Andinoacara pulcher – Kék akara

Tipikusan a kisebb-közepesebb dél-amerikai sügérfélék közé tartozik, ami egy jól kezelhető, könnyen tartható faj. Kezdő amerikai sügéres akvaristáknak szinte kötelező alaphala, amin jól betanulhatják a kezdeti fogásokat, mielőtt egy kényes vagy agresszív faj tartásába kezdenének. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez a hal igénytelen lenne, csupán tágtűrésű, kevésbé kényes a vízminőségre.

Csapvízben gondozható, de ha igazán optimális körülményeket szeretnénk neki teremteni, akkor 6-10 körüli keménységű vízben neveljük. A tartóvíz lehet enyhén savas – semleges. A hőmérsékletet illetően sem támaszt teljesíthetetlen követelményeket, gyakorlatilag 22 és 28 fok között gondozhatjuk, leginkább a 24-26 C-os tartományt tudom ajánlani. Igazándiból nem feketevizes faj, de pár Tebang- vagy tölgylevéllel – azon kívül, hogy élethűbbé varázsoljuk és dekoráljuk is medencéjét – elősegíthetünk egyes biológiai folyamatokat, amik előnyösen hatnak a halakra, de a kioldódó csersavak és huminsavak is nagyon hasznosak. Bár még a mostohább körülményeket is aránylag jól elviseli, nem követendő példa az állatok elhanyagolása, éppen ezért a rendszeres vízcseréket tartsuk meg és gondoskodjunk alapos szűrésről is! Kristálytiszta vízben amúgyis sokkal hamarabb megmutatja igazi szépségét, a nitrátos, öreg vizet pedig hosszú távon ő sem viseli jól. Betegségekre nem érzékeny a faj.

Etetése abszolút nem problémás, mivel még a sügértápokat is szívesen befalja, direkt e halak számára gyártott tápok alapeledelnek használhatóak, de hogy felkészítsük őket a szaporodásra és igazi szépségüket is kihozzuk belőlük, érdemes rendszeres állati eredetű táplálékkiegészítéshez folyamodnunk. A halak maguk inkább ragadozó jellegűek, ezt is érdemes figyelembe venni. Kiegészítésnek a különböző szúnyoglárvák, alaposan mosott tubifex (a nem kellően tiszta tubifexel és a vörös szúnyoglárvával a vastagbélgyulladás kockázata miatt csak óvatosan bánjunk, ritkán kapjanak ilyen eledeleket!), televényféreg, kisebb garnélák, vagdalt földigiliszta tökéletes. Kagylót, artémiát is kaphat.

Medencéjét töltsük fel apró szemű talajjal, hogy kicsit turkálhasson, rendezkedhessen. A dekorációt sziklákból és ágakból alakítsuk ki, igyekezzünk minél inkább az eredeti biotóphoz hasonlatosabb környezet biztosítani. Mivel elsősorban esőerdei területek folyóiban és tavaiban találjuk meg, ezért inkább kisebb köveket és sokféle ágat, gyökeret alkalmazzunk, mintsem hatalmas sziklákat használjunk, ami inkább a közép-amerikai nagy tavak sügérvilágának felelnek meg. Ettől függetlenül jellemzően kövekre ikrázik és a barlangokat is kedveli búvóhelyként. Mint előbb említettem, a medencébe szórt falevelek dekorációs célból sem utolsók amellett, hogy jótékony hatásúak.

Általában nem forgatják fel a talajt, erre leginkább ívási időszakban kerülhet sor. Ha külön akváriumban tenyésztjük őket, vagy nem hagyjuk szaporodni őket a díszakváriumban, akkor nem kell túl nagy felfordulásra számítani. A sügérek között ugyan egyedek szintjén is lehetnek eltérések, előfordulhat, hogy egy-egy példány többet túr, de általában nem ez a jellemző. Közepesen erős növények, például Echinodorus-fajok már bátran ültethetőek az akváriumba, de az Anubias sem rossz választás. Úszónövényzet felhasználásával növelhetjük a halak biztonságérzetét, elősegíthetjük a stresszcsökkentést.

Nyugodt, békés fajnak számít a sügérek között, könnyedén társíthatóak – kellő hely esetén – hasonló méretű és habitusú fajokkal, például nicaraguai sügérrel vagy gesztenye akarával, vagy akár erősebb Apistorammákkal. Természetesen harcsafélék, pontylazacok, sőt közepes vagy nagyobb elevenszülők (például límiák) is lehetnek társhalai. Fajon belül több példányt is tarthatunk, nagyon komoly csatározásoktól ugyan nem kell tartanunk, de legyenek búvóhelyek a medencében és legyünk felkészülve, ha netán közbe kellene avatkoznunk. Egyébként a nőstények a harciasabb kedvűek általában. Komolyabb territoriális magatartást jellemzően ívási időszakban mutat. Társítását rokon fajokkal el kell kerülni, mert káros basztardok jöhetnek létre összeívásukból. Kezdőknek is kifejezetten ajánlható nyugodt magatartása és könnyű tarthatósága végett.

Tenyésztése hasonlóképp nem bonyolult feladat, akár még társas medencében is képesek leikrázni. Előszeretettel ikráznak korábban megtisztított lapos kövekre, aminek környékét is átrendezik. Ilyenkor hajlamosak gödröket ásni, ahová átterelhetik kicsinyeiket, és néhány növényt is kicsit károsíthatnak, de ezen kívül nem számottevő „tájformáló” munkájuk. A halakat hagyjuk maguktól párba állni, legjobb, ha egy csapat fiatal hal közül válnak ki. A kivált és összeállt pár több száz ikrát is lerakhat, melyeket együtt gondoznak, őriznek, legyezgetnek. Az ikrák kelése 2-3 napot vesz igénybe, és további 3-5 nap kell, mire szabadon úsznak, a fejlődési ütem némileg összefüggésben áll a hőmérséklettel is. A szülők előre elkészített homokgödrökbe terelik őket, az elkószált ivadékokat egyesével visszaviszik a csapathoz, ami egy nagyon fejlett, altruizmust is mutató ivadéknevelő magatartás. A szabadon úszó és táplálkozó kishalakat frissen kelt artémiával indíthatjuk, később vágott tubifexen nevelhetőek, persze rendszeres frissítő vízcserék és alapos szűrés mellett. A száraz tápokat is elfogadják. A szétnövésre ügyeljünk, kövessük nyomon az ivadékok fejlődési ütemét. A túltenyésztett, nagyon régi akváriumi törzseknél sokszor már gyengébb az ivadéknevelési ösztön, összehasonlítva például vadon élő társaikkal.