Poecilia latipinna – Szélesszárnyú fogasponty

LATIN NÉV

Poecilia latipinna

CSALÁD

Poeciliidae

MÉRET

7-10 cm

°C

25-30 °C

°pH

7-8 pH

°Nk

12-25 Nk

HELYIGÉNY

80 liter

VISELKEDÉS

békés

TÁPLÁLÉK

mindenevő

HOL TARTÓZKODIK?

felső-középső szint

ÉLETTARTAM (év)

3-5 év

TERMÉSZET-
VÉDELMI BESOROLÁS

felméretlen

Külalak és jellegzetességek leírása

Az Egyesült Államok délkeleti államaitól, Karolinától le egészen a mexikói Yucatán-félszigetig, a partközeli lagúnákban és folyótorkolatokban él ez az Európába 1903-ban importált, feltűnő megjelenésű állat. Testhossza a szabadban eléri a 12, az akváriumban a 9 cm-t. D 13-14, A 9-10, P 13, V 6, squ. 26-28. A széles alapú és magas hátúszójú mollik egyik jeles képviselője. A hím vitorlaszerűen felmeresztett hátúszója magasabb mint a törzse. Erőteljes, megnyúlt, de egyenletes magasságú, lapított testű hal.

A hím pompás színezetű. A háttájék sötét olajzöld vagy őzbarna, oldalai felül barnásak, alul rózsásak vagy kékek, gyöngyházfényűek; piros, kék és sötétzöld pettyekből 5-6 hosszanti szalag vonul végig rajtuk. Olykor feketés keresztsávok is előtűnnek az oldalakon. A torok- és a haltájék fehéres. A mellúszók magasságában eredő és csaknem a faroknyél végéig húzódó hátúszó világoskék, fekete pontsorokkal és sárga szegéllyel. A gyöngyházfényben csillogó farok-úszó felül narancspirosan, közepe táján kékesszürkés, alul pedig kéken pettyezett. A nőstény hátúszója jóval kisebb, színei tompábbak.

E változékony mustrázatú fajt nehéz megkülönböztetni a hozzá nagyon hasonló vitorlás fogaspontytól (P. velifera). A hátúszó sugárszámán kívül Vogt szerint a két faj között annyi a látható különbség, hogy a P. latipinna hím hátúszójának a tövén a pettyek hosszúkásak, s az egyik sugárról átnyúlnak a másikra, a P. velifera hím esetében viszont ezek az erősen fénylő pettyek kerekdedek, s csak a sugarak közti hártyára terjednek.

Tartása és tenyésztése

A nagy termetű, magas hátúszójú molliknak tágas, nagy medencére van szükségük, mert különben visszamaradnak a növekedésben. Legjobb külön, esetleg más elevenszülő fajokkal együtt tartani őket. Az importállatok vizéhez Frey 10-20% tengervizet vagy 0,5%-nyi konyhasót javasol (én minden mollis-medencémben mindig feloldom a Sterba által is ajánlott 10 literenkénti 1 teáskanálnyi konyhasót) . A tenyésztett állatoknak Frey csak akkor tanácsolja a konyhasót, ha azok rossz közérzetük jeleként összehúzott úszókkal, himbálódzva egy helyben maradnak, de ettől függetlenül ezek a halak kedvelik az állandó alacsonyabb sókoncentrációt, hiszen egyes helyeken már brackvizekben is honosak. Ugyanezt észleljük, amikor e hőigényes állatok a számukra alacsony vízhőmérsékleten fáznak. A kedvező tartási hőhatár: 25-30 °C. Az erőteljes, szép színezetű, magas hátúszójú példányok kifejlődésében a tágas élőhelyen kívül fontos a bőséges és változatos élelmezés. A legkülönfélébb állati élő eleségeken kívül jó minőségű tápokat, algákat és más friss növényt (fejes salátát, spenótot, sárgarépát), felfőzött és leöblített zabpelyhet, sörélesztőt is rendszeresen kapjanak. Medencéjük jól megvilágított helyen álljon, hogy a dús növényzet levelein és a medencefalakon sok zöldalga képződjön számukra.

Alaposan szűrjük medencéjüket, mert a ritkább tenyészváltozatok méginkább érzékenyen reagálnak a vízminőség-romlására. A só antibakteriális hatása miatt sem elvetendő. Szívesen bujkál a növényzet között. Társaságnak úszócsipkedő fajokat semmiféleképpen se válasszunk.

