Corydoras sodalis – Barát páncélosharcsa

Könnyedén tartható, szívós páncélosharcsa faj, ennélfogva kezdőknek is ajánljuk tartását. Rendkívül békés, barátságos faj – ahogy azt magyar neve is sugallja – így még társítása sem jelenthet akadályt. Ha nem kerül mellé olyan faj, mely kárt tehet benne, akkor jól érzi magát hasonló igényű fajok társaságában. A nála jóval kisebb halakat sem bántja, akár még nano fajok is lehetnek társhalai. Gondozásához legalább 65-70 literes medencét válasszunk. Kiválóan illeszkedik egy amazóniai biotópba különböző pontylazacok, sügérek (akár például vitorláshal) mellé. Ha alkalmunk adódik rá, vásároljunk belőle legalább 6-8 állatot, mert csapatos életmódot folytat!

Akváriumának alját finom homokkal töltsük fel, ugyanis az éles szemcsék, durvább kövek csúnyán lekoptatják, akár felsértik bajuszszálait, mely végzetes fertőzésekhez is vezethet. Emellett a bajuszszálak nagyon fontos érzékszervek a harcsák számára: a szaglás, tapintás és ízérzékelés folyamatában is szerepet játszanak. Gyöngykavics sem alkalmas hosszú távú gondozásukhoz. Egyébiránt viszont a berendezésre nem kényesek – kedvünkre dekoráljunk gyökerekkel, uszadékokkal, sziklákkal. Pár tő növényt érdemes a szegélyek mentén legalább elültetni. Élethű dekorációt jelent pár marék falevél az akváriumban: sötétítik, és kissé savanyítják is a vizet, mert cser- és huminsavak oldódnak ki belőlük, továbbá rejtekhelyet is nyújtanak az aljzaton kotorászó harcsáknak.

A vízértékekre nem kényesek, akár csapvízben is sikeresen tarthatóak. 24-25 °C elegendő nekik, semelges kémhatás javasolt. Ha csapvizünk kemény, keverjünk hozzá RO-vizet vagy esővizet. Ha nem feledkezünk meg a részleges vízcserékről (kéthetente kb. 20-25%), akkor sokáig gyönyörködhetünk egészséges halainkban.

Mindenféle eleséget elfogadnak, összeszedik a többi hal által meghagyott lemezes tápokat is. A téves közkeletű nézettel ellentétben nem csupán maradék-eltakarító személyzetet jelentenek a páncélosharcsák, teljes értékű táplálást kívánnak. Legalább nekik készülő harcsatablettákkal etessük őket, de legjobb, ha rendszeresen megkínáljuk halainkat élő tubifexel, ennek hiányában grindállal, artémiával, blackwormmal. A bőséges, lehetőleg élő eleség fontos állataink jó kondícióba hozásához, mielőtt tenyészteni próbáljuk őket.

A nőstények nagyobbak, teltebbek a hímeknél. Íváshoz nőstényenként két hímet is számoljunk. A szaporító akváriumba töltsünk kb. 25 °C-os, semleges kémhatású, 8-10 nk-s vizet. Helyezzünk be némi jávai mohát vagy más vízinövényt, és hintsünk kevés homokot is a medence aljára (főleg, ha itt tervezzük nevelni a kishalakat, akik talaj nélkül esetleg gombás fertőzést kaphatnak hasukon). Az ívás beindítására cseréljünk 60-70%-ot kb. 18 °C-os vízzel, mely lehetőleg még lágyabb is legyen, mint amiben vannak. Ha nem sikerült kiváltani az ívást, próbálkozzunk még a további napokban is. A hőmérséklet és/vagy a vízminőség hirtelen megváltozása az esős évszakot imitálja, ami ikrarakásra serkenti halainkat. Ha megtörtént az ívás, az ikrákat a nőstény rendszerint az üvegre, vagy a növények levelei közé tapasztja. Ezeket innen begyűjthetjük, vagy a szülőket eltávolíthatjuk – ezt azért szükséges megtenni, mert megeszik ikráikat. A kishalak 3-4 nap alatt kelnek ki, és további kb. 3 nap kell az elúszáshoz. Indítóeleségnek papucsállatkát, rotatóriát, frissen kelt artémiát használhatunk, idővel pedig a vágott tubifexre térjünk át. A vízminőségre figyeljünk, sűrű, kis térfogatarányú vízcserékkel tartsuk fent, mert a leromló vízre az ivadékok érzékenyek.