| Megtekintve: 6 024

Díszhalak gyógyítása

Díszhalak gyógyítása - Ikon

A viszonylag apró testű és meglehetősen kényes akváriumi díszhalak – érthető módon – csakis élősködőellenes fürösztésekkel és a gyógyszereknek fürdő-oldatokban való adagolásával gyógyíthatók.

Az akváriumi halak gyógyításának eljárásai

A szájon és végbélen keresztül, valamint az izmokba fecskendezve kicsiny testméretük miatt éppúgy nem adhatunk nekik gyógyszert, mint eleségben (ugyanis a beteg hal keveset eszik). Az akvarisztikai halgyógyászat ezért egyelőre főként csak az ún. gyógyfürdőkre szorítkozik, ahol a parazitaellenes fertőtlenítő anyagokat vagy a gyógyszereket az állatok akváriumában (esetleg külön gyógymedencében) oldják fel. A gyógyfürdetéseken kívül szokásos még az akváriumi halak sebeinek, keléseinek, daganatainak, fekélyeinek a beecsetelése (a hálóval a víz színére emelt, vagy nedves habgumiszivacsra helyezett beteg hal sebeit, penészcsomóit üvegpálcikára csavart gyógyszeres vattával ecseteljük vagy letöröljük).

Ajánlott a gyógyszeres fürdő
Ajánlott a gyógyszeres fürdő

A helytelen gondozás okozta betegségeket a kiváltó ok szerint vagy gyógyszeres fürdőkkel orvosoljuk, vagy – s ez a leggyakoribb – a megbetegedett állatot sürgősen kedvező körülmények közé juttatjuk és gyógyítását az optimális feltételek biztosításával segítjük elő. Ilyen gyors és radikális beavatkozás a megbetegedett hal kifogása azonos hőfokú friss vízbe, a hőmérséklet fokozatos növelése, bőséges, finom porlasztású szellőztetés vagy a betegséget kiváltott eleség azonnali mellőzése, rövid koplalókúra, majd könnyen emészthető eleséggel mértékletesen megkezdett táplálás. Ezzel párhuzamosan a megbetegedést okozó tényezőket is megszüntetjük (pl. a lúgossá vált akváriumvizet közömbösítjük, a mérgezett medencevizet kicseréljük, és megszüntetjük a mérgezés forrását).

A baktériumos-vírusos, valamint a parazitás betegségek gyógyítására szolgáló fürösztéseket és gyógyszeres fürdőoldatokat két csoportba sorolhatjuk: tartós gyógyfürdőkre és rövid idejű gyógyfürdőkre. A tartós gyógyfürdők (pl. a Trypaflavin-fürdő) a gyógyítandó halat kímélik és tartós hatásukkal olyan parazitákat is elpusztítanak, amelyek többféle fejlődési stádiumban (bőr alatti fiókparaziták, halon kívül osztódó ciszták, szabadon úszkáló rajzók) fordulnak elő, s így az éppen halon kívül tartózkodó alakokat nem tudjuk egyszeri fürösztéssel elpusztítani. Tartós gyógyszerhatást is többnyire tartós gyógyfürdővel biztosíthatunk, bár az ilyen hatást gyakran csak a gyógyszer ismételt adagolásával érhetjük el. A hatóanyagok mindenkor víztömegegységekre (pl. 5, 10, 100 liter vízre) vonatkoznak, s hatásukat vagy a hal testfelületén vagy a lélegzővízzel bejutva a hal szervezetében (vagy mindkét módon) fejtik ki. Trópusi eredetű díszhalakon a fürdővízben feloldott vegyi-anyag fokozottabb gyógyhatását érhetjük el a víz 4-5 fokos (31 C°-ig) emelésével, és fokozottabb, finom porlasztású szellőztetéssel. Sajnos, a legveszélyesebb akváriumi halbetegségekre (ichthyophonus-kór, halgümőkór) meg nincsenek hatásos gyógyszereink, ezért az ilyenek gyógykezelésében elsősorban kísérletező terápiára szorulunk, s fő igyekezetünket az optimális gondozási viszonyok biztosításával a prevencióra, e veszélyes halbetegségek megelőzésére keli helyeznünk.

A többnyire hetekig elhúzódó tartós gyógyfürdőkkel szemben a rövid idejű gyógyfürdők csupán percekig tartanak. Az utóbbiakkal általában csak a hal testéről eltávolítandó, kizárólag a hal testfelületén élősködő parazitákra hatunk (a hal a merítő fürdő hatására percek alatt megszabadul kínzóitól). A rövid idejű gyógyfürdőket sohasem a megbetegedett hal eredeti akváriumában, hanem berendezetlen gyógymedencében hajtjuk végre, mert az ilyen fürdők vegyhatását a halak csak rövid ideig (2-20 percig) viselik el, tehát a rövid idejű fürdő a gyógyítandó halakat nem kíméli, a megtámadott parazitákat pedig nem mindig pusztítja el, csupán a hal testéről választja le. A rövid idejű gyógyfürdőben a parazitáktól megszabadított halakat régi medencéjükbe visszarakni – az újrafertőzés veszélye miatt – nem szabad. Ezért másik gyógymedencében kell elhelyezni, amelynek mérsékelten szellőztetett vizébe fertőtlenítő anyagot (Xantakridin, metilénkék, Rivanol stb.) oldottunk fel a levált paraziták után visszamaradt sebkapuk újabb fertőzésének elkerülése végett. A rövid idejű fürösztés tartamát percekben közöljük, de meg kell jegyeznünk, hogy a különböző halfajok másképp reagálnak ugyanazon gyógyszeradagra. Ezért a rövid idejű gyógyfürdőben a halakat állandóan figyelni kell, s mihelyt valamelyik hal szédelgését vagy oldalra dőlését észleljük, azonnal tegyük másik tisztavizű gyógymedencébe.

Dr. Lányi György

Kategória választó

Anno… (10) | Akvárium és Terrárium folyóirat (3) | 1956 (3) | 1. szám (3) | Díszhalak etetése (12) | Díszhal betegségek (4) | A hónap díszhala (44) | 2011 (3) | 2012 (12) | 2013 (12) | 2014 (12) | 2015 (6) | Díszhal tenyésztés (4) | Cikkek (8) |

Díszhal betegségek kategória fajböngésző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük