Neotoca bilineata – Kétcsíkú szkiffia

Kihalással fenyegetett fajról van szó, melynek állományai jócskán megritkultak, éppen ezért csak olyan akvaristáknak ajánljuk a fajt, akik éreznek magukban elegendő elhivatottságot gondozásához. Számos tényező vezetett a faj megritkulásához, ilyen például a vízszennyezés, az élőhelyek tönkretétele vagy épp a biotópidegen ragadozók betelepítése. Sajnálatos módon az akvarisztikában nem terjedt el igazán a faj, meglehetősen ritka, és csak néhány specialista gondozza féltve. 1984 és 1989 közöttről származó adatokból Hieronimus 1995-ben azt írta róla, hogy nagyobb egyedszámú populációkkal rendelkezik, melyek hosszú időre biztosítják a faj jövőjét. Sajnos ez nem így történt, mára a legritkább fogaspontyok között tartjuk számon. Ez egy sajnálatos, de jó példa arra, hogy az ember pár év alatt is mekkora katasztrófát tud okozni az élővilágban, s egy-egy faj jövője mennyire kétséges lehet.

Ijedős, félénk halak, melyeknek sok búvóhelyre van szükségük. Persze ha kiismerik helyüket, megbátorodva többet mutatkoznak, úszkálnak. Tartásához mindenféleképpen fajspecifikus akváriumot javasolnék, ami azt jelenti, hogy ha egy mód van rá, rajta kívül ne tartsunk más halat ebben az akváriumban. Ha társítani szeretnénk, akkor algaevő- és páncélosharcsák, Pangio-csíkok, esetleg békés és apró termetű halak jöhetnek szóba (pl.: Trigonostigma hengeli, Sawbwa resplendens, Phallichthys amates, stb. ), de ezt kerülendőnek tartom.

Akváriumát dúsan növényesítsük, a természetben elsősorban a zöldmoszatok és a vízi jácint a jelentős, de akváriumba bátran telepíthetünk kagylótutajt, békalencsét, valiznériát, hínárféléket, jávai mohát, tüskehínárt, tündérrózsát, stb. Kövekkel és ágakkal építsünk fel nekik egy varázslatos vízi tájat, mely búvóhelyekben bővelkedik. Egy 4-6 példányból álló csoportnak 60 liter bőségesen elegendő.

A vízminőségre különösen ügyeljünk. Mindig kristálytiszta, alaposan megszűrt vízben legyenek, ezért még egy kisebb 60-80 literes akváriumnál is érdemes elgondolkodni a külső szűrő lehetőségén. A bomlástermékekkel terhelt vizet nem kedveli, hetente – kéthetente cseréljük vizét részlegesen, akár 40-50%-ot is. Hidegkedvelő faj, mint a Goodeidae család legtöbb tagja, 20-22 °C-os hőmérséklet pont ideális hozzá. A 10 °C-os vizet is eltűri, sőt, még szaporodni is képes benne! A kémhatást igyekezzünk inkább lúgosabb irányba eltolni, a savas vizet nem viselik el, akárcsak a lágyat sem, ezért mindig keményvizet alkalmazzunk. Ebből a szempontból a vezetékes ivóvíz is tökéletesen megfelelő. Vizét enyhén sózhatjuk is, a betegségek megelőzésével kapcsolatban jótékony hatással bír.

Etetése problémamentes, elfogadja a száraz eledeleket is, de érdemes menüjét kiegészíteni néha fagyasztott vagy élő artémiával, tubifexel, szúnyoglárvával, grindálféreggel, mert ezektől könnyen gyarapodik. Néha kapjon némi növényi eredetű tápanyagot is, mint például spirulina algát. Bélrendszere 1,5-szer olyan hosszú, mint teste, fogai osztottak, ebből következtethetünk életmódjukra.

Szerencsére a legtöbb betegségre nem túl érzékeny, de a hosszan tartó meleg megviseli őket, ugyanis gümőkór jön elő ilyen esetekben.

Tenyésztése nem bonyolult, a nőstények kb. 2 havonta világra hoznak 8-15 jól fejlett utódot. A kishalak ún. trophotaeniával jönnek világra, mely az anya és utóda közti kapcsolattartás fenntartásában játszik szerepet embrionális korban. A kifejlett halak nem eszik meg a kicsinyeiket, így együtt is nevelhetőek. A magashegyi fogaspontyok nem képesek a spermiumok raktározására, ezért minden szüléshez új és új megtermékenyítésre van szükség. Az ivadékok száraz poreleséggel, artémia naupliákkal és walterféreggel is etethetőek kis idővel születésük után. A vadonban a szaporodási időszaka március elejétől május végéig tart. A halak normális életciklusában jellemző a pihenőidőszak, mely több hónapot is igénybe vehet, ezt akváriumban is érdemes tartani, például télen hűvös víz biztosításával. A tavaszi – nyári szenzora így a halak felerősödve érkeznek.

1902-ben Meek sorolta a Skiffia genusba, de Hubbs és Turner már 1937-ben megcáfolta ezt. Azóta is viták tárgyát képezi kutatók között a Neotoca genus, ugyanis páran nem fogadják ezt el, holott számos tulajdonságbéli különbség igazolja, hogy a Neotoca bilineata nem tartozhat a szkiffiák közé (pl.: fogazat, ajkak, száj felépítése, úszók jellegzetessége, szaporodási különbségek). A filogenetikus rendszerezés már azt is bizonyította, hogy még csak nem is a szkiffiákkal áll a legközelebbi rokonságban, hanem a Girardinichthys – fajokkal.

Már 1935-ben Európába került a faj, de itteni populációi a második világháború alatt kipusztultak.

A faj tartását ténylegesen elhivatott tenyésztőknek javasolom, akik szívesen foglalkoznának e kihalással kritikusan veszélyeztetett faj szaporításával.