Dianema urostriatum – Csíkosfarkú dianéma

A csíkosfarkú páncélosharcsa egy rendkívül elegáns, impozáns megjelenésű harcsafaj, mely rengeteg gyűjtő kedvence vagy épp „álom-hala”. Ez nem véletlen – lenyűgöző kiegészítője egy feketevizes, dél-amerikai akváriumnak, és békés természete is csak rászolgál közkedveltségére. Ennek ellenére mind a mai napig ritkaságszámba megy és csak elvétve szerezhető be idehaza.

Bár aránylag gyakori Amazónia brazíliai területein, leginkább feketevizes folyókban honos, egyik fő állománya a Rio Negro-ban él. Éppen ezért tartására kiválóan megfelel egy Rio Negro (vagy Rio Negro – jellegű) biotóp. Bátran társíthatjuk kisebb pontylazacokkal, törpesügérekkel is, ugyanis teljesen békés halak, a náluk jóval kisebb fajokat sem bántják. Bár a tekintélyes 12 cm-es testhosszt is elérik, túl nagytestű, agresszív vagy túlságosan élénk fajok társaságát kerüljük, így például nagyobbacska sügérek mellé sem ajánlott. Bár alapvetően társas akváriumokban is tartható, sokkal inkább megfelel a faj igényeinek egy nyugodtabb amerikai medence. Tökéletes kiegészítője lehet egy diszkoszhalas akváriumnak is, de remekül mutat vörös neonhalak, vörösfejű pontylazacok, baltahasú lazacok és Apistogrammák mellett.

Mindenképpen tartsuk halainkat csapatban, amit 5-6 példányt jelent minimum. Mivel meghaladják a 10 cm-es testhosszt, gondozásukhoz legalább 150 literes medencére van szükség. Az akvárium aljzata gyanánt finom szemcséjű homokot használjunk, hiszen naphosszat a talajon kutatnak táplálék után, mely közben kiélik aljzatturkáló magatartásukat. Ha éles kavicson, vagy akár csak gyöngykavicson tartjuk őket, akkor érzékeny bajuszszálaik, szájuk megsérül, ami fertőzési kapu lehet, és könnyen a halak pusztulásához vezethet. Az akváriumban helyezzünk el búvóhelyeket, köveket, uszadékokat. Ültessünk szegélynövényzetet, vagy néhány nagyobb tő Anubiast, Echinodorust is, melyek levelein előszeretettel gyülekeznek harcsáink. Magatartásukról tudnunk kell, hogy sok más páncélosharcsával ellentétben elég sokat úsznak vízközt is, például csoportokba verődve. Képesek a lebegő úszásra, és a növények leveleire is előszeretettel ülnek fel.

A szűrés legyen erős, hatékony, de ne keltsünk nagy áramlást, hiszen csendes vizek lakói, gyakran akár állóvizekben is találkozni velük. A hőmérséklet 25-26 °C környékén hosszú távon is ideális, de ettől néhány fokkal nyugodtan eltérhetünk, bírják a diszkoszhalak mellé ajánlott 28-29 °C körüli hőmérsékletet is. Egyébiránt képesek kiegészíteni a kopoltyús légzésüket úgy, hogy légköri levegőt nyelnek, melyet tápcsatornájukon átpréselnek. A bélfal erekkel gazdagon behálózott, ahol halaink fel tudják venni a számukra fontos oxigént. Érdemes vizükön kicsit lágyítani, a legjobb, ha 8-12 nk-s vízben tudjuk őket tartani, de ennél kicsit keményebb vízben (akár még csapvízben is, ha nem túlságosan kemény) még tarthatóak. A lúgos vizet nem kedvelik, inkább enyhén savanyú kémhatást próbáljunk beállítani. Több szempontból is remek szolgálatot tesz pár marék száraz falevél (pl.: Tebang-levél) az akváriumban. Egyrészt élethű környezetet, táplálkozó- és búvóhelyet nyújt halainknak. Másrészt, a kioldódó csersav és huminsavtartalom csökkenti a víz kémhatását, illetve barnára színezi a vizet. Ugyanerre a célra használhatunk tőzeget, égertobozt is. Erősen javaslom, hogy sötétített vízben tartsuk őket: színeik is jobban érvényesülnek és halaink vitalitása is emelkedik.

Nem számítanak kimondottan kényesnek, de akklimatizációjuk lehet problémás. Mivel a kereskedelemben kapható halak jóformán kivétel nélkül vadon fogottak, a szállítási stressz, és a vízminőség-különbség megviseli szervezetüket. Ilyenkor fogékonyak lehetnek betegségekre, ezért ügyeljünk rá, hogy jól beállított akváriumba kerüljenek, mely megfelelő halaink igényeinek. A rendszeres vízcseréket se feledjük! Ha megszokták új helyüket és akklimatizálódtak, akkor a későbbiekben számottevő problémával már nem kell számolnunk. Tüskévé módosult mellúszósugarukkal fájdalmasat szúrhatnak és a hálóba is beleakadhatnak, ezért kezeljük őket óvatosan. Szállításuk során a zacskót ne tiszta oxigénnel töltsük fel, hanem levegővel, vagy levegő-oxigén keverékével, és aktív szenet is csomagoljunk melléjük, mely megköti a leadott méreganyagokat. Tüskéjük a vékony falú zacskót kiszúrhatja.

Etetésük nem szokott problémás lenni, az élő tubifex a kedvencük, mint minden más páncélosharcsának is. Emellett szívesen fogyasztanak grindált, televényférget, blackwormot, kisebb földigilisztát is. Élő vagy fagyasztott vörös szúnyoglárvát, artémiát, vagy akár magunk által gyűjtött planktont is kaphatnak – utóbbi esetében vigyázzunk a potenciális fertőzésveszéllyel. A legtöbb esetben elfogadják a száraz eledeleket is, úgy, mint a lesüllyedő és hamar szemcsésedő harcsatablettákat, granulált és lemezes eledeldarabkákat. Ahhoz azonban, hogy szép, erős és egészséges dianémákat neveljünk, mindenképpen szükség van élő vagy fagyasztott kiegészítésre. Érdemes őket lámpaoltás előtt etetni, hiszen főleg szürkületben mozognak. A túlságosan erős megvilágítást kerüljük.

A csíkosfarkú dianéma tenyésztése eddig kimondottan bonyolultnak bizonyult, az egyik legnehezebben szaporítható páncélosharcsa-faj. Éppen ezért, a kereskedelembe kerülő példányok szinte biztosan vadonfogottak, Dél-Amerikából kerültek importálásra. Eddig csak néhány kósza hírt lehetett hallani sikeres ívásukról, de bevált recept tenyésztésükre még nincs. Az biztos, hogy lágy (5 nk alatti), kissé savas (pH 6-6,5), és inkább melegebb (27-28 °C-os) vízre van szükségük. Habfészeképítő faj, a fészket a hím építi és gondozza, őrzi.

Ismert egy variánsa, ami akár egy leíratlan új faj is lehet, pontos taxonómiai besorolása nem történt meg. Erre a halra Dianema cf. urostriatum ’Rio Ituxi’ néven hivatkozunk. Tartásuk minden téren megegyezik a csíkosfarkú dianémával, e halak a Brazíliai Rio Ituxi-ból származnak. Különlegességük az igen dekoratív külső: alapvetően ők is csíkozott farkúszóval rendelkeznek, de alapszínük sárgás-narancsos, s farkúszójuk fehér része is inkább halvány sárgára színezett.