Artemia

Artemia - Ikon

Artemia, az ivadékkorú halak első számú nevelő tápláléka.

Tudnivalók az Artemiáról

A só-rákocska vagy népies nevén “sóféreg” (Artemia salina) kiszárítva forgalomba hozott petéit házilag kikeltetve — kitűnő ivadékeleséget nyerünk, amely tovább nevelhető a nagyobb halak számára. Apró, dohánymag nagyságú és színű petéi a nőstény torlábai közt — kisebb részben a potrohszelvényeken — vehetők észre. A legnagyobb tömegben az észak-amerikai Nagy Sóstóban és a kaliforniai tengerpart sósvizű lagúnáiban él. Itt nemcsak petéit gyűjtik és szeparálják zsákszámra, hanem a nagyobb akváriumi halak etetésére fejlettebb alakjait is mélyhűtve, lezárt műanyagzacskóban hozzák forgalomba, melyek odahaza hűtőszekrényben eltartva, bármikor friss élőeleség gyanánt felhasználhatók. Az európai szaküzletekbe kerülő Artemia-peték nagy része az USA Utah államából a Nagy Sóstó vidékéről származik. Érdekes, hogy bár a sórákocska annyira kedveli a sós vizet, hogy annak mindenféle koncentrációjához és összetételéhez kitűnően alkalmazkodik (így pl. házilag tengervízben is jól keltethető), magában a tengerben mégsem fordul elő.

Kifejlett nőstény artemia felépítése
Kifejlett nőstény artemia felépítése

A száraz, de levegős helyen tárolt peték üvegfiolákban évekig megtartják életképességüket. Ha a keltetési előírásokat betartva mégsem kapunk kielégítő eredményt, ez azt jelenti, hogy a vásárolt peték túl régi, vagy rosszul tárolt szállítmányból valók. Egy-egy fiola sok ezer petéjéből számos tenyészetet létesíthetünk. A fiolát mindig jól dugaszoljuk le!

A petéket tölcsér alakú keltetőedényekbe rakják, amelyek falához belülről szellőztető vezetéket és levegőporlasztót rögzítenek. A tölcsérszerű edényből az etetésre szánt lárvák az alsó csap megnyitásával az alátartott hálóba hullanak. Céljainknak azonban 5-6 literes edény, pl. kis üvegkád is megfelel, az alacsony vízoszlop egyébként is mindig kedvezőbb. A konyhasós keltető oldathoz vegytiszta vagy legalábbis jódmentes konyhasót (NaCl) használjunk. A szakmunkák többsége literenként 50 gramm konyhasót javasol, de a legjobb kelési eredményt a literenként 15 grammos töménység adja. 1 liter vizet 30 C°-ig melegítünk, közben feloldjuk benne a sót, majd a keltetőedény vizéhez kevergetéssel visszaöntjük. A lágy és enyhén lúgos víz a kikelési arányt megsokszorozza, ezért a víz lúgosítására egyesek a keltetővíz minden literére 1 csapott mokkáskanálnyi bóraxot oldanak fel. 26-28 C° hőmérsékleten a peték 24, 20-22 C°-on 48 óra alatt kelnek ki. 22 C° alatt egyáltalában nem érdemes keltetni. A jó kelési eredményhez a finoman porlasztott szellőztetés is hozzátartozik.

Díszhaltenyészetben használatos artemia-keltető állvány
Díszhaltenyészetben használatos artemia-keltető állvány

Az egyszerű konyhasós keltetővíznél is jobb keltetési eredményt kapunk, ha a mesterséges tengervíz készítéséhez szükséges sókeveréket oldjuk fel, vagy megfelelőképpen hígított tengervizet használjunk. A jó langyos tenyészvíz tetejére késhegynyi (mintegy 100-150 db) petét szórunk. Tanácsos a petéket egy nagyobb etetőgyűrű közepébe szórni, nehogy a szellőztető által keltett vízmozgás az üvegkád falára sodorja őket. Siettethetjük a kikelést, ha a petét jól megnedvesített vászonkendőbe tesszük, azt összehajtogatjuk, s néhány kisebb kaviccsal enyhén megterheljük. 10-15 perc múlva a kendőt belemártjuk az előkészített tenyészedény sós vizébe, és az így felpuhított burkú peték a fenékre süllyedve 4-6 óra múlva már kikelnek. A tenyészetet világos, napos helyre állítsuk. A kikelő vörösesbarna naupliuszok 0,3-0,6 mm nagyok, és egyes halfajok (főleg a ragadozók) ivadékai már közvetlenül az elúszás után, másoké 1- 2 hetes korukban fogyaszthatják.

A fejlettebb halak számára a naupliuszokat Daphnia nagyságúvá, sőt a nagy halak számara akár kifejlett (10-15 mm-es) állatokká nevelhetjük. Ehhez a finom porlasztású szellőztetésen kívül a só-rákocskák lebegő zöldalgákkal való rendszeres etetése szükséges. Megzöldült vízből szűrőpapíron felfogott lebegő zöldalga-masszát adjunk a tenyészvízbe, de ázalékállatkákkal és porrá dörzsölt szárított haleleséggel is etethetjük őket. Az utóbbiak túladagolásával azonban a tenyészet vizét hamar beszennyezhetjük. Rendszeres etetéssel, 25-26 C°-on mintegy 25-30 nap alatt fejlődnek ki a só-rákocskák.

Artemia naupliuszai
Artemia naupliuszai

Az Artemiával való etetés előnye, hogy semmiféle fertőző anyagot nem hurcolhatunk vele az akváriumba, s így a legérzékenyebb halakat és halivadékot is veszély nélkül táplálhatjuk vele. A naupliuszlárvákat 6-10 mm átmérőjű gumicsővel sűrű szövetű kézihálón keresztül zománcozott vagy műanyagvödörbe (fémvödör a sós víz miatt ártalmas!) szívjuk, majd tiszta édesvízbe merítjük, s csak ezután adjuk az ivadéknak. Tanácsos az etetés megkezdése előtt fél órával a szellőztetést beszüntetni, hogy az elpusztult lárvák leülepedjenek. Vagy ha a hálóból a sóférgeket a tenyészetbe szájával lefelé fordított virágcseréppel felső nyílásába töltjük (pipettával), akkor a fényt kereső naupliuszok a cserép tetején sorra kisereglenek, az elpusztultak pedig benn maradnak a cserépben. A nagyobb Artemiákat akár kézihálóval is összefoghatjuk, de azokat is csak édesvízzel való kimosás után adjuk a halaknak.

Mind a naupliuszok, mind a kifejlett rákok édesvízben csak 6-8, legfeljebb 12 óráig maradnak életben, ezért csak annyit tegyünk belőlük egyszerre az akváriumba, amennyit a halak 1-2 órán belül elfogyaszthatnak. Igen jók a sórákocskák tengeri állatok etetésére, miután a tengervízben hosszú ideig is elélnek. Az etetés után a leszívott sós vizet visszaöntjük a tenyésztőedénybe és újabb késhegynyi petét szórunk a felszínére. A tenyészet vize általában 14 nap alatt merül ki, ezért a folyamatos etetéshez két párhuzamos tenyészetre van szükség.

dr. Lányi György


A sórák, mint Artemia nem csak egyetlen faj egyedeit jelenti, sőt. A legnagyobb hírnévnek az Artemi salina örvendhet – bár csak kissebb százalékban képviselteti magát a díszhalpiacon.

Artemia tenyésztő mesterséges tavak
Artemia tenyésztő mesterséges tavak

Kereskedelmi forgalmazásba leginkább A. franciscana (illetve az A. gracilis) kerül, köszönhetően Észak-Amerikai sós-tavak jelentős populációinak, valamint az A. sinica és az A. parthenogenetica, melyek Ázsiában honosak.

A különbségek a különböző fajok között szinte elhanyagolhatóak, csak kismértékben eltérő méretük, szegmens számuk vagy színük alapján különböztethetjük meg őket. Az Artemia nemzetség tagjai az egész világon fellelhetőek, jól alkalmazkodtak mindenféle sós vízi körülményhez.

A tudomány jelenleg a következő fajokat ismeri el (ezeken kívül előfordulhatnak még szinonimaként használt nevek, illetve még ezidáig pontosan azonosítatlan variánsok is):

  • Artemia salina (Linnaeus, 1758)
  • Artemia monica (Verrill, 1869)
  • Artemia urmiana (Gunther, 1899)
  • Artemia franciscana (Kellogg, 1906)
  • Artemia persimilis (Piccinelli & Prosdocimi, 1968)
  • Artemia parthenogenetica (Bowen & Sterling, 1978)
  • Artemia sinica (Cai, 1989)
  • Artemia tibetiana (Abatzopoulos, Zhang & Sorgeloos, 1998)

Ezen kívül létezik még az Artemia nyos, egy mesterségesen előállított hibrid-típus, az ún. Sea Monkeys. A New York-i Óceánkutató laboratóriumában nemesítették ki, innen származik neve is.

A frissen kikeltett anyag tápértéke következőképp alakul:

  • 21% víz
  • 63% fehérje (protein)
  • 7% zsír
  • C-, A vitaminok

Kategória választó

Anno… (7) | Díszhalak etetése (12) | Díszhal betegségek (4) | A hónap díszhala (44) | Díszhal tenyésztés (4) | Cikkek (5) |

Díszhalak etetése kategória fajböngésző

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.