Sarotherodon melanotheron – Feketetorkú tilápia

A feketetorkú tilápia egy igazi különlegesség az afrikai bölcsőszájú halak rokonsági körében, ugyanis teljes egészében a félsós vízi környezethez alkalmazkodott. Bár hosszabb-rövidebb ideig édesvízben is megél, számára egyértelműen a brakkvízi közeg a megfelelő. Hosszú távú tartása során legalább 5 ezrelékes sókoncentrációjú vizet biztosítsunk számára, de leginkább ajánlatos a 10-15 ezrelékes (azaz 10-15 g tengeri só / liter víz) brakkvíz. További érdekesség, hogy gyakorlatilag tengeri közegben is tartható, a tengeri (vagy ahhoz közelítő) sótartalmat is gond nélkül bírja. Huzamos ideig édesvízben tartva azonban visszamarad a fejlődésben, törpenövésű és betegségekre fokozottan hajlamos lehet.

A legnagyobb mért testhossz a faj esetében 28 cm volt, de ezt nagyon ritkán éri el, 18-25 cm közötti testnagyság az általánosan gyakori. Ha bőséges táplálékot és kellő helyet biztosítunk nekik, akkor viszont megközelíthetik a potenciális méretmaximumot. Egyébként a 6 cm-es méretű halak már ivarérettek. Tartásukra a minimum a 200 liter – ekkora medencében leginkább egy párt helyezzünk el. Természetesen fiatal halakból több is kerülhet egy ekkora akváriumba, de ivarérettségük elérésekor ügyeljünk rá, hogy tudjuk szétválasztani őket, nehogy kárt tegyenek egymásban. Társíthatóságuk egyébként nem problémás – sok rokon tilápiához képest nyugodtabb, békésebb viselkedésűek, a hasonló méretű halakkal (pl.: árgushalak, díszholdhalak, stb.) remekül kijönnek. Persze a társhalak mennyiségét és faját figyelembe véve válasszunk kellően tágas akváriumot. Fajon belül azonban előfordulhatnak civakodások, territoriális harcok – ivarérett, ikrázó pár mellett egy pár száz literes akváriumban nem túl szerencsés több példányt gondozni. Ívási időn kívül egyébként szívesen verődnek csoportokba, de ha huzamosan ennyi halat kívánunk együtt tartani, rendkívül tágas akváriumra lesz szükség, mert ikrázáskor nem tűrik meg a közelükben a fajtársakat.

Talajnak érdemes finom homokot választani, s bár nem kimondottan nagy talajrendezők, ez lehetőséget ad nekik némi környezet-formálásra. Nyugodtan helyezzünk be sziklákat, barlangokat és fákat, melyek búvóhelyeket és a territórium kijelölésére alkalmas tereptárgyakat jelentenek. Növényt nem érdemes telepíteni akváriumukba. Bár küllemre hasonlítanak a nyugat-afrikai folyami sügérfélékre (pl.: meggyhasú sügér), melyek ragadozó lévén jól tarthatóak sűrűn növényesített akváriumban, a Sarotherodonok bizony komoly kárt tesznek a vízinövényekben. Mindenevők, s akárcsak a szorosabb rokonsági körükbe tartozó tilápia fajok, bizony nem kímélik a legtöbb vízi vegetációt, talán csak az Anubiasok tudnak ellenállni kártételüknek. Mint a legtöbb brakkvízi hal, viszonylag kemény (10-20 °nk) és kissé lúgos (7,5-8 pH) kémhatású vizet kedvelnek. Fűtsük medencéjüket kb. 25-26 °C-on. A túl erős vízmozgást kerüljük, de a rendszeres részleges vízcserékről ne feledkezzünk meg.

Mint a vízinövények kapcsán tett ajánlásunkból kiderült, abszolút mindenevők. Ennek velejárója, hogy táplálásuk az esetek túlnyomó többségében a legkisebb problémával sem jár, elfogadnak jóformán bármilyen akváriumi eleséget. Etetésük alapját képezhetik lemezes vagy granulált száraz díszhaltápok, de érdemes ezt kiegészíteni élő vagy fagyasztott állati eredetű táplálékkal (pl.: sórák, sügér mixek). Külön ügyeljünk arra, hogy rendszeresen hozzájusson növényi táplálékhoz, például spirrulina alapú száraz tápok, Malawi-tavi mbuna eleségek, forrázott zöldségek.

A nőstények orra kissé kerekebb, kopoltyúfedőjük pedig áttetsző, amin keresztül a pirosas kopoltyúlemezek látszanak. Szaporodásbiológiájuk nagyon érdekes! A Cichlidae családot, vagyis a sügérek többségét – már ha bölcsőszájú halakról van szó – az anyai szájköltés jellemzi. Ehhez képest a feketetorkú tilápia az apai szájköltés klasszikus példája (rajta kívül ez jellemző például vadbettáknál, csontnyelvű halaknál, harcsáknál). Íváskor a nőstény az aktívabb, jellemzően ő kezdeményez (ez is ritkaság a sügéreknél), sőt, az ívógödröt is ő ássa ki (a tenyészakváriumban éppen ezért célszerű a finom homok). Az ikrarakás viszonylag gyorsan zajlik, a hím megtermékenyíti az ikrákat, majd ezután veszi fel őket a szájába. Ez az oka annak is, hogy a hím nem visel ikrafoltokat a farok alatti úszóján, hiszen más fajoknál az a nőstény megtévesztésére szolgál – amikor megpróbálja a nőstény azokat az ikrákat is szájába venni, olyankor történik a megtermékenyítés. Miután az ívás lezajlott, a hím a szájába gyűjti az ikrákat, és egészen a kishalak elúszásáig gondosan törődik velük. A nőstény ebben a folyamatban már semmilyen szerepet nem vállal. A kelési idő 4-6 nap, és további néhány hét még, mire a hím elengedi őket. Az ekkor szabadon úszó kishalak már képesek a frissen kelt sórákot, banánférget elfogyasztani, amivel jól nevelhetőek. A forgató hímet érdemes lehet elkülöníteni, a kishalak elúszását követően ő is eltávolítható.

A feketetorkú tilápiának több alfaja is ismert. Amerika egyes részein inváziós fajnak számít: a szándékosan telepített, illetve a felelőtlenségből kidobott hobbiállatoknak köszönhetően helyenként a hal-biomassza akár 90%-át is kitehetik. Hawaii környékén még a tengerben is megtelepedett, ahol szaporodni képes. Ahol nagyon elszaporodnak, ott az őshonos halállományt fenyegetik, mert betegségeket is terjesztenek és falánkságuk és szaporaságuknak köszönhetően az őshonos fajok gyakran alulmaradnak a versenyben.