Brochis splendens – Rövidtestű páncélosharcsa

A Brochisok taxonómiája a 2000-res évek eleje óta vitatott. Bár morfológiájuk egyértelműen elkülöníti őket a Corydorasoktól, egyes szakértők nem tekintik őket önálló nemzetségnek. Többek között azzal indokolják ezt, mert a Brochis genust leválasztva a Corydoras nemzetség parafiletikussá válik (vagyis nem foglal magába minden fajt, ami egyazon a közös őstől származik). Ez egyúttal azt is mutatja, hogy a Brochisok evolúciósan viszonylag új fajoknak tekinthetőek. Jelen pillanatban is hivatalosan e fajokat a Corydoras genusba sorolják! Oldalunkon igyekszünk mindig lépést tartani a legaktuálisabb rendszerezéssel, ez esetben azonban eltérünk ettől, a következő okok miatt. A köznyelvben és az akvarista hobbiban is általánosan elterjedt a Brochis név, és még a harcsák legnagyobb szakértői közül is nagyon sokan – akiknek szakvéleménye sokat nyom a latba ezen a szakterületen – visszautasítják, hogy Corydoras néven említsék e három fajt. Továbbá várható, hogy a közeljövőben a Callichthyidae család, így a Corydoras nem is több, kisebb genusra legyen felbontva, s ebben az esetben a Brochisok is teljes értékű, önálló rangon megállják a helyüket, így praktikus okokból nem szokás őket a hobbiban – vélhetően átmeneti – Corydoras névre átsorolni. Jelenleg a páncélosharcsákat különböző leszármazási vonalakban különítik el, a Brochisoknak egy teljesen önálló leszármazási ága van, amit ln8sc1 (lineage 8, sub clade 1) rövidítéssel jelölünk. Egyébként jól mutatja a rokonsági fokokat, hogy szintén a 8-as vonal külön alkládjába sorolják be például a Corydoras pantanalensist, Corydoras sodalist, Corydoras latust, stb., míg például a Corydoras adolfoi vagy Corydoras paleatus teljesen más vonalakba tartozik. Ez annyit jelent, hogy például a Corydoras sodalis közelebbi rokona a Brochis splendensnek, mint a Corydoras adolfoinak. (Így már könnyebben értelmezhető azon ichthyológusok véleménye, akik szerint a Brochis genus nem fogadható el önállónak.)

A rövidtestű páncélosharcsa széles elterjedési területű, és viszonylag szívós páncélosharcsa. Főleg a sekélyebb, iszapos aljzatú, esetleg lehullott falevelekkel fedett folyómedreket keresi, ahol nagy csapatokban él. Akváriumokban sem szabad 6 példánynál kevesebbet tartani belőlük, hiszen erősen szociális, csoportos állatok. Rendkívül békések, még a kisebb pontylazacokban sem tesznek kárt – nem szabad megijednünk a kb. 8 cm-es testnagyságuktól. Sokan kifejezetten sügérek mellé helyezik e halakat, ami nem feltétlenül bölcs döntés. Közepesebb és nem túl területvédő dél-amerikai sügérekkel (pl.: sajica sügér, Crenicichlák, stb.) jól együtt tartható, de nagytestű és viszonylag agresszív fajok mellé (pl.: jaguársügér) már nem célszerű őket behelyezni. Ellenben egy pontylazacos, törpesügéres társításban is tökéletesen megállják a helyüket.

Gondozásukhoz a legtöbb páncélosharcsa igényeinél valamelyest nagyobb akvárium szükségeltetik, legalább 120, de jobb, ha minimum 150 literbe kerülnek. Nagyon fontos, hogy csakis finom homokot töltsünk a medence aljára, melynek szemcséi nem élesek. Bajuszszálaik hamar megsérülnek az élesebb, nagyobb szemcséken, hiszen naphosszat az aljzaton keresgélnek táplálék után. Az ilyen sérüléseken a halak pillanatok alatt megfertőződnek baktériumokkal, melyek miatt elveszítik bajuszszálaikat és további súlyos problémákat okoznak. A Brochisok érzékenyek, ha bajuszuk megfertőződik, lekopik! Egyéb berendezési tárgyak tekintetében ízlésünk szerint döntsünk, de hagyjunk némi szabad területet halainknak. Kedvelik a dúsan növényesített akváriumot – legalább a hátsó régiókba ültessünk például pár tő Echinodorust. A túlságosan finom növényeket kitúrhatják.

A vízminőségre nem kényesek (bár szaporításukhoz mindenképpen lágy víz szükségeltetik), gondozásukhoz a legtöbb csapvíz is megfelel, a középkemény vízben is még jól érzik magukat. Semleges kémhatás ideális, de az enyhén savas, sőt, a picit lúgos pH-t is elviselik. Hőmérséklet tekintetében a 24-26 °C hosszú távon is megfelelő nekik, ennél kicsit (néhány fokkal) alacsonyabb és magasabb hőmérséklet még nem problémás. Fejlett béllégzéssel rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy ha az oldott oxigén koncentrációja lecsökken, a halak felúsznak a vízfelszínre légköri levegőt nyelni. Ezt tápcsatornájukon végigpréselik, és a bélfal gazdag érhálózatán oxigént vesznek fel. Ez biztosítja számukra, hogy a természetben is túléljenek az oxigénben szegényebb élőhelyeken is.

Etetésükre legmegfelelőbb az élő tubifex, hatalmas mennyiséget képesek belőle elfogyasztani. Ezt pótlandó / kiegészítendő kaphatnak grindált, televényférget, artémiát, élő és fagyasztott vörös szúnyoglárvát. Általában szívesen megeszik a szemcsékre porladó, páncélosharcsák számára készült táptablettákat is, de érdemes rendszeresen kiegészíteni étrendjüket. Semmiképp se tartsuk őket kizárólag maradékokon, gyakori téves nézet, hogy a páncélosharcsák csak „takarítóhalak”. Ők is teljes értékű táplálást kívánnak.

A Brochis-fajok tenyésztése még viszonylag gyerekcipőben jár. A legtöbb sikert éppen a Brochis splendens esetében tudták eddig elérni, más fajokról alig 1-2 beszámoló, néhány véletlen ívásról szóló hír érkezett. Például a smaragd páncélosharcsát (Brochis multiradiatus) rendszeresen tenyésztenie eddig kizárólag Pasaréti Gyulának sikerült, ami nemzetközi szinten is ragyogó eredmény!
A Brochisoknál a nőstények testesebbek, nagyobb termetűek, mint a hímek. Tenyésztésük kulcsa, hogy sikerüljön kiváltani az ívási hajlandóságot. Ehhez több tényezőnek is együtt kell állnia. Etessük halainkat bőségesen, változatos élő eleséggel. A vízközt úszó eleség (pl.: dapnia, egyéb plankton, artémia) ugyanúgy fontos ilyenkor, mint a tubifex, vagyis ne tartsuk őket egyoldalú tubifex-kúrán. Érdemes elegendően tágas helyet biztosítani számukra. Ívathatóak kisebb csoportban (1-2 nőstény és 3-5 hím), de akár csapatban is kitehetőek. A hűvös és lágy víz használata egy nagyobb vízcsere során segíthet beindítani az ívást. A rövidtestű páncélosharcsáknál is megfigyelték a periódikus ívást: hónapokon át heti-kétheti rendszerességgel ívnak, majd utána nyugalmi periódust tartanak – ez összefüggésben van a természetes szaporodási időszakkal. Az ikrák száma több száz is lehet, melyet üveglapra vagy úszónövények közé helyeznek el. Általában éjjel kerül sor az ikrarakásra. A lerakott ikrákat célszerű elvenni, keltetéshez a szülők medencéjéből vegyünk vizet, állítsunk be egy kis porlasztós szivacsszűrőt és egy automata fűtőt (a hirtelen lehűlés az ivadékokra végzetes lehet). Kb. 4 nap alatt kelnek ki a kishalak a sárgás, majd egyre sötétebben barnuló ikrákból. Indításukra használjunk frissen kelt sórákot, de ügyeljünk, hogy peteburok ne kerüljön az akváriumba, mert az elzárhatja az ivadékok bélcsatornáját. Később vágott tubifexel, grindállal neveljük őket. Körülbelül 1,5 hónapos korukban már kékes színt mutatnak jobbára, és még kell jellemzően legalább egy hónap, mire hátúszójuk is felveszi a kifejlett kori formáját.

A rövidtestű páncélosharcsa a leggyakoribb faj a Brochis nemzetségből, de még így is viszonylag ritkán kerül a hazai kereskedésekbe.