Botia striata – Sávos díszcsík

Sötétedés után a legaktívabb.

A többi csíkféléhez hasonlóan, ez a faj is félénk és elrejtőzik napközben; élő férgekkel elő lehet csalogatni. Csattogó hangot hallat.

Néha nagyon összeférhetetlen, még a nagytermetű Cichlidákat is megtámadja. Jó úszó, de üregekben is szívesen tartózkodik.

A Botia nembe csupa olyan halfaj tartozik, amelyek egyesével tartva könnyen marakodóvá válnak. Gondozásukban ne hagyjuk magunkat félrevezettetni attól, hogy mivel a csíkfélék gyakran iszapos vizek lakói, azért elmulmosodott (eliszaposodott) medencékben is tarthatók. Éppen ellenkezőleg: kedvelik a kristálytiszta, oxigénben gazdag, nem túlságosan meleg vizet és a tiszta kavicstalajt.

A Botia fajok többé-kevésbé territoriális viselkedésűek; ami azonban nem zárja ki, hogy időnként ne éljenek — rendszerint nem túl nagy — rajokban. Sok faj határozottan hallható pattintó hangot ad, amely két versengő állat közül rendszerint az erősebbtől származik. Ezzel kapcsolatban szintén nem tudjuk, hogy hasonló hangoknak a szaporodásban is van-e szerepük:

A Botia fajok egyedei szívesen tartózkodnak üregekben, vagy egészen befúrják magukat a talajba, de ebben a tekintetben nem minden faj viselkedik egyformán. Akváriumban kókuszdióhéjak laposan felfekvő részei nagyon jól beváltak rejtekhelyekként. Ha nincsenek üregek, az állatok saját maguk készítenek fedezéket kövek vagy más díszítő elemek alá. Különösen a frissen telepített példányok ilyenkor több napig nem mutatkoznak.

A természetben ezek a csíkfélék feltehetőleg az áramlással (fejjel) szembeállnak, s várják az odasodródó táplálékot, miközben csupán megnyúlt felső ajkuk és bajuszszálaik látszanak ki a leshelyből. Táplálékuk valószínűleg apró víziállatok és szerves hulladékok. Akváriumban szárazeleséget is elfogadnak, de a társas tartásnál arra kell ügyelni, hogy az eleség valóban lejusson a fenékre. Jó szolgálatokat tesznek az esetleges maradékok elfogyasztásában. Nagyon kedvelik az eleségtablettákat is.

Fajtársaikkal, vagy ha ilyenek nincsenek, más halakkal szemben is nagyon összeférhetetlenül viselkedhetnek. Célszerű vagy különböző fajok egyedeit egy-egy példányban, vagy ugyanazon faj egyedeit nagyobb egyedszámban tartani. Azonos fajhoz tartozó kéthárom példány esetleg könyörtelenül megtámadja egymást, s az erősebb elpusztítja a gyengébbeket.

A víz hőfokát illetően nem olyan igényesek, mint általában gondolják. A hőmérséklet esetenként elérheti ugyan a 28 C°-ot, de 24— 25 C° valószínűleg nemcsak elegendő, hanem — úgy látszik — megfelelőbb is.