Corydoras nattereri – Natterer páncélosharcsája

A Corydoras nattereri nem tartozik a leggyakoribb páncélosharcsák közé, viszonylag ritkán lehet beszerezni. Ebben némileg az is közrejátszik, hogy tartástechnológiája kismértékben eltér a legtöbb páncélosharcsától, ugyanis hűvös vizet igényel! Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor egyebek terén más fajokhoz hasonlatosan könnyen tarthatóvá válik.

Mivel Natterer páncélosharcsája Amerika délebbi fekvésű területeiről, az atlanti-parti Mata Atlantica régiójából származik, ezért egész évben hűvös vízre van szüksége. Legjobb, ha 20-23 °C között tudjuk tartani a hőmérsékletet, de 25 °C fölé semmiképp se hagyjuk kúszni a hőmérő higanyszálát. Ez némi problémát vethet fel nyáron – az akváriumot ilyenkor hűteni kell. Erre szolgálhat a víz sűrű, hideg vizes vízcseréje, a medence árnyékolása, letakarása, vagy épp beklimatizálása. Ha van kertünk, akár talajba leásott műanyag ládákban is tarthatjuk őket, ahogy azt sokan például elevenszülő fogaspontyoknál jól bevett gyakorlatkén alkalmazzák.

Társítása – ha a társhalak is hasonlóan hűvös vizet igényelnek – nem nehéz, hiszen rendkívül békés faj. Ajánlhatóak e célra elevenszülő fogaspontyok (pl.: Xiphophorus-fajok, nem csipkelődős Goodeidaek), egyes sügér- és pontylazacfélék vagy épp Scleromystax-páncélosharcsák is. Legalább 6-8 állatot tartsunk együtt, mert csoportos életmódot folytatnak. A medence berendezésére különösképp nem kényesek, átlagos növényesítés mellett jól érzik magukat. Dekorálhatunk uszadékfákkal, ágakkal és sziklákkal.

Nagyon fontos: a talaj apró szemű, puha homok legyen, mert az éles szélű kavicsok, durva kövek lekoptatják és felsebzik érzékeny bajuszszálaikat, melyek fontos érzékszervek a páncélosharcsáknak. Bár dekorációnak faleveleket is szoktak használni – e fajnál nem feltétlenül célszerű, legalábbis ne essünk túlzásba, a sok falevél ugyanis savanyítja és elszínezi a vizet. A Corydoras nattereri azonban jobban kedveli a tisztább, és semleges kémhatáshoz közeli közeget, mindazonáltal egy kevés falevéllel még nem okozunk problémát. Célszerű lágyabb vizet használni.

Etetésére, mint más rokonainál, az élő tubifex a legkiválóbb, mohón és sokat tud belőle elfogyasztani. Ez részint helyettesíthető más élő (vagy fagyasztott) táplálékokkal, mint például vörös szúnyoglárva, tubifex, grindál, artémia, blackworm. A talajra süllyedő és szemcsésedő harcsatablettákat is örömmel fogyasztja, de megeszi a többi hal által meghagyott lemezes eledeleket is. Mielőtt szaporításukba belefogunk, tápláljuk őket bőségesen. Az ivarok megkülönböztetésére a nőstények teltebb alkata, nagyobb mérete szolgál.

Az ivarérettségüket elért halaknál a szaporítás során egy nőstényre legalább 2-3 hímet számoljunk. Érdemes kis csoportban ikráztatni. Ikráikat finom levelű vízinövények közé, így jávai mohára rakják elsősorban, ezért ebből pár marékkal helyezzünk a tenyésztő akváriumba, amit szivacsszűrővel tanácsos szűrni. Ívást kiváltani a vízminőség hirtelen változásával lehet. Érdemes lehet a halakat egy-két fokkal melegebb vízbe kitenni, 24-25 °C körüli, lágy és kissé savanykásabb vízbe akár. Ezt követően legalább 6-8 °C-al hidegebb, semleges (vagy akár enyhén lúgos, pH 7,5-7,8) kémhatású vizet töltsünk rájuk, ami megváltoztatja a vízminőség egyes komponenseit. Ezzel az esős évszak beköszöntét modelleztük. A halak napokon át ikrázhatnak, ezért célszerű elvenni a lerakott ikrákat. Az ikrák ugyanolyan vízben kerüljenek keltetésre, mint ahová a halak lerakták azokat, pár csepp xanthakridint vagy metilénkéket adjunk a vízhez, hogy meggátoljuk a gombásodást. Akár néhány kis red cherry garnéla is jó szolgálatot tehet a medence tisztántartásában, a penészgombák elfogyasztásában. A kishalak 3-4 nap alatt kikelnek, és további pár nap kell még, mire szikzacskójuk felszívódik és megkezdik az önálló táplálkozást. Ekkor indítsuk őket frissen kelt artémia naupliákkal, de vigyázzunk, peteburok ne kerüljön be hozzájuk, mert végzetes bélelzáródást okozhat. Idővel vágott tubifexre váltva, rendszeres vízcserék mellett nevelhetjük őket kifejlett állatokká.