Corydoras hastatus – Sarlófoltos páncélosharcsa

A sarlófoltos páncélosharcsa az egyik legkülönlegesebb, viselkedésében és szokásaiban az egyik leginkább különc páncélosharcsa faj. Egyúttal a legkisebbek egyike, igazi parány a páncélosharcsák világában. A három „klasszikus” törpe páncélosharcsa közül (C. hastatus, C. habrosus, C. pygmaeus) a hazai akvarisztikában kétségkívül a legritkábban találkozunk vele, de alkalomadtán beszerezhető.

Egyik nagy különlegessége – melyhez morfológiája is remekül idomult – a pelágikus életmód, vagyis, hogy nagyon sok időt tölt vízközt úszva. Ez rendkívül szokatlan a páncélosharcsák körében, és alig pár faj képes egyáltalán erre, az ún. „lebegő úszásra”. A sarlófoltos páncélosharcsák a természetben is hatalmas csapatokba verődve úszkálnak a víz középső régiójában, ezt akváriumban is megfigyelhetjük, ahogy halaink a növények közt cirkálnak. A vadonban egyébként vegyes csapatokat alkotnak más, hozzájuk nagyon hasonló ám semmiféle rokonságban nem álló fajokkal, így például a fátyollazaccal (Hyphessobrycon elachys) vagy Serrapinnus kriegi pontylazacokkal. Ez a jelenség jól ismert ragadozó-elkerülő viselkedésmód, bár páncélosharcsáknál fajok közötti vegyes csapatot általában egymáshoz hasonló, de eltérő leszármazású Corydorasok között tudunk megfigyelni (például Corydoras condiscipulus és Corydoras oiapoquensis). A két fent nevezett pontylazac közül a Hyphessobrycon elachys rendszeresen beszerezhető, érdemes akváriumban is egy ilyen, vegyes csapatot kialakítanunk, nagyon különleges látvány ennek útján betekintést nyernünk e halak természetes viselkedésébe.

Gondozásához már egy 40 literes akvárium is elegendő, klasszikus nano hal. Mind nano akvaristáknak, mind akvakertészeknek bátran ajánlható, remekül színesít minden ilyesfajta akváriumot. Sem a növényeket, sem a garnélákat nem bántja! Arra viszont ügyeljünk, hogy okvetlenül nagy csapatban tartsuk őket, lehetőség szerint 10-15 állatot szerezzünk be, úgy érzik igazán jól magukat. Az egyik leginkább rajtartó páncélosharcsa. Nagyméretű akváriumokba kevésbé ajánlom őket, mivel ott nehezebben jutnak táplálékhoz, és esetleg a nagyobb, gyorsabb, rámenősebb halak eleszik előlük az élelmet. Inkább a kisebb-közepesebb szobai akváriumok ideális lakói. Ennélfogva társításukra is a kisebb testű fajok: pontylazacok, törpesügérek, kisebb elevenszülők, törperazbórák, békésebb dániók felelnek meg. Számos, gyakran kapható fajjal él egy biotópban, így kerülhet mellé egy természethű akváriumban például serpalazac, fekete tetra, pirosszemű pontylazac vagy éppen Apistogramma trifasciata, Otocinclus vittatus is, de ha nem szűkebb biotópban gondolkozunk, az Axelrodia-fajok, parázslazacok, törpeszájú halak is kitűnő társaik.

A faj igényeit tekintve nem szükséges sűrű növényzet, hiszen a természetben akár növényektől szinte mentes közegben is előfordul. Ettől függetlenül viszont jól érzik magukat dúsan növényesített akváriumban is, ha marad némi mozgásterük – ezt ízlésünk szerint alakíthatjuk. Pelágikus fajként számottevőbb árnyékolást nem igényel. Az azonban fontos, hogy finom homoktalaj legyen, lekerekített szélű részekkel benne, mert az éles talaj hamar tönkreteszi bajuszszálait. Nem feketevizes faj, élőhelyén a víz áttetszően tiszta vagy csak az áramlástól felkavart, a víz barnásra festésére nincs szüksége.

Tartása egyébként egyáltalán nem nehéz, átlagos 24-25 °C-os víz, semleges kémhatás az optimuma. Csapvízben is bátran elhelyezhető, bár kedveli a kissé lágyabb vizet, ez nem feltétlenül szükséges eredményes tartásához. Etetésük sem szokott problémás lenni, de válasszunk méretükhöz alkalmas eleségeket. Nagy örömmel fogyasztják az élő planktont, daphniát, sórákot, melyet vízközt is szívesen levadásznak, kisebb grindálférgeket is kaphatnak, vagy éppen vágott tubifexet (ebből csak keveset egyszerre, mert leronthatja a vízminőséget). A lemezes tápokat is elfogyasztják általában, és a kis szemcsékre széteső, páncélosharcsáknak készült táptablettákat is megeszik.

Az ivarokat felülnézetből tudjuk jól megkülönböztetni: a nőstények teltebbek, és picivel nagyobbak a hímeknél. Egy nőstényre több hímet is számítsunk szaporításkor. Ívás előtt a jól táplált halakat válasszuk külön egy kis, 10-20 literes tenyészmedencébe, melybe helyezünk egy-két marék jávai mohát. A víz legyen kb. 24-25 °C, semleges kémhatású, 7-10 nk. Egy kisebb, hűvösebb vízcserével segíthetjük az ívás beindulását. A párzás a páncélosharcsáknál jól ismert T-pozícióban zajlik, a nőstény orrával a hím hasa felé fordul. A hím által kiengedett ivarsejteket a nőstény a kopoltyújával, úszóival a hasa irányába legyezi, s ikráit egyenként rakja le. Hasúszói közé fog egyszerre egy, kb. 1-1,2 mm-es ikrát, s megtermékenyülése után lerakja azt. Egy nősténytől 15-20 ikránál többet ne nagyon várjunk, nem túl termékeny faj (ez persze kis méretéből is következik). Az ívás után távolítsuk el a szülőket. A kishalak 4-5 nap alatt kelnek ki, további pár nap kell még a szikanyagok felszívódásához. Mivel elég aprók, az első napokban érdemes papucsállatkát, rotatóriát, portápot is etetnünk, majd fokozatosan kezdhetjük adni nekik a frissen kelt artémiát. Vigyázzunk, peteburok ne kerüljön az ivadékokhoz, mert elpusztulhatnak bélelzáródásban, ha azt elfogyasztják. Később banánféreggel, majd idővel nagyon apróra vágott tubifexel folytathatjuk a nevelésüket. A fiatal ivadékoknak még csíkozott mintájuk van, és nagyon hosszú bajuszuk. Ők még idejük nagy részét a talajon töltik, s fokozatosan alakul ki a kifejlett kori minta és viselkedésforma.