Synodontis lucipinnis – Törpe kakukkharcsa

Egészen 2006-ig, míg nem tisztázták önálló faji rangját, a hamis kakukkharcsa (Synodontis petricola) kisnövésű területi variánsának tartották, S. petricola „Dwarf” (vagyis törpe) megnevezéssel. Magyar neve is innen eredeztethető, de fontos leszögeznünk, hogy ez a faj nem fészekparazita, vagyis nem viselkedik kakukk módjára! Mindazonáltal a legkisebb termetű valamennyi, Tanganyika-tóban őshonos tollasbajszú harcsa közül, 8 cm-nél nem nő nagyobbra. Ez lehetővé teszi, hogy kisebb akváriumban is gondozzuk.

Csoportos életmódot folytató harcsákról van szó, ezért ha módunk nyílik beszerzésére, 5 példánynál kevesebbet ne vásároljunk. A faj tartására egy legalább 150 literes medencére lesz szükségünk, természetesen minél nagyobb az akvárium, annál több halat tudunk tartani benne, és egész népes csapatot is tarthatunk. Napközben is egész gyakran mutatkoznak, aktív szociális életet élnek. Teljesen békés, ártalmatlan állatok, a legapróbb halakat fogyasztják csak el, minden más olyan fajjal társíthatóak, amelyek bennük nem tesznek kárt. A legnagyobb ragadozó sügéreket természetesen kerüljük, de még búbos bölcsőszájú halakkal (Cyphotilapia frontosa) is eredményesen tarthatóak. Kiválóan alkalmasak egy tanganyikai biotópba, remekül illeszkednek például Neolamprologusok, Altolamprologusok vagy lazacsügérek mellé. Egyébként nem kell szigorúan a Tanganyika-tóhoz ragaszkodnunk tartásuk során, Malawi- vagy Viktória-tavi halak mellé is kerülhetnek, sőt, igényeik figyelembevételével társas akváriumok lakói is lehetnek. Itt optimális társaságot jelentenek számukra keményvizes szivárványhalak, elevenszülő fogaspontyok. Remek választás a törpe kakukkharcsa, ha szeretnénk egy különleges és érdekes talajlakóval gazdagítani akváriumunkat.

Akváriumuk aljára mindenképpen finom, apró szemű homokot terítsünk. Előszeretettel kutatnak az aljzaton táplálék után, a megfelelő talaj viszont elejét veszi annak, hogy megsérüljenek érzékeny bajuszszálaik. Egyébként a nagytavi sügérek számára is ez az optimális berendezés. Növényeket külön nem igényelnek, ezt inkább a sügérek (vagy más társhalak) és az akvárium jellegéhez igazítsuk, természetesen akár gazdagabb vegetációjú akváriumba is kerülhetnek. Ami inkább lényeges, hogy sok búvóhelyük legyen. Erre a legalkalmasabbak a különböző sziklák, kőrakások. Használhatunk lyukacsos mészkősziklákat, de lekerekített folyami kavicsokból is létrehozhatunk az egyik sarokban egy görgetegzónát. Mivel keményvizes halakról van szó, nem zavarja őket a mészkőből kioldódó kalcium, sőt, azon kevés halak egyike, melyek számára nem okoz problémát, ha kagyló- és csigaházakat is elhelyezünk a medencében dekorációs céllal. (Ez a legtöbb társas akváriumban ellenjavalt, mert tovább keményítik az idehaza amúgy is jellemzően középkemény csapvizet.) Ha uszadékokat, gyökereket is használunk, győződjünk meg róla, hogy nem eresztenek már huminsavakat a vízbe, mert azt harcsáink nem kedvelik. Agyagcserepekkel, PVC-csövekkel is kiegészíthetjük a búvóhelyek számát.

Tiszta, bomlástermékektől mentes, alacsony nitrát tartalmú vizet igényelnek, ami lehetőleg legyen tiszta és átlátszó. Ennek biztosítására érdemes erős külső szűrővel rendelkeznünk, de mivel tavi halakról van szó, kerüljük az intenzív áramlást. A lényeg a biológiai lebontóképességen van. Hangulatos lehet, ha kékes árnyalatú lámpával világítjuk meg medencénket, s bár nappal is mutatkoznak, a túl intenzív fényt kerüljük. Nincsenek pikkelyeik, ezért érzékenyek lehetnek a klórra, különböző akváriumi vegyszerekre (réztartalmú gyógyszerek például). Az ideális hőmérséklet számukra kb. 24-25 °C. Nagyon fontos, hogy a Tanganyika-tó vize kemény és kissé lúgos, semmiféleképpen sem tarthatóak lágy vagy savanyú vízben. Az ideális pH 7,5-8,5 közötti, a vízkeménységet próbáljuk 20 nk körül beállítani, ettől magasabb és valamivel alacsonyabb is lehet. A legtöbb magyarországi csapvíz egyébként megfelel gondozására, ahol túl alacsony a keménység, ott magnézium- és kalcium-sókkal tudjuk ezt emelni. Figyeljünk rá, hogy a kis harcsák ne tudjanak a fűtő mellé bebújni, mert bőrüket az megégetheti, és csúnya hegek alakulhatnak ki rajta. Egyébként nem érzékenyek, strapabíró állatok.

Etetése nem szokott problémát okozni, sőt, általában mohón táplálkozik, és oda kell figyelnünk arra, nehogy elhízzanak. Alapeleségnek megfelelnek az akváriumi harcsatápok, de összeszedegetik a sügérek által meghagyott granulátumokat, vagy lemezes táp maradékokat. A természetben főleg ragadozó életmódot folytatnak, lárvákkal, csigákkal, férgekkel táplálkoznak – ezt érdemes akváriumban is lekövetnünk. Gazdagítsuk étrendjüket artémiával, cyclopsszal, szúnyoglárvával, grindálféreggel vagy blackwormmal. Növényi kiegészítést nem igényel túl sűrűn, néhanapján kevés spirulinás műeleséget vagy pár darab forrázott zöldséget kínáljunk fel nekik, de az étrend bázisát az állati eledelek jelentsék. Nagyon érdekes viselkedést figyelhetünk meg e fajnál, ugyanis rendszeresen tisztogatja a nagyobb halakat, pl. sügéreket. Ilyenkor a bőrüket finoman végigkutatja és az esetleges külső parazitákat vagy rárakódott szerves maradékokat elfogyasztja.

Akváriumokban kiválóan tenyészthetőek, a jelenleg kereskedelembe kerülő példányok szinte teljes egészében tenyészetekből származnak és már nincs szükség számottevő vadbefogásra. Az ivarokat nem feltétlenül egyszerű megkülönböztetni, a nőstények valamivel nagyobbak és teltebbek, de ha csapatban vásároljuk őket, szinte biztosan lesz benne egy-két pár. Nagyon fontos, hogy nem fészekparazita faj, vagyis a „kakukkharcsa” név nevében csak a rokonságra és történeti okokra (a S. petricola variánsának hitték) vezethető vissza. Ikráit szabadon szórja, de szívesen ívik barlangokban is, ezt kihasználhatjuk tenyésztése során. Ha nagyobb ivadékszámot szeretnénk elérni, érdemes csoportosan ívatni őket. A szaporító akváriumba helyezzünk el virágcserepet, valamilyen tálszerű eszközt és ne használjunk aljzatot – erre egy kiváló megoldást láthatunk az adatlapon szereplő videóban. A harcsák előszeretettel fognak ezekben ívni, és így az ikrák is könnyedén eltávolíthatóak. A szülők nem mutatnak utódgondozást, sőt, fogyaszthatnak is az ikrákból. A szaporító akvárium vize legyen kb. 25 °C-os, és a tartásuknál is javasolt középkemény, kissé lúgos kémhatású. Szaporítás előtt bőségesen etessük őket élő eledelekkel. A hím kergetőzik a nősténnyel, fejével lökdösi annak hasi tájékát, majd a páncélosharcsáknál is oly jellemző T-pozícióba állva történik meg a párzás. Egyébként vannak tenyésztők, akik mohába, vízinövények közé ikráztatják őket – a halak nem ragaszkodnak üregekhez és barlangokhoz az ikrarakás kapcsán (hiszen szabadon szórják ikráikat). Az ikrák 1-2 napon belül kikelnek, és további pár napon belül el is úsznak a kishalak. Indítani őket rotatóriával, papucsállatkával, infuzóriával célszerű, de nem sokkal később már a portápokat, frissen kelt artémiát, banánférget is képesek elfogyasztani. Naponta többször etessük őket, és legalább hetente cseréljük ki vizük kb. harmadát-felét. Növekedésük rendkívül lassú, hosszú hónapokba, akár fél év intenzív nevelésbe is beletelik, mire kiadható méretet érnek el. Csoportos tenyésztés esetén igen szép alomméret érhető el (termékenyebbek a fészekparazita fajokhoz képest) és megkapó látványt nyújt több száz kis Synodontis poronty, ahogy együtt kutