Pterygoplichthys pardalis – Óriás algaevő hal

Egy igazán gyakori, közismert halról van szó, hétköznapi „beceneve” a plekó. Közel minden állatkereskedésben beszerezhető, ami sajnálatos probléma, hiszen mérete végett csak a legnagyobb szobai akváriumokban szabadna tartani. Ezzel szemben nagyon gyakran 50-100 literes medencékbe is megvásárolják, melyek teljességgel alkalmatlanok a plekók tartására. Beceneve a Hypostomus plecostomus névből ered – az igazi H. plecostomusok azonban rendkívül ritkák az akvarisztikában (és könnyedén megkülönböztethetőek). Sajnos még ma is rengeteg szakirodalom és kereskedő tévesen árusítja H. plecostomus néven őket.

Kimondottan tűrőképes, kezdők által is könnyen tartható fajról van egyébként szó, gondozásának limitáló tényezője az akváriumméret. Minimum 450-500 literes akvárium szükséges (és célszerűen legalább 2 méteres medencehossz) ahhoz, hogy halaink kifejlődhessenek, jól érezhessék magukat. Egy kisebb akváriumban nem érik el kifejlett kori méretüket, ivarérettségüket (mivel károsodik a neuroendokrin rendszerük), gyakran idő előtt elpusztulnak, holott kifejezetten hosszú életű állatok. Csak akkor vágjunk bele plekók tartásába, ha tudjuk a kellő férőhelyet számukra biztosítani. Kisebb akváriumokba ideális alternatívát jelentenek az ancik, szívóharcsák különböző fajai.

Amazóniai halról lévén szó a fehérvizes esőerdei körülmények a legmegfelelőbbek a faj számára. Ez semlegeshez közeli (6,8-7 pH) kémhatást, viszonylag lágy vizet (5-10 nk), és kb. 25-26 °C-t jelent. Több évtizedes tapasztalatok alapján azonban egy igen tűrőképes fajnak mutatkozott, mely ehhez képest még viszontagságos körülmények között is hosszú életet ér el és képes kifejlődni kellő hely esetén. Bár a vízkémiai értékek nem éppen ideálisak számára, de gyakran még kelet-afrikai (nagytavi) sügérekkel is társítják. Egyébként a társas akváriumok zöme alkalmas tartására.

Az aljzatra nem érzékeny, de szívesen ás, ha finomabb szemcsét (kvarchomok, sóder) használunk. Ásási hajlandóságára nem árt ügyelni egyébként, hiszen egy majd’ félméteres harcsa játszi könnyedséggel túrja ki a növényeket. Éppen ezért dúsan növényesített akváriumba nem való, egy gyérebb vagy akár növénymentes akvárium is megfelel számára. Búvóhelyekről azonban gondoskodni kell – méretéhez illő csövekben, kőbarlangokban szívesen időzik. Vigyázzunk, a sziklákat úgy rögzítsük, hogy ne boríthassa magára őket. Ágakat, gyökereket okvetlenül helyezzünk el az akváriumban – ezek nem csak dekorációs célokat és búvóhelyet szolgáltatnak, hanem a harcsák egészséges emésztésében is kiemelt szerepet játszanak. A plekók meglehetősen sokat ürítenek – éppen ezért erős külső szűréssel kell ellátnunk a medencét. Természetesen a rendszeres, részlegese vízcseréket se feledjük.

Jóformán bármilyen hallal társíthatóak. A legkisebb termetűeket sem bántják, nem ragadoznak, így akár kistermetű pontylazacok népes csapatai mellett is tarthatóak. Megállják a helyüket vegyes társas medencékben is, de nagytestű, erős halak, pl.: amerikai vagy afrikai sügérek mellett is. A ragadozó halak túlnyomó többsége is teljesen érdektelen az óriás algaevők iránt, így társíthatósága nem szab határt tartásának. Arra azért ügyeljünk, hogy túl sok példányát ne zsúfoljuk össze. Bár nem agresszívek, és a nagytestű algázók között a kevésbé territoriális fajok közé tartoznak, nem szerencsés, ha túlzsúfoltan tartjuk őket.

Etetésük teljesen problémamentes. Alaptáplálékként használjunk talajra süllyedő táptablettákat, de okvetlenül egészítsük ki zöld növényi tápanyagforrással is. E célra kiválóak a különböző forrázott vagy főtt zöldségek (sárgarépa, uborka, saláta, spenót, gyermekláncfűlevél, zöldborsó, sütőtök, cukkini, paprika), de ügyeljünk rá, hogy biztonságos helyről származzanak, ne legyenek vegyszerekkel kezelve. A finom levelű vízinövényekből is fogyaszthat, de ha rendszeresen etetjük növényi tápanyagforrással, ez megelőzhető. Nem teljesen vegetáriánusok, állati eredetű tápokat is kapjanak néha. E célra megfelelő lehet a vörös szúnyoglárva, garnéla, kisebb halszeletek. Gyakran megfigyelhetjük, hogy haltetemekből lakmározik – ekkor nem kell megijednünk. A plekók nem vadásszák le társhalaikat, kizárólag a tetemekből fogyasztanak. A természetben fontos dögeltakarító szerepet töltenek be, emellett vízbe hullott gyümölcsöket, biofilmet (aufwuchs) fogyasztanak.

Sokan algaevő tulajdonsága miatt vásárolják őket. Fiatalon a plekók egészen jó szolgálatot tesznek bevonatos algák ellen, de idővel alábbhagy algafogyasztásuk, legalábbis kevesebbet esznek belőle. Képesek légköri levegőt is belélegezni, melyből erekkel gazdagon átjárt bélfalukon vesznek fel oxigént. Nem igényelnek intenzív megvilágítást, inkább szürkületben mozognak szívesen.

Akváriumokban nem tenyészthető. A vadonban méretes járatokat vájnak a folyók partfalába, néha kolóniaszerűen telepednek meg egy helyen. A nőstény a járatban helyezi el több száz narancssárga ikráját, melyeket aztán a hím gondosan őriz. Akváriumi körülmények között talán még ivarérettségüket sem érik el, de jellegzetes szaporodási ceremóniájukat sem hajthatják végre. Európában legfeljebb hormoninjekciókkal lehet őket szaporítani. A kereskedelemben azonban kommersz és olcsó fajnak számít, nagy mennyiségben importálják őket a Távol-Keletről, ahol halfarmokon, tógazdasági körülmények között szaporítják őket. A kereskedelemben sajnos gyakran fordulnak elő lesoványodott, beesett hasú, megviselt példányok – ilyeneket nem szabad megvásárolni.

Sajnos világszerte több helyen is idegenhonos fajként kikerültek a természetbe (szándékos vagy véletlen telepítések miatt), ahol gyakran inváziós fajként jelennek meg, különböző ökológiai problémákat okozva. Túlszaporodva táplálékhiányt okoznak, átalakítják az élőhelyeket, kárt tesznek árvízvédelmi partfalakban, halászhálókban. Olyan helyeken, ahol nem élnek vértesharcsák, gyakran okozzák vízimadarak fulladását, hiszen az őshonos madárfajok nem tudják kezelni erős csontpajzsos testüket, tövissé módosult mellúszósugaraikat. Érdekes jelenség, hogy gyakran csoportosan tapadnak fel manátuszok bőrére, zavarva őket ezzel.