Corydoras gossei – Ibolyás páncélosharcsa

Az ibolyás páncélosharcsa egy könnyen tartható, szívós páncélosharcsa-faj, mellyel akár kezdők is próbálkozhatnak. Gondozásakor mindig ügyeljünk arra, hogy legalább 6-8 példányt szerezzünk be, mert csoportos életmódúak, a természetben több százas, ezres csapatokba verődnek. Mivel élőhelyük közös, a vadonban általában a Corydoras seussi (és a CW069) fajokkal együtt, gyakran közös csapatokban találhatóak meg. Tudományos nevét Dr. Jean-Pierre Gosse után kapta.

Társítani jóformán bármilyen olyan fajjal könnyedén lehet, mely nem zavarja, vagy nem tesz kárt bennük, és természetesen igényei hasonlóak. Remek választás egy Rio Mamoré – biotópba, ahol például a gyönyörű Apistogramma erythrura törpesügér lehet egyik társfaja. Természetesen a legtöbb pontylazaccal, dél-amerikai ikrázó fogasponttyal, törpesügérrel remekül együtt tarthatóak, még a közepesebb, nem túl nagy sügérekkel is akár. Kerülhetnek mellé társas akváriumban razbórák, dániók, gurámik is, így egy kezdő akvarista vegyes társas medencéjéhez is jó választásnak bizonyulnak.

Az akvárium berendezése során törekedjünk rá, hogy legyen némi dúsabb növényzetű régió, ahová visszavonulhatnak pihenni, esetleg néhány gyökér, szikla hasonló célra, egyébként nincsenek különösebb elvárásaik. Ami lényeges, hogy a talaj nagyon finom szemcséjű homok legyen, mert a durvább köveken, éles szemcséken hamar elkopik érzékeny bajuszuk, mely fontos érzékszerv halainknak. A bajuszszálak sérülése és elvesztése komoly probléma, igyekezzünk ennek megfelelően az állatok igényeihez alakítani az aljzatot, melyet egyébként naphosszat turkálnak eleség után kutatva.

Etetésük nem problémás, a legtöbb száraz eledelt elfogadják, így a páncélosharcsáknak készülő táptablettákat vagy a talajra süllyedő lemezes eledeleket is. Természetesen a legideálisabb táplálék számukra az élő tubifex, ahogy igaz ez a páncélosharcsák túlnyomó többségére. Íváshoz jó kondícióba hozni őket leginkább tubifexel lehet. Ezen kívül fagyasztott vagy élő formában kaphatnak vörös szúnyoglárvát, artémiát, cyclopsot, grindálférget, blackwormot, kisebb földigilisztát is.

Azon páncélosharcsák egyike, melyek a melegebb vizet jól viselik, kedvelik, huzamosabb ideig tarthatóak 27-28 °C-on is akár, ez lehetővé teszi, hogy diszkoszhalak társhalai legyenek. Ettől függetlenül az általánosan megszokott 24-25 °C-os hőmérséklet is elegendő számukra. A lágy vizet kedvelik, de csapvízben is gondozhatóak, és náluk még a savanyítással sem kell bajlódni, a neutrális pH megfelelő. Faleveleket ettől függetlenül szórhatunk medencéjükbe, mely fokozza a természetesség hatását.

Az ivarok a méretkülönbségek alapján állapíthatóak meg: a nőstények teltebbek, kövérebbek és magasabb hátúak, hasúszóik lekerekítettebbek. Klasszikus T-pozícióban ívnak, viszonylag termékeny faj, akár 100 ikrát is könnyedén lerakhat egy nőstény. Ívni kihelyezni őket mindig több hím – kevesebb nőstény arányban tegyük, nőstényenként 2-3 hím példányt számolva. Az ívást beindíthatjuk hideg vizes vízcserékkel, bátran töltsünk 16-18 °C-os vizet az állatokra. Ezt addig ismételjük naponta kb. 60%-os mértékben, amíg az ívás be nem következik (persze előtte tápláljuk jól az állatokat). A tenyészakváriumba hintsünk egy kevés homokot, tehetünk be finom szálas növényeket, perlonvattát is, a szűrést pedig kis levegővel hajtott szivacsszűrővel végezzük. Az ikrák 3-5 napon belül kikelnek és néhány nappal később a kishalak megkezdik önálló táplálkozásukat. Frissen keltett artémiával, banánféreggel indíthatóak, de ügyeljünk rá, hogy az artémia peteburka ne kerüljön be az akváriumba, mert ha az ivadékok azt elfogyasztják, bélelzáródásban elpusztulhatnak. Bár a szülők nem kényesek, az ivadékok egy darabig eléggé érzékenyek a vízminőségre, ezt sűrű, kisebb százalékos arányú vízcserékkel biztosítsuk. Az ivadékok rossz vízminőségben, infuzóriás vízben hajlamosak lehetnek arra, hogy farkúszójuk ecsetszerűen összetapadjon.

Bár nem a leggyakoribb páncélosharcsa, idehaza is többé-kevésbé rendszeresen szaporítják, tenyésztőknél, börzéken általában fellelhető, hálás páncélosharcsafaj. Érdekesség, hogy a páncélosharcsák között viszonylag erősnek számít a mérge: megvastagodott mellúszótöviseinek hámjában találhatóak apró méregmirigyek, melyek váladéka a sebbe juthat szúráskor. Ez fájdalommal, gyulladással jár, de komolyabb problémát nem okoz (esetleg az elfertőződés miatt érdemes orvosnak megmutatni). Vastag zacskóba érdemes őket csomagolni, aktív szénnel. Tiszta oxigént ne töltsünk föléjük, mert béllégzőként képesek levegőt lélegezni (és oxigéntartalmát bélfalukon megkötni), ezért a légköri összetételhez hasonló gáz-arányt igényelnek szállítás alatt is.