A szerkesztők szokásosnál is sűrűbb elfoglaltsága miatt kivételesen késéssel, ám annál nagyobb szeretettel érkezik e cikk, bemutatandó 2014 Év díszhala utolsó dobogósát, a bronzérmet nyert kaméleon vértesharcsát.
A kaméleon vértesharcsa, tudományos elnevezésével élve Pseudohemiodon apithanos 1978-ban került leírásra, Isbrücker és Nijjsen munkásságából. A faj sok más rokonával egyetemben a Loricariidae családba tartozik. Genusának csak néhány pontosan azonosított faja, és néhány további változata ismeretes, de mindközül a P. apithanos a leggyakoribb. Kifejlett korában a 20 cm a legnagyobb méret, melyet elérhet. Érdemes számára legalább egy 100-150 liter közötti medencét berendezni, mivel társasági életet élő talajlakó. Mindig csoportosan (4-5 hal legalább) tartsuk. Esetében egy békés, nyugodt halat ismerhetünk meg, melyre az agresszió és territorialitás nem jellemző. Épp ezért lehet kitűnő eleme egy dél-amerikai medencének, melyben különböző törpesügérekkel és pontylazacokkal társítható. Nagyon érdekes és különleges élővilágok hozhatóak össze jelenléte mellett, melyek akár egy nyilvános bemutató, akár egy ház díszeként üzemelő medence, akár csak egy tenyésztői sarok egyik akváriumaként számottevőek lehetnek.
A faj esetében a nagy alapterület számít igazán, medencéjét töltsük fel apró szemű sóderrel vagy kvarchomokkal, melyben kedvére beáshatja magát, sokat időz a talaj felsőbb rétegeiben mókázva. Kedveli az úszónövényes árnyékolást, a direkt megvilágítás kerülendő. A túl vékony növényeket esetleg kitúrhatja, de más kártétele nem jellemző. Napközben is rendszeresen előmerészkedik, nem szigorúan éjszakai faj. Ha azt szeretnénk, hogy halaink optimálisan jól érezzék magukat, és a 8-10 éves kifejlett kori korukat elérjék, jól szűrt, oxigéndús, tiszta vízben tartsuk őket, melyben természetesen búvóhelyeket is találnak. Átlagos melegebb trópusi medence (26-27 °C) megfelel neki, melyben enyhén savas vagy semleges közeli, lehetőleg minél lágyabb vizet töltsük.
Nagyon szép társítások alakíthatóak ki vele, hisz fajon belül is előfordulnak különböző színkombinációk, ezért is nevezik kaméleon vértesharcsának. A márványmintás, egészen sötét, egészen világos (kevés mintázatú), keresztsávos, különböző csíkozottságú egyedek nagyon mutatósak. Alapszínezete fehér, melyen a sötétszürke, barna és fekete színek díszelegnek. Alkatuk is loricarid-rokonságra utalnak, fejük háromszög alakúak, már-már lándzsaszerűek. Mellúszói nem túl nagyok, ellenben erősek, melyre ásáskor van szüksége.
A faj konkrétan Ecuadorból, a San Miquel folyórendszerből, azon belül is elsősorban a Rio Conejo-ból származik. Tenyésztése nem lehetetlenség, eddig azonban csak kevés esetben sikerült ezt dokumentálni. A savas, lágy, 27-28 °C-os vízben lehet rá esély, a faj apai szájköltő. Ez a vértesharcsáknál gyakran előfordul, az ikragondozás szinte mindig, de néha ez egészen a szülői szájköltésig, jelen esetben az apai szájköltésig „fajulhat”. Ilyenkor az alsó ajkak egyfajta költőtasakká módosulnak, melyben a hím akár hordozhatja is ikráit. Sajnos nagyon kevés ikrát raknak, de a gondozás miatt nagyon magas az eredményes kelési arány.
E különleges alkatú és életmódú harcsák sokkal több figyelmet igényelnének, ami talán biztosított lesz számukra idehaza is egynéhány éven belül, ugyanis szerencsére az utóbbi időben több akvaristával is találkoztam, aki e halfaj iránt érdeklődik.
