Brachygobius doriae – Doria – darázsgéb

A darázsgébek csoportjáról sajnálatos módon általános körben elterjedt az a nézet az akvarisztikában, miszerint brakkvízi halak. Ez sok esetben féligazság, vagy akár egyáltalán nem állja meg a helyét. Alig egy-két olyan darázsgéb-fajt ismerünk, melyeket félsós vízben illik gondozni, a fajok többsége ezzel szemben jól tartható édesvízben, sőt, számos képviselőjük kizárólag édesvízi. Akváriumokban a két leggyakoribb fajuk a Doria-darázsgéb (Brachygobius doriae) és a közönséges darázsgéb (Brachygobius sabanus) melyek megkülönböztetéséről a külső jegyek leírásánál olvashatunk bőségesen. Neveiket gyakran összekeverik, a kereskedelemben általában nem kerülnek meghatározásra a pontos fajok. Sőt, érdemes tudnunk, hogy a nagyon gyakran használt Brachygobius xanthozonus név valójában egy olyan fajhoz tartozik, mely akváriumokba szinte sosem kerül, és alig ismerjük.

A Doria-darázsgéb tökéletes példa az eurihalin életmódra, azaz arra a jelenségre, amikor egy faj tág határok között képes elviselni a sókoncentráció változását. A természetben megtaláljuk a fajt folyók torkolatvidékén, félsós vízben, de esőerdei, feketevizes patakokban is, ahol a víz lágy és savas. Nagyon alkalmazkodóképes állatokról van szó, de már csak az élőhelyi különbségek miatt is érdemes figyelembe vennünk, honnan származnak példányaink. Például félsós közegből gyűjtött halakat ne tartsunk savas és lágy vízben, az akváriumban születetteket pedig igyekezzünk ahhoz hasonló közegben tartani, ahonnét származnak. Egy átlagos középérték viszont jó kiindulópont, ami a kereskedelemben hozzáférhető vagy épp tenyésztőtől vásárolt halak számára ideális, a leírás folytatásában ezt mutatjuk be.

A Doria-darázsgébek számára egy 50 literes akvárium bőségesen elegendő, de akár még valamivel kisebb medencébe is kerülhetnek. Érdemes kisebb csoportban beszereznünk őket, 6-8 példányt bátran tartsunk, helyigényük nem nagy. Nem kedvelik a jelentős áramlást, ehhez megfelelő szűrőt válasszunk. Kisebb akváriumokban a szivacsszűrés is megteszi, nagyobbacska medencékben pedig egy gyenge áramoltató fokozatra állított belső szűrőt ajánlok. A víz középkemény-kemény értéken megfelel, 10-20 nk között javasolt általános tartáshoz. Ehhez egy semleges körül, 7-7,5-ös pH érték társuljon, hőmérséklet tekintetében 25-26 °C alkalmas. Kéthetenként tartsunk részleges vízcserét: ne felejtsük el, hogy minél kisebb az akvárium, annál törékenyebb a biológiai egyensúlya. Vizéhez sót adnunk nem muszáj, de megtehetjük (pl. 10 literenként egy evőkanál sót).

Társításuk hasonló méretű és békés halakkal lehetséges, a napjainkban egyre nagyobb divattá váló nano halak között érdemes körülnéznünk. Nagyobb termetű, vehemensebben táplálkozó fajok elnyomják a darázsgébeket, nem jutnak táplálékhoz, és egész nap bujkálni kényszerülnek. Érdemes kisebb testű razbórákkal, törpekalászhalakkal, párduccsíkokkal együtt tartanunk. Akváriumát dúsan növényesítsük, és sok tereptárgyat használjunk. Az aljzat legyen apróbb szemű homok, amin köveket, sziklákat helyezünk el, akár kisebb kőrakást is építhetünk. Ágak, cserepek, PVC-csövek is kerülhetnek a medencébe, a darázsgébek igazán otthonosan érzik magukat, ha sok búvóhely áll rendelkezésükre.

Száraz eledelekre a legritkább esetben szoknak rá, már az is jó eredménynek számít, ha a fagyasztott táplálékot elfogadják. A legjobban élő eledeleken tarthatóak, abból viszont széles a paletta, jóformán bármit elfogadnak, ami méretüknek megfelel. Kaphatnak vízibolhát, ciklopszot, artémiát, grindálférget, vágott tubifexet, kisebb szúnyoglárvát. A jó minőségű táplálás alapja annak, hogy tenyészérett halakat neveljünk.

A sikeres szaporodásnak több feltétele is van. Egyrészt érdemes 8-10 egyedet beszereznünk, a mesterségesen összeválogatott párok nem mutatnak túl nagy hajlandóságot általában az ívásra – sokkal jobb eredményeket érhetünk el, ha hagyjuk, hogy halaink maguk válasszanak párt. A csapatból kiváló párokat már nagyobb sikerrel tudjuk szaporítani. Az ivarok viszonylag jól megkülönböztethetőek ennél a fajnál, leginkább szaporodási időszakban, a hímek testén a sárga szín szinte vörösesre, de legalább erős narancsosra színeződik. Emellett a nőstények kerekebbek is. Barlangokba, csövekbe ikráznak: erre a célra megfelel bármilyen kisebb kerámiacserép, PVC vagy kerámiacső vagy hasonló alkalmatosság. A hím megtisztítja a felületet, és odacsalogatja a nőstényt, majd a barlang mélyén megtörténik az ívás. Egy alomból egy-két száz ikrára számíthatunk. A hím őrzi az ikrákat és nagyon alaposan gondoskodik róluk: folyamatosan legyezgeti őket, mozgatja körülöttük a vizet, így az oxigén utánpótlását is ellátja. Amíg a hím az ikrákat őrzi, érdemes az akváriumból a többi halat eltávolítanunk, vagy a hímet az ikrákkal együtt áthelyeznünk egy másik akváriumba, amit ugyanolyan vízzel töltünk fel, mint ahol az ívás történt. (Az ikrákat lehetőleg víz alatt helyezzük át, például egy kisebb műanyag edény segítségével.) Egy hét és 10 nap között változik a kelési idő, a kikelő kishalak eleinte szabadon úszó formát öltenek, s csak később válnak jellemzően talajlakóvá. Vízközt úszva vadásznak apró élő eleségre, apró planktonikus élőlényeket, eleinte némi papucsállatkát is kapjanak, majd az artémia naupliák kiváló nevelő eleségnek számítanak. Ezt kiegészíthetjük walter- és banánféreggel, rotatóriával is.