| Megtekintve: 3 535

Brachygobius nunus – Törpe darázsgéb

LATIN NÉV

Brachygobius nunus

CSALÁD

Gobiidae

MÉRET

2-2,5 cm

°C

24-26 °C

°pH

7,5-8,5 pH

°Nk

10-25 Nk

HELYIGÉNY

35 liter

VISELKEDÉS

békés, félénk

TÁPLÁLÉK

mikroragadozó

HOL TARTÓZKODIK?

alsószint

ÉLETTARTAM (év)

2-3 év

TERMÉSZET-
VÉDELMI BESOROLÁS

felméretlen

Külalak és jellegzetességek leírása

A kisebb termetű darázsgébek csoportjába tartozik, mint azt neve is sugallja. Kicsi testéhez képest viszonylag erős, robusztusabb fejjel rendelkezik. Akárcsak valamennyi rokonánál, úgy nála is két hátúszót találunk, illetőleg a hasúszók összenőttek. Alapszínezetére az ezüstszürke jellemző, azonban a faroktő és a farokúszó kezdete aranysárgás. Testét négy domináns fekete sáv található: az első az elülső hátúszó kezdeténél, a következő a második hátúszó kezdetén, majd a harmadik nem sokkal később már keresztezi is a testét. A negyedik fekete sáv a farkúszó tövében helyezkedik el, amit az úszó felől egy sárga karima szegélyez még. A sávok egységesek, a hasig futnak, néha azonban köztük kisebb foltok előfordulhatnak. A fej nem egyöntetűen fekete, inkább egy piszkosszürkés-néha akár foltszerűen feltagolódó mintájú. Az úszók javarészt színtelenek, leszámítva a két hátúszó elülső néhány sugarát, illetve a mellúszó bázisát.

A leginkább a mekongi darázsgéb (Brachygobius mekongensis) hasonlít hozzá, neki azonban teste kizárólag ezüstös alapszínű, nincs rajta élénk sárga szín, emellett sávjai vékonyabbak, a harmadik gyakran nem éri el a hasat, foltok és tört csíkok előfordulnak. A második hátúszón esetében általában nincs semmilyen fekete minta.

Egy kicsit emlékeztet még a borneói darázsgébre (Brachygobius xanthomelas), melynek ezüstös-sárgás alapszíne van, és alapvetően három domináns fekete csíkja, hasonlóan a B. doriae és B. sabanus fajokhoz – bár nála ezek jóval vékonyabbak, közöttük pedig tört sávok és foltok fordulnak elő. Az elülső hátúszó tövének első felében lévő áttetsző területről azonban jól felismerhető: az első hátúszón fekete szín legfeljebb a hátrébb eső területeken, illetve elől az úszó felső részén fordulhat csak elő.

Hasonlít még a Kabili – darázsgébre (Brachygobius kabiliensis) is, mely akvarisztikai célokra szinte sosem került Európába. Utóbbi faj még a csapatos darázsgébbel (Brachygobius aggregatus) téveszthető össze (mely szintén nem játszik szerepet, mint akváriumi hal). A fajok leírása során azonban tévedések is merültek fel, illetve viszonylag szegényes az irodalom róluk, ezért taxonómiájukban várható még változás.

Tartása és tenyésztése

A darázsgébek sajnos szintén egy olyan csoportba tartoznak, melyek helyes gondozása körül nagyon sok félreértés született az akvarisztikában. A darázsgébek döntő többségét brakkvízi fajként kezelik az akvaristák, holott alig találunk olyan fajt körükben, melynek kimondott igénye lenne a félsós víz. A fajok többsége körükben is édesvízi, sőt, néhányuk kizárólag csak édesvízben tartható. A kisebb ellentmondás oka, hogy igazi eurihalin halakról van szó, azaz a sókoncentráció változását tág határokon belül elviselik. Akad olyan faj, ami a természetben megtalálható a folyók kissé sós torkolatvidékétől az esőerdők lágy és savas vizű patakjaiig. Természetesen ilyen esetekben arra kell törekednünk, hogy vadon fogott állatoknál ismerjük a pontos származási helyet, és annak megfelelően gondozzuk őket, tenyésztetteknél pedig hasonló körülmények között, mint ahogy a tenyésztőnél fejlődtek.

A törpe darázsgéb azon kevés darázsgébfaj egyike, melynek tartásához a félsósvíz javasolt. Nem szükséges túl sok sót tennünk az akváriumba, már 5 ezrelékes víz is megteszi, ennél lehet picivel kevesebb, de akár valamivel több is – mindenesetre erős brakkvízbe azért ne helyezzük őket. Bár a faj neve viszonylag jól ismert az akvarisztikában, valójában igen ritkán lehet csak hozzájutni, kuriózumnak számít. A Brachygobius nunus név alatt általában más fajok kerülnek a kereskedelemben, vagy a hozzá nagyon hasonló mekongi darázsgéb (Brachygobius mekongensis) vagy esetleg más, egyébként jól megkülönböztethető fajok fiatal példányai. Mivel a mekongi darázsharcsa kizárólag édesvízben tartható csak, fontos megkülönböztetésük. Mindemellett azt is érdemes megjegyezni, hogy a törpe darázsgéb nem feltétlenül egy könnyen tartható halfaj, némi gyakorlat nem árt ellátásához.

Parányi termetének köszönhetően már egy kisebb, kb. 35-45 literes akváriummal is beéri, ha valaki nano brakkvízi medencét szeretne építeni, a törpe darázsgéb kiváló választás ehhez. Az akvárium szűrését érdemes lehetőleg szivacsszűrővel megoldani, így csak minimális áramlás jön létre, de egyúttal az oxigénellátás biztosított lesz. A nagy áramlást nem szeretik, nyugodt közegre van szükségük. A medencébe töltsünk homoktalajt, és helyezzünk be búvóhelyeket: köveket, gyökérdarabokat, cserepeket, csöveket és bármi más tereptárgyat, ami alkalmas a halak megbújására. A gyengébb brakkvizet elviselő növényeket ültessük gazdagon: egyes Cryptocoryne-fajok, lándzsás vízipáfrány, jávai moha, tüskehínár mind gond nélkül bírja ezt a közeget. A jávai moha külön előnyös búvóhelyek szempontjából. A vízminőséggel szemben egyébiránt nem kényes: semleges – enyhén bázikus kémhatású, középkemény vízben, kb. 24-26 °C-on gondozhatóak.

Egyfajos medencében érdemes elhelyeznünk őket, nem kimondottan társaságkedvelő állatok. A nagyobb halak elnyomják őket, nem jutnak táplálékhoz, félni fognak. A félős darázsgébek nem igazán jönnek elő rejtekhelyükről, alig táplálkoznak. A túl nagy halak pedig akár kárt is tehetnek bennük. Csoportosan szerezzük be őket, célszerű legalább 6 db-ot vásárolnunk. Bár nem rajhalak, sőt, az ivarérett hímek egymás között támadékonyabbak lehetnek – 6 (vagy több) példány esetén az agresszió megoszlik. Ajánlott fajspecifikus akváriumban tartani, esetleg a Gobiopterus nemzetség apró termetű gébjei felelnek meg társhalnak.

Tartásának nehezebb momentuma az állatok etetése. Szinte kizárólag apró élő eleséget hajlandóak elfogadni, így például saját keltetésű artémiát. Azon túlmenően, hogy inkább torkolatvidéki faj (tehát jobban félsós vízhez szokott), élelmezésének ellátását tekintve is a brakkvízben való tartás az előnyös. Az élő artémiák ugyanis tovább életben maradnak a sósabb közegben, s igazán úgy tudjuk jól táplálni a törpe darázsgébeket, ha folyamatosan tudnak maguknak artémiát vadászni. Persze más apró élő eleséggel is próbálkozhatunk, pl: cyclops, daphnia, walterféreg, apróbb grindál. A fagyasztott eleségre alkalmasint rászoktathatóak, bár nem egyszerű mutatvány ennek az elérése. Száraz tápokat nem eszik.

A nőstények teltebbek, mint a hímek, de tenyésztésük mindezidáig sikertelen volt akváriumban, nem tudunk eredményes szaporodásról. A darázsgébek többsége ikragondozó, és szívesen ívnak sósabb vízben – feltehetőleg ez erre a fajra is igaz lehet, mindenesetre szaporodásukról kevés információ áll rendelkezésünkre.

Elterjedési területe - térkép (map)

Térkép még nem készült az adatlaphoz, feltöltése folyamatban!
Térkép még nem készült az adatlaphoz, feltöltése folyamatban!

Legfőbb lelőhelye India, főleg annak nyugati területei, ezen kívül megtalálható még Bangladesben, Srí Lankán és Mianmarban. Elsősorban torkolatvidékek lakója, jobban kötődik a félsós vízhez – mangrovemocsarakban, deltatorkolatokban gyakori, de a folyókon felfelé édesvízben is előfordul.

Egyéb elnevezések

syn: Gobius alcockii, Brachygobius alcockii, Gobius nunus.

Eng: Bumblebee Goby, Banded Goby, Bumblebee Fish.

Egyéb köznevei: Nuna bailla, Guldbandet humlebikutling, Pikkukimalaistokko, Goldringelgrundel, Babka karlowata, Zolotopolosyi bychok.

Képek

Képek feltöltés alatt!

Biotóp jellemzők - kereső

Az ezen az adatlapon szereplő élőlény tartási körülményeinek megfelelő biotóp (állatok, növények, víz- és egyéb jellemzők) kereséséhez jelöld ki az általad fontosnak tartott tulajdonságokat jelképező ikon alatti választódobozt és nyomd meg a "Biotóp kereső" gombot!
Ha az összes jellemző közül szeretnél választani, akkor a "Részletes" feliratú gombot nyomd meg!

Elterjedési terület:
Ázsia
Dél-Ázsia
India
Sri-Lanka
Indokína
Myanmar
Biológiai jellemzők:
Testmérete: kicsi (0-5 cm)
Viselkedése: békés
Aktivitása: lassú mozgású
Aktivitása: bújós
Táplálkozása: ragadozó
Ált. tartózkódási vízréteg: alsó szint
Élethossza: rövid (kb. 1-3 év)
Víz
paraméterek:
Hőmérséklet igénye: közepes(20-25 °C)
Hőmérséklet igénye: hőigényes (25-30 °C)
Víz színezete: átlátszó
Víz színezete: sárga
Víz kémhatása: féllúgos (7,5-8 pH)
Víz kémhatása: lúgos (8pH <)
Víz Német keménységi foka: közepesen kemény (10-15 Nk°)
Víz Német keménységi foka: kemény (15-20 Nk°)
Víz Német keménységi foka: nagyon kemény (20-30 Nk°)
Környezeti jellemzők:
Min. térfogat igény: kicsi (0-50 liter)
Kedvelt vízmozgás: lassan mozgó
Kedvelt vízmozgás: állóvíz
Növényzetigény: átlagosan beültetett

Miben keressünk?
Akváriumi halak
Akváriumi növények
Gerinctelenek

Ha a egy élőlénycsoport sincs bejelölve akkor az összesben keresünk.

Videó

Adatok

Felhasznált irodalom, források:

  • Frank Schäfer: Brackwasserfische – Alles über Arten, Pflege, Zucht
  • https://www.seriouslyfish.com/species/brachygobius-nunus/

A fényképek a Google képkeresőjéből származnak.

Katalógusba került:

2010-12-14

Frissítve:

2019-01-31 04:01

Katalógus ID:

No. 4323


Kategória választó

Pontyfélék (88) | Pontylazacok (90) | Sügérfélék (115) | Amerikai sügérek (57) | Afrikai sügérek (58) | Labirintkopoltyús halak (39) | Harcsafélék (104) | Csíkfélék (36) | Elevenszülő fogaspontyok (43) | Ikrázó fogaspontyok (37) | Kalászhalak (21) | Egyéb édesvízi halak (41) | Brakkvízi halak (12) | Hidegvízi halak (24) | Egyéb hidegvízi halak (9) | Hazai halak (15) |

Brakkvízi halak kategória fajböngésző

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük