Corydoras habrosus – Foltos-törpe páncélosharcsa

Már neve is árulkodik róla, hogy parányi termetű páncélosharcsáról van szó, a legkisebb Corydoras-fajok egyike. Akváriumokban a három leggyakoribb törpe faj (C. hastatus és C. pygmaeus mellett) közé tartozik, bár állatkereskedésekben nem bukkan fel túl gyakran. Azt viszont tartsuk szem előtt, hogy a másik két törpe fajjal nem áll a legközelebbi rokonságban, így bizonyos tulajdonságaik eltérnek egymástól. Ezek közé tartozik, hogy a foltos-törpe páncélosharcsáknak nem szokása a vízközt lebegő úszás, a csoportdinamikájuk is kicsit eltér. Mindazonáltal tartásukhoz elegendő egy kb. 40-45 literes akvárium is (persze ha valamivel nagyobb a medence, az csak jó). Mindig csoportosan tartsuk, ami legalább 6-8, vagy akár 10 példányt jelent.

Teljes mértékben békések, még nem túl parányi garnélákkal is együtt tarthatóak. Kiváló aljzatlakók nano fajok, így törperazbórák, parázslazacok, Endler-guppik mellé. Legkiválóbban kistestű pontylazacokkal és elevenszülő fogaspontyokkal tudjuk őket társítani. Nagytestű, őket zavaró, esetleg tápláléknak néző faj mellé ne kerüljenek. Nagy akváriumban vagy náluk rámenősebb, aktívabban táplálkozó fajok társaságában előfordul, hogy nem jutnak elég élelemhez. Etetésük egyébként nem problémás, ha számukra megfelelő méretű táplálékkal kínáljuk őket. A gyorsan szemcsésedő harcsatablettákat szívesen elfogyasztják, de lesüllyedt lemezes eledelt is esznek. Artémiával, planktonnal, grindálféreggel és tubifexel is megkínálhatjuk őket, utóbbi nagy kedvencük. Kis méretük ellenére is ügyesen tudják a férgecskéket kihúzni a talajszemcsék közül.

Az akvárium aljára finom, apró szemcseméretű homokot terítsünk, ez fontos tartástechnológiai követelmény a páncélosharcsák többségénél. Az éles, durva kavics, sóder megsérti érzékeny bajuszszálaikat, melyek kopása súlyos egészségkárosodással jár. A talajra nyugodtan szórjunk faleveleket, nagyon szívesen játszanak és bujkálnak közöttük. Legalább a szegélyek mentén legyen dúsabb a vízinövényzet, de mivel a természetben az áradások során víz alá kerülő területekre is kimerészkednek – ahol sok a növény – így nem bánják a sűrűbb növényzetet sem. Persze némi szabad területet hagyjunk nekik, ahol turkálhatnak.

A vízminőséggel szemben nem kényesek, de ne hagyjuk leromlani vizüket, s felszaporodni a károsanyag-tartalmat. Ez ellen rendszeres részleges vízcserékkel tudunk tenni. Túl meleg vízre nincs szükség, 23-25 °C már megfelelő. Semleges kémhatású és nem túl kemény csapvízben is jól tarthatóak, persze némi esővizet keverhetünk akváriumukba.

Tenyésztésük hasonlóan történik más páncélosharcsákhoz, az ivarokat igen könnyű felismerni a nőstények jóval termetesebb mérete, alkata alapján. Egy dúsan növényesített medencében, ahol csak őket vagy esetleg parányi razbórákat tartunk, akár fel is cseperedhet néhány utód, de sokkal jobban járunk az ikrák elvételével. Kondicionáljuk őket a többi fajhoz hasonlóan bőséges eleséggel, majd rakjuk ki őket egy tenyésztő akváriumba, melynek vize kb. 24-25 °C, pH 6,5-7 körüli, nk 8 vagy az alatti. A vízminőség megváltozása, esetleg ezzel párhuzamosan a hideg vizes vízcsere beindíthatja az ívást, de a tenyésztői tapasztalatok azt mutatják, hogy nem mindig egyszerű rávenni harcsáinkat az ikrázásra. Érdemes többször próbálkoznunk és türelmesnek lennünk, ha elsőre nem jön össze. Ikráikat gyakran az üvegre, esetleg jávai mohába rejtik. Az ikrázás a klasszikus T-pozícióban zajlik, egy nőstényre 2-3 hímet is számolhatunk. Ha lezajlott az ívás, távolítsuk el a szülőket. A kelési idő 3-4 nap, további ugyanennyi szükséges kb. a kishalak elúszásához. Az ivadékok már indíthatóak frissen kelt artémia naupliákkal, és parányi mikró férgekkel, walterral. Az első hetekben eléggé érzékenyek a kiváló vízminőségre – ezt kis térfogatszázalékos, de gyakori vízcserékkel tudjuk biztosítani. Növekedésük viszonylag lassú.