkal, csíkhalakkal, dániókkal, sziámi fonálalgázókkal, illetve Afrikából pillangóhalakkal, kongólazacokkal is társíthatjuk. Közép-amerikai elevenszülők is kerülhetnek mellé egy társas medencében. Lehetőleg kerüljük társítását a nagyobb sügérekkel, illetve nagytestű harcsákkal (nem algázó, hanem pl. vörösfarkú harcsa, darázsharcsa) és más egyéb rá nézve veszélyesnek titulálható halakkal.
Az akvárium berendezésénél, mint már említettem, ügyelni kell rá, hogy apró szemű, bajszát fel nem sértő talajt alkalmazzunk. Erre kiválóan megfelelnek a különféle sóderek, folyami homokok. Kerüljük, pl. az őrölt bazalttal történő feltöltést, amúgysem mutat olyan jól a koromfekete talajon hollófekete halunk. Kövekből épített barlangokat, ágakat bátran tegyünk medencéjébe, alakítsunk ki otthonos életteret kedvenceinknek, mert remélhetőleg hosszú évekig élnek majd ott, a harcsafélék ugyanis nem tartoznak a rövidéletű halakhoz. Bátran növényesítsünk! Nem fogyasztja a növényeket, és nem is jellemző a kitúrásuk. A kifejlett példányok esetleg a könnyed hínárokat túrhatják ki. Gyakorlatilag bármilyen növényfaj megfelel, legyen az amerikai, vagy éppen ázsiai. Biotóp medence esetén természetesen tartsuk szem előtt, hogy pl. Echinodorusok képezzék a növényzet egyik fő pillérét, míg társas tartás esetén más halak igényeihez is idomulni kell, így pl. a Cryptocorynek, Aniubiasok, Microsoriumok, Hygrophilák, Nomaphyllák kiválóak. Erősebb szűrést igényel.
A vízminőség tekintetében kissé igényesebb az „átlag” páncélosharcsáknál. Lehetőleg minél lágyabb vízben tartsuk, amennyiben van rá lehetőségünk, 10-12 nk fölé ne menjen a keménység. A pH érték enyhe savasságot mutasson, 5.5-6.5 közötti legyen lehetőségek szerint. Halunkat megviseli, ha nagyban eltérnek az értékek. Kemény-közepesen kemény vízben, 7-7.5-ös pH-nál akár már pusztulás is felléphet! Bizonyos vízproblémák esetén az úszók szakadozottakká válnak, kissé összeráncosodnak, mintha úszórothadás lépne fel, pedig valószínűleg nem arról van szó. Ezt akár a nem megfelelő szűrés is okozhatja. A hal teste, vértezete is, mintha hirtelen megöregedett volna, furcsán, mintha „ráncosodna” elváltozik. Figyeljünk az értékek betartására, ami egy dél-amerikai biotópnál alapvető. A szűrés erőssége sem hanyagolható el. Egy kissé erősebb, esetleg külső szűrő elkélhet. Mind mechanikailag (úszó piszok eltüntetése), mind biológiailag (károsanyag-lebontás) legyen jó a szűrőnk. Nem szereti a felszaporodott károsanyag-tartalmat kis kedvencünk. Az oxigénszint-igénye nem mondható extrémnek, de ne feledkezzünk meg némi légporlasztásról sem. A
hőmérséklet 23-27 C-ig terjedjen, ne legyen szélsőséges az érték! Nem érzékeny különösebben a betegségekre, a bőrparaziták ritkábban támadják meg. Nem kezelhető réztartalmú gyógyszerekkel, mivel nem „rendes” pikkelyzettel, hanem vértes, páncélos testfedővel rendelkezik. Az Ichthyophirius multifillis kezelésére elsősorban a hőmérséklet emelését javaslom, vagy a többi hal fertőződése esetén a harcsák különvételét, náluk hőmérséklet-kezelést, míg más fajokon gyógyszeres gyógyászatot hajthatunk végre. Némileg kevés sóval is kezelhetjük őket, de ezzel nem szabad elővigyázatlanul bánnunk. Mellesleg az előbb említett betegség, a darakór nem támadja meg túl gyakran, de rajta legalább könnyű észrevenni! Rendszeres vízcserét igényel, minimum kéthetente 20-25%-ot, de jobb hetente 15-öt.
Etetése nem problémás, elfogadja a száraz tápokat is. Több páncélosharcsánál megszokott módon a kavics közül, levelekről letakarítja az oda hullott lemezes és granulált tápot, amit a többi hal már nem fogyaszt el. Nem maradékevő! A nem sok faját házmesterhalként árulják, tévesen titulálva, hogy csak a maradékot fogyasztja, az elegendő számára. Nem! Adhatunk neki lesüllyedő táptablettákat, azokat is fogyasztja. Ugyan a maradéktápot is megeszi, de az előbbi mondással ellentétben áll, hogy további, változatosabb táplálásra is szüksége van. Egy igazi akvarista ezt sohasem felejti el! Halunk nagyon kedveli a tubifexet és szúnyoglárvát, ezzel fagyasztott és élő állagban is megkínálhatjuk, A tubifex-csomót előszeretettel fogyasztja, szájszervével ügyesen húzza ki a kavics közül. Természetesen más eleségekkel is megkínálhatjuk, mind a fagyasztott, mind az élő kategóriából.
Akvárium tenyésztése megoldható. Nagyjából hasonlatos a többi páncélosharcsa fajéhoz. A csapatból vagy párban a legkerekebb nőstényt és legszebbnek vélt hímet rakjuk ki, vagy egyenesen csapatban ívatjuk. Egy 30-40 literes medence erre megfelelő. Etessük őket szaporítás előtt változatos élő és fagyasztott, minőségi eledelekkel. A nőstény az akvárium üvegére előszeretettel tapasztja ikráit, melyekből akár közel 100 ivadék is előbújhat. A nőstények kövérebbek a hímeknél az ikrákkal való teltség miatt. A kikelő kishalakat etethetjük, pl. Artemiával is, ami midenképp frissen kelt legyen. Felnevelésük ilyenkor nem okoz túlságosan nagy gondot, vizüket rendszeresen cseréjük. Hazánkban is tenyésztik, hobbytenyésztői is vannak a fajnak.