Poecilia sphenops – Jucatáni fogasponty

Békés, eleven természetű, mindenevő, hőigényes faj, amely a többi mollihoz hasonlóan változatos, jó minőségű kosztján belül friss növényi táplálékot (elsősorban zöldalgát) igényel. A fekete változatok a hőingadozásra és az alacsonyabb hőmérsékletre különösen kényesek; akváriumvizük hőmérséklete 24°C alá ne csökkenjen. A medencei víztér hőkiegyenlítése és a változatok nagyobb oxigénigénye miatt vizüket úgy szellőztessük, hogy a porlasztót a függőlegesen rögzített elektromos fűtőtest mellé helyezzük. Az elfektetett vagy ferdén függesztett fűtőtestekre ugyanis e hőkedvelő halak többnyire ráhasalnak. Így elpetyhüdve még érzékenyebbé válnak, könnyen megfáznak, amit testük egy helyben való himbálásával jeleznek. Kedvelik a napsütést és a dús akváriumi növényzetet. Ijedősek, ezért tartózkodjunk medencéjük hirtelen megközelítésétől, és gyakori kihalászásuktól. Ha egy-egy társukat kihalásztuk, a medencében maradt állatok is sokáig stresszállapotba kerülnek. Törékeny faj, óvatosan kezeljük, hogy ne ijedezzen! Hasonló igényű halakkal történő társítása problémamentes, társas akváriumban is jól tartható. Vizüket enyhén sózhatjuk jódmentes konyhasóval.

A régóta akváriumban tartott- és tenyésztett törzsek már ellenállóbbakká váltak, így egy fokkal könnyebb tartásuk, nem kell félni annyira kényességüktől. Ettől függetlenül persze odafigyelést igényelnek. A fekete mollyk gyakran fertőződhetnek darakórral.

Az ivadékszám tenyésztörzsenként és a szülők kora és tápláltsága szerint is jelentős mértékben változó. A fekete párok utódai között mindig akad nem teljesen fekete ivadék is. Fejlődésük folyamán azonban még gazdagodnak fekete pigmentekben. Nálunk jelenleg e faj fekete tenyészváltozatai a legelterjedtebbek, annak ellenére, hogy hő- és táplálékigényesek, de a magas hátúszójú és nagy testű fajoknál kisebb medencével is beérik.

Sajnos mára a három ismertebb molly-faj keresztezékei nem feltétlenül azonosíthatóak be faji pontossággal, mivel a P. sphenops és P. latipinna már annyiszor lett egybeívatva, és a basztardok továbbtenyésztve, hogy már csak a visszütés jellegéből azonosíthatunk bármit is… Ennek tetjében feltételzehető, hogy a P. velifera is benne van már génállományukban, ezért sajnos manapság már csak „mollykról” beszélhetünk, esetleg még erősebb, vagy vadonfogott velifériákról.