Kaméleon vértesharcsa – Pseudohemiodon apithanos elterjedési területe (distribution map)
KÜLALAK ÉS JELLEGZETESSÉGEK LEÍRÁSA:
Lapos testű, széles, hosszúkás fejű, oldalról nézve viszont hosszúkás, karcsú hal. Alakja is következtetni enged a lorikáriákkal való közelebbi rokonságához. Felülnézetből a háromszög-alakban kiszélesedő fejük végett lándzsa vagy nyílhegy alakúak. Mellúszóik szélesek és erősek. Nevüket nem azért kapták, mert színeiket kedvük és környezetük szerint képesek a kaméleonok módjára változtatni, hanem azért, mert számtalan kisebb különbözőségekkel rendelkező színvariánsa van. Elterjedt például azon változat, melynél a test nagyrésze fekete, és a faroktő fehéredik ki, de vannak olyanok is, ahol fekete-fehér tarka az egész hal, például az oldala vagy háta is fehér. Ez lehet például olyan, hogy a fekete szín egy háti sávban marad meg leginkább a fejen, majd kiterjed a test szélességére, és megint visszahúzódik a fehér szín javára. Létezik olyan is, ahol a fekete már csak egy középső sávként marad meg, mely átfogja a testet, és a feji-háti csík már rozsdabarna. De persze van egészen barnás-rozsdás példány is fehér tarkítással.
TARTÁSA ÉS TENYÉSZTÉSE:
E harcsafaj meglehetősen különleges, általában még ritkán fordul elő akváriumainkban, de szerencsére terjedőfélben van. Igényeit tekintve először is a megfelelő akvárium kiválasztása a fontos. Esetében ez minél nagyobb alapterületű legyen, hisz eléggé alacsony vízoszlop is tökéletesen megfelel számára. Vastag talajréteg legyen, mely szigorúan aprószemű finom kvarchomok vagy sóder lehet, nagyon szívesen ássa bele magát. A gyengébb növényeket, kisebb gallyakat kitúrhatja, viszont az úszónövényes árnyékolást nagyon is kedveli. Szívesen időzik még alsóbb levelekre tapadva, vagy épp e levelek árnyékában, de napközben is gyakran látható, nem olyan szigorúan éjszakai faj.
Teljesen békés, nem mutat különösebb territoriális agressziót sem. Tipikusan megfelelő faj lehet egy dél-amerikai társításba, ahol akár kisebb lazacok és páncélosharcsák, akár törpesügérek vagy nagyobb, de nem agresszív sügérek (pl. vitorláshal, maroni-akara, Laetacara sp.) társhala is lehet. A talajrostáló fajokat kerüljük. Társas akváriumban is jól kijön különböző halakkal (pl. razbórák, törpe gurámik), de lehetőség szerint inkább egy jól szűrt és kissé áramló vizű biotópban gondozzuk. Egy igazi különlegesség, egyéniség minden ilyen kis harcsa! És nem kevésbé mutatós is, hisz fajon belül is jó pár színkombináció hozható össze!
Etetésénél a menüben szerepeljen néha forrázott zöldség (pl. salát, paraj, gyermekláncfűlevél, uborka, cukkini), valamint algák is (bár nem algaevő mivolta miatt szokás gondozni…), de kedveli a fagyasztott szúnyoglárvát, artémiát is! Kiegészítésként száraz harcsatablettákat is kaphat. Arra ügyeljünk, hogy társhalai ne fogyasszák el előle az eledelt, legyen ideje felfedezni és elfogyasztani azt.
Törekedjünk enyhén savas – semleges kémhatású, de minél lágyabb, kb. 26-27 °C-os vízben tartani, kisebb csoportot (3-4 állat) gondozzunk. Sajnos szaporodásukra még ilyen optimális körülmények közt is csak ritkán kerülhet sor, tudniillik eddig mindössze egy dokumentált alkalommal sikerült ívásra bírni mesterséges körülmények között. Apai szájköltők, ami ritkaság a harcsafélék körében, bár bizonyos genusoknál aránylag gyakran megfigyelhető. A hímek ilyenkor alsó ajkukat az ikrák hordozására alkalmas módon „megváltoztatják”. Nincs túl sok ikrája, de mivel gondozza őket, ezért magas kelési arányra számíthatunk, ha netán sikerül ívatni őket!
Ezt az igazi ritka különlegességet én csak javasolni tudom minden olyan kedves akvaristának, aki hozzá tud jutni!