Tenyésztése: Ha a faj egyedei jól érzik magukat, elevenek, s hevesen kergetőznek, hajtják nőstényeiket (ezért is célszerű több nőstényt gondozni, mint hímet). A nem elég nagy medencében együtt lévő, egymással rivalizáló hímek nemcsak agyonhajszolhatják egymást, de szépséges hátúszójukat is megtéphetik. A szaporítás nem okoz különösebb gondot, az ivadék felnevelése kicsit problémásabb. A nagy testű nőstények rendszerint igen termékenyek, és akár 120 ivadékot is világra hozhatnak egyszerre. A 12 mm hosszú újszülötteket a legapróbb élő eleséggel (Artemia naupliuszokkal, Cyclops, Diaptomus planktonrákokkal), vágott Tubifexszel, grindállal, algákkal, aprított pelyhű vagy külön az ivadék számára gyártott táppal naponta háromszor, majd kétszer etessük. Ha igazán szép, magas hátúszójú hímet kívánunk nyerni, azokat ivaruk felismerhetősége után nyomban válasszuk külön, mert testvéreik rajában nevelve, úszóik általában fejletlenebbek maradnak. A kicsik egészsége érdekében rendszeresen végezzünk részleges vízcserét jól szűrt és enyhén sózott medencéjükben. A legimpozánsabb (erőteljesen fejlett testű és igen magas hátúszójú) példányokat a meleg éghajlatú díszhalfarmokon (Florida, Hong Kong stb.) szabadtéri tavakban (Európában üvegházi vagy szabadtéri fűtött medencékben) állítják elő. Am meg az ilyen körülmények közt nevelkedett hímeken is csak a második életévükben alakul ki a nagy hátúszó.

Eredeti élőhelyein természetes változatként fordul elő albínó formája, vadon élő melanisztikus variációja pedig feketetarka. A P. latipinna tiszta törzsalakja ma már alig látható. A kereskedelmi forgalomban manapság inkább a P. latipinna x P. velifera hibridek utódai, sőt a fekete P. sphenopsszal való keresztezéséből származott black molly tenyésztörzsei ismeretesek. A P. latipinna X P. sphenops „nigra” eredetű black mollik bársonyosfekete színűek, termetük nagyobb a pusztán P. sphenops kitenyésztésűeknél. Szemük világossárgán irizál, hátúszójuk, alkalmanként meg a farokúszójuk is narancssárga vagy narancsvörös szegélyű, (Ilyen piros hátúszószegélyű hibrid alakokat 1985-ben a margitszigeti hőforrás táplálta japánkerti dísz-tóban figyeltem meg.) A szaküzletekben újabban feltűntek e faj zöld és fekete lírafarkú tenyésztörzsei is, persze itt sem eredeti, hanem hibrid alakok lírafarkú mutáns változatairól van szó. Igen kedveltek az Egyesült Államok akvaristái körében az ezüstfehér alapon, szabálytalan tusfekete foltokkal telehintett salt-pepper mollyk (só-bors mollik), amelyeket nálunk egyszerűen csak feketetarkáknak vagy dalmata mollyknak neveznek.

Hasonlít a P. veliferára, a vitorlás molly kitenyésztett változathoz is köze van. Több tenyészváltozata van, mint a yucatáni mollynak, viszont a sózásra nem annyira igényes, mint a velifera, könnyebben is tartható, édesvízben is gond nélkül (a veliferához képest).

Sajnos mára a három ismertebb molly-faj keresztezékei nem feltétlenül azonosíthatóak be faji pontossággal, mivel a P. sphenops és P. latipinna már annyiszor lett egybeívatva, és a basztardok továbbtenyésztve, hogy már csak a visszütés jellegéből azonosíthatunk bármit is... Ennek tetjében feltételzehető, hogy a P. velifera is benne van már génállományukban, ezért sajnos manapság már csak "mollykról" beszélhetünk, esetleg még erősebb, vagy vadonfogott velifériákról.

Ennek az "egybekeresztezésnek" "hála" újabb és újabb változatok kerülnek piacra, a borostyánsárgától a fehér lírafarkúig. A mindenféle aranytarka változatok már-már a felismerhetetlenségig összekeveredtek fajilag.

Alapvetően a mollyk fajainak nagy többsége eredetileg érzékenyebb hal, mint ahogy a leírásban is szerepel, ahhoz képest, amilyennek a gyakorlatban bizonyulnak. A régóta akváriumban tartott és tenyésztett halak (fajok) beakvarizálódtak, azaz megszokták ezen körülményeket, így sokkal ellenállóbb halakhoz jutunk, így nagy valószínűséggel a leírtaknál kicsivel enyhébb "szigorúság" mellett tartott halak is jól érzik majd magukat és több évig boldogítják gazdájukat.

Elterjedési területe - térkép (map)

Poecilia latipinna – Szélesszárnyú fogasponty elterjedési területe (Map)
Poecilia latipinna – Szélesszárnyú fogasponty elterjedési területe (Map)

Part menti félsós és tengervizek Mexikóban, beleértve a Mexikói-öblöt is; az USA-beli Dél-Karolinában is előfordul.

Egyéb elnevezések

molli

syn: Limia matamorensis, Limia poeciloides, Mollienesia latipinna, Mollienisia latipinna, Poecilia lineolata, Poecilia multilineata.

Eng: Sailfin mollie, Sailfin molly.

Egyéb köznevei: Lille Sejlfinnefisk, Lille sejlfinnemolly, Leveäevämolli, Molliénésie á voilure, Breitflossenkärpfling, Tabai, Molinezja szerokopletwa, Topote velo negro, Bubuntis.

Képek

Biotóp jellemzők - kereső

Az ezen az adatlapon szereplő élőlény tartási körülményeinek megfelelő biotóp (állatok, növények, víz- és egyéb jellemzők) kereséséhez jelöld ki az általad fontosnak tartott tulajdonságokat jelképező ikon alatti választódobozt és nyomd meg a "Biotóp kereső" gombot!
Ha az összes jellemző közül szeretnél választani, akkor a "Részletes" feliratú gombot nyomd meg!

Elterjedési terület:
Amerika
Közép-Amerika
trópusi
tengerparti
Észak-Amerika
ÉA-trópusi
Biológiai jellemzők:
Testmérete: közepes(5-10 cm)
Viselkedése: békés
Aktivitása: közepesen aktív
Táplálkozása: mindenevő
Ált. tartózkódási vízréteg: felső szint
Élethossza: átlagos (kb. 3-6 év)
Víz
paraméterek:
Hőmérséklet igénye: hőigényes (25-30 °C)
Víz kémhatása: normál (6,5-7,5 pH)
Víz kémhatása: féllúgos (7,5-8 pH)
Víz Német keménységi foka: közepesen kemény (10-15 Nk°)
Víz Német keménységi foka: kemény (15-20 Nk°)
Víz Német keménységi foka: nagyon kemény (20-30 Nk°)
Víz színezete: átlátszó
Környezeti jellemzők:
Min. térfogat igény: közepes (50-100 liter)
Kedvelt vízmozgás: közepesen áramló
Kedvelt vízmozgás: állóvíz
Növényzetigény: sűrűn beültetett
Növényzetigény: átlagosan beültetett

Miben keressünk?
Akváriumi halak
Akváriumi növények
Gerinctelenek

Ha a egy élőlénycsoport sincs bejelölve akkor az összesben keresünk.

Videó

Adatok

Felhasznált irodalom, források:

Felhasznált irodalom, források feltöltése folyamatban.

A fényképek a Google képkeresőjéből származnak.

Katalógusba került:

2008-05-07

Frissítve:

2014-06-17 07:06

Katalógus ID:

No. 3913


Kategória választó

Pontyfélék (88) | Pontylazacok (90) | Sügérfélék (115) | Amerikai sügérek (57) | Afrikai sügérek (58) | Labirintkopoltyús halak (39) | Harcsafélék (103) | Csíkfélék (36) | Elevenszülő fogaspontyok (43) | Ikrázó fogaspontyok (38) | Kalászhalak (21) | Egyéb édesvízi halak (34) | Brackvízi halak (12) | Hidegvízi halak (24) | Egyéb hidegvízi halak (9) | Hazai halak (15) |

Elevenszülő fogaspontyok kategória fajböngésző

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.