Corydoras agassizii – Agassiz páncélosharcsája

Agassiz páncélosharcsájának tartása nem különbözik lényegében a többi rokon fajétól. Igényli a fajtársak jelenlétét, hiszen csoportos életmódú hal, legalább 6-8 példányát tartsuk együtt. Bátran elhelyezhető egy társas, vegyes összetételű akváriumban is, de remekül illeszkedik egy Dél-Amerika nyugati régióit mintázó biotóp medencébe, melyben törpesügérek, pontylazacok lehetnek társai. Aránylag erős felépítése miatt a nem túl nagytestű vagy vehemens sügérek mellett is gond nélkül tartható.

Akváriumát érdemes úgy berendezni, hogy a háttérben legyen néhány nagyobb tő vízinövény, melyek között megbújhat, de hagyjunk számára bőséges területet is a turkálásra. Falevelekkel gazdagíthatjuk környezetét, szívesen kutat közöttük, emellett a víz megszínezésével és savanyításával jótékony hatást is kiváltanak. Nagyon fontos, hogy az aljzat apró szemű, lekerekített szélű részecskékből álljon, lehetőleg finom homokot válasszunk. Ellenkező esetben harcsáink bajuszszálai hamar tönkremennek, kopni kezdenek, és a sebes bajuszon keresztül a hal számára veszélyes kórokozók is megtámadhatják. Nem igényel túl erős megvilágítást.

A vízminőséggel szemben különösebb elvárásai nincsenek, egy jól szűrt, részleges vízcserékkel rendszeresen frissített víz ideális számára. Csapvízben tarthatóak, de ha túl kemény vizünk, keverjünk hozzá esővizet, RO-vizet, hogy valamennyit lágyítsunk rajta. Ez különösen akkor nyer hangsúlyt, ha állataink vadon fogottak. Hőmérséklet tekintetében 24-26 °C megfelelő számukra, amihez semleges vagy csak enyhén savas kémhatás társuljon. Átlagos vízmozgással beérik.

A legtöbb műeleséget elfogadják, alaptáplálékuk lehet talajra süllyedő táptabletta, elfogyasztják a más halak által meghagyott lemezes, granulált eleségeket is. Ha szaporítani szeretnénk őket, akkor viszont elengedhetetlen a bőséges, élő eleség, leginkább a csővájó féreg (tubifex) felel meg e célra. A tubifexet kiegészíthetjük televényféreggel, grindállal, artémiával, daphniával, fagyasztott vörös szúnyoglárvával, vagy akár kisebb földigilisztákkal is.

Tenyésztése során hasonlóan járjunk el, mint más páncélosharcsáknál. Az ívásra szánt csapatot etessük bőségesen, és a csapat tartalmazzon több hímet, mint nőstényt. A láthatóan ikrás, ivarérett állatokat aztán vegyük külön egy tenyésztő medencébe, melybe elhelyezünk vízinövényeket, jávai mohát is, és egy kis szivacsszűrőt. A víz legyen 25 °C-os, 6,5-7 pH-jú és minél lágyabb, lehetőség szerint 5 nk alatti. Az ívás indukálása az esős évszak imitálása alapján lehetséges: cseréljünk a vizükből legalább 60%-ot 18-20 °C-os, kimondottan lágy vízre. Ezt több egymást követő napon is megismételhetjük. Ha sikeres volt az ikrázás, a nőstény az ikrákat az üvegfalra és a növények levelei közé ragasztja. Ezt követően a szülőket (vagy az ikrákat) távolítsuk el, mert a falánk kifejlett halak megehetik őket. A kelési idő 3-4 nap, ez alatt intenzív szellőztetésre, vízmozgásra van szükség, némi penészedés gátló szert (pl.: Xanthakridin) is tehetünk a vízhez. Enyhe savanyítás (pár darab égertobozzal például) hasznos lehet. Kelés után további kb. 3 nap szükséges, mire a kishalak táplálkozni kezdenek. Indítóeleségnek frissen kelt sórákot, banánférget alkalmazzunk, majd ahogy nőnek, idővel átválthatunk grindálféregre és tubifexre.