Corydoras haraldschultzi – Schultz páncélosharcsája

Schultz páncélosharcsájának tartása gyakorlatilag megegyezik a narancsúszójú páncélosharcsa (Corydoras sterbai) tartásával. Ennek oka rendkívül egyszerű: a két harcsafaj elterjedési területe közös, ugyanott fordulnak elő – ez külső hasonlóságukat is magyarázza. Azt azonban ne feledjük, hogy eltérő leszármazási vonalakból alakultak nagyon hasonlóvá (konvergens folyamat).

Szintén tartsuk szem előtt, hogy a Corydoras haraldschultzi egy viszonylag nagytermetű páncélosharcsa, nőstényei könnyedén elérik akváriumban a 8,5 cm-es testhosszt is. Ennélfogva tágas akváriumra van szükségük, célszerű őket legalább 120 literes medencében elhelyezni. Különösen, mivel csapatos életmódot folytatnak, legalább 6-8 példányt kell együtt tartanunk. Más fajokkal teljesen békések, kiválóan társíthatóak pontylazacokkal és sügérfélékkel, melléjük nagyobb termetű fajok is kerülhetnek, persze mérlegelve, hogy harcsáinkban ne tegyenek kárt a választott társbérlők. Tarthatjuk őket akár tányérlazacokkal, Semaprochilodusokkal, nyúllazacokkal vagy nem túl heves természetű, közepesebb amerikai sügérekkel egyaránt. Hőmérséklet-igényét figyelembe véve még diszkoszhalak mellé is kerülhetnek!

Mint ebből már valószínűleg kiderült, jól bírják a melegebb, kb. 28 °C-os vizet. Ha azonban nem diszkoszokkal tartjuk őket, a 25-26 °C bőségesen elegendő. A beakvarizált példányok általában gond nélkül tarthatóak csapvízben (középkemény, kb. semleges kémhatású), de természetesen ők is, akárcsak a vadonfogott egyedek hálásak, ha a keménységet alacsonyabban tartjuk némi esővíz, ozmóvíz felhasználásával, és esetleg kicsit savanyítunk a vízen. Bár túl nagy áramlásra nincs szükség, kedvelik a vízmozgást, szívesen úsznak benne alkalomadtán.

Alapvetés az akvárium berendezésekor, hogy finom homoktalajt alkalmazzunk, mert az éles és durva szemcsék megsértik, elkoptatják bajuszukat, ami könnyen végzetes fertőzésekhez vezethet. Ugyanígy, a talaj nélküli akvárium sem jó, mert az a harcsák hasának gombás fertőzését okozhatja. Ezeken kívül betegségekre nem érzékeny. A vízinövényzet és a tereptárgyak, mint ágak, kövek elrendezésében többi halunk igényeit vegyük figyelembe. Bátran szórjunk faleveleket (tölgy, Tebang, stb.) az akváriumba, melyek búvóhelyként sem utolsók, de megszínezik a vizet és savanyító hatású szerves savakat adnak le. E célra égertobozt vagy tőzeg kiáztatott levét is használhatjuk. Apró trükk: ha világos talajon tartjuk halainkat, színeik sokkal kontrasztosabbak lesznek, mert valamelyest idomulnak az aljzat színéhez.

Etetésük jellemzően problémamentes, megeszik a lesüllyedő lemezes eledelt, granulátumokat és a talajlakóknak készülő táptablettákat is. Mindenesetre kedvencük az élő tubifex, melyből rengeteget meg tudnak enni egyszerre. Ha egészséges, jól fejlett halakat akarunk nevelni, kapják rendszeresen. Kiegészítésként örömmel fogyasztják a televényférget, grindált, blackwormot, földigilisztát is.

A nőstények nagyobbak, kerekebbek a hímeknél, felülről nézve nagyon szépen látszanak az alkatbeli különbségek ivarérett, jól tartott állatoknál. Kis csoportban érdemes ívatni, de az íváshoz is aránylag tágas, legalább 60 literes medence dukál. Alapfeltétel, hogy szaporítás előtt bőséges, jó minőségű eleséget kapjanak. A szaporító medencébe legyen egy kevés homok, és tegyünk be mindenképpen vízinövényeket (célszerűen nagyobb és kisebb levelűeket, így például Echinodorust és jávai mohát is). Érdemes kicsit erősebb áramlást, oxigénellátást biztosítani ilyenkor, ez is közrejátszik a halak serkentésében. Az ívás kiváltását a vízértékek jelentősebb megváltoztatásával tudjuk elérni: egy nagyarányú vízcserét követően lágyabb, savanyúbb és 3-4 °C-al hidegebb vizet töltsünk be, esetleg ezt többször is ismételjük. Az ikrákat növények levelinek fonákára, moha közé, de akár az üvegre is ragaszthatják, összességében viszont nem túl termékeny faj. Ívás után gyűjtsük össze az ikrákat, mert ikrafalók és az ívás elhúzódhat jó néhány napon át. Az ikrák ugyanolyan minőségű vízbe kerüljenek, mint a szülők, az oxigénellátás és vízmozgás körülöttük legyen intenzív! A penészedést gátolhatjuk xanthakridin és égertoboz, tőzeg ázott levének használatával (de utóbbi esetében ügyeljünk, hogy a pH még ideális határok között maradjon). A kelési idő nagyjából 4 nap, további pár nap elteltével megkezdik a kishalak az önálló táplálkozást. Ekkor frissen kelt artémia naupliákat, banán- és walterférget érdemes indítóeleségnek használni. Később, ahogy nőnek, áttérhetünk a vágott tubifexre. A vízminőségre mindig ügyeljünk, hogy elkerüljük a gombás fertőzéseket.

Nevét dr. Harald Schultz, a Sao Paulo-i múzeum tudósa, expedícióvezetője után kapta. A magyar szakirodalomban helyenként tévesen Haraldschultz páncélosharcsájának nevezik – ez azért téves, mert a név azt sugallja, hogy a névadó vezetékneve volt a Haraldschultz, holott e faj esetében a névadó teljes nevéből alakították ki a fajnevet. Így, ha megfelelően akarjuk magyarul nevezni a harcsákat, akkor a Schultz páncélosharcsája nevet kell alkalmaznunk.