Scatophagus argus – Árgushal

Az árgushalak klasszikus vendégek a brakkvízi akváriumokban, az egyik legrégebb óta ismert félsósvízi faj az akvarisztikában, ennélfogva többé-kevésbé rendszeresen be is szerezhető. Sajnos előfordul, hogy az üzletekben, mint édesvízben is tartható állatot forgalmazzák, sőt, ilyen videókat is találunk az interneten, ennek azonban ne dőljünk be: az árgushalak optimális tartásához félsós víz szükségeltetik. Ettől függetlenül a fiatal árgushalak gyakran megtalálhatóak még tengeri deltával rendelkező folyók édesvizű szakaszain – sőt, a közhiedelemmel ellentétben idősebb példányaik is felúsznak néha – s ezt azért tehetik meg, mert eurihalin halak, vagyis a sókoncentráció változását tág határok között képesek elviselni. Ha viszont huzamos ideig édesvízben tartjuk az árgushalakat, megbetegszenek, immunrendszerük rosszul működik, apatikusak és alulfejlettek maradnak. Édesvízben sokkal hajlamosabbak a gombás fertőzésekre. Hosszú távú tartásukhoz érdemes kb. 15-20 ezrelékes sókoncentrációt (literenként 15-20 g tengeri só) beállítani: ez fiatal állatoknál még lehet kicsivel kevesebb, idősebbeknél akár több is. Kifejlett árgushalak gyakran a tengerben élnek, és igazándiból bátran gondozható a faj akár tengeri akváriumban is – jó szolgálatot tehet különböző nem kívánt algák, moszatok eltávolításával. Mivel a vízminőséggel szemben nem kényesek, remek indítóhalak egy tengeri akváriumhoz és a tengeri akvarisztikával ismerkedők számára is jó tanulófajt jelentenek.

Mivel könnyedén megnőhetnek akár 30 cm-esre is (bár akváriumban gyakran kisebbek maradnak), tágas férőhelyre van szükségük. 500 liternél kisebb akváriumban ne akarjunk árgushalakkal foglalkozni, de náluk is elmondható, hogy minél nagyobb akváriumba kerülnek, annál előnyösebb számukra. Egy 1000 liter fölötti medencében már nagyon szép csapatot gondozhatunk belőlük. A csoportos tartás nagyon fontos, kimondottan társas halak. A természetben is csapatokba verődnek, sőt, sokszor más, hasonló méretű és habitusú halakkal is társulnak. Legalább 5-6 példányt szerezzünk be belőlük! Más fajokkal szemben teljesen békés természetűek (kivéve, ha valami a táplálék-kategóriába esik kis mérete miatt), csoporton belül kisebb civakodások előfordulhatnak, de ezek nem járnak komolyabb következménnyel. Arra viszont ügyeljünk, hogy összeszokott csapathoz, idősebb árgushalakhoz fiatal példányt ne próbáljunk integrálni: ilyenkor sokszor addig hajtják a kisebbeket, addig terrorizálják őket, míg azok el nem gyengülnek, nem jutnak elegendő táplálékoz és akár el is pusztulhatnak. Ez vélhetően territoriális magatartásból fakad. Máskülönben társításuk kifejezetten könnyű, remek társhalai lehetnek díszholdhalaknak és lövőhalaknak – e három csoport egy régi, jól bevált, klasszikus társítást jelent, de természetesen kiegészíthető bármilyen más, méretileg és igényeit tekintve alkalmas társfajjal.

Az akváriumot apró szemcseméretű homokkal, korallőrleménnyel rendezzük be, némi tereptárgyat, sziklákat érdemes elhelyezni, de az árgushalak javarészt a nyílt víztérben mozognak. Hagyjunk számukra elegendő szabad úszóteret. Vízinövényeket fölösleges ültetnünk, mert megeszik azokat. A szűrés legyen erőteljes, hiszen sokat piszkítanak. Átlagos kb. 25-26 °C-os fűtés megfelelő számukra, a víz legyen kemény és kissé lúgos. Sajnos hajlamuk van a Lymphocystis-vírusra: ez általában az úszóikat támadja meg először (súlyos esetekben a halak erősen legyengülhetnek), és nincs rá gyógyszer, lévén vírusos megbetegedés. A fertőzött úszórészeket érdemes még a betegség előrehaladása előtt éles ollóval levágni, az úszók később hiánytalanul visszanőnek. A sanyarú körülmények között szállított, forgalmazott, túl nagy stressznek kitett állatoknál jellemzőbb – a kereskedelemben a többszöri átpakolás, szállítás megviselheti őket; illetve az édesvízi tartás is kárt tesz immunrendszerükben, ami fogékonyabbá teszi őket. A kereskedésből csak olyan állományból vásároljunk, ahol ránézésre egészségesnek tűnő halak vannak. A helyüket megszokott árgushalak azonban erősek, strapabíróak lesznek.

Etetésük nem problémás, mindenevők, jóformán bármit elfogyasztanak. Rászoktathatóak a legkülönbözőbb szárított táplálékokra, úgy, mint lemezes, granulált vagy pellet tápok. A természetben a vízbe hulló törmeléket (akár emberi szerves szemetet), dögöket is fogyasztanak. Fontos, hogy rendszeres növényi táplálék-kiegészítést kapjanak, például forrázott zöldségek (saláta, uborka, borsó, stb.) formájában, és spirrulina alapú lemezes eledeleket is etethetünk velük. A vízinövényeket kíméletlenül elpusztítják, sőt, bizonyos algák ellen is hatékonyak (főleg tengeri medencékben). Természetesen állati eredetű eleségre is szükségük van: például tubifexet, szúnyoglárvát, artémiát, garnélát, kagylóhúst és különböző mixeket is rendszeresen adhatunk nekik.

Az ivarok megkülönböztetése alig lehetséges. Akváriumi tenyésztésük sajnos mindmáig megoldatlan, az üzletekbe kerülő árgushalakat a természetből gyűjtik. A küllemének leírásakor kitértünk néhány színváltozatára, melyeket egyesek alfajként, fajként tartanak számon; a hivatalos taxonómia azonban nem különbözteti meg őket. Természetesen tartásuk is megegyezik, bármelyikükkel találkozunk, nyugodtan megvásárolhatjuk és együtt tarthatjuk őket. Hátúszójának és farok alatti úszójának első néhány kemény úszósugara mérgező tüskévé módosult: a hámrétegben méregmirigyek találhatók, melyek szúráskor az azt elszenvedőbe ürítik tartalmukat. Komolyabb következményről nem számoltak be még ember esetében, de az allergiások fokozottan ügyeljenek erre. A méreg helyi gyulladás, duzzanatot, kismértékű szövetelhalást vagy múló részleges bénulást okozhat (a tiszta izolált méreg vörösvértesteken hemolítikus hatású, többek között foszfolipáz tartalma miatt). Különböző élőhelyeken élő árgushalak mérge kismértékben különbözhet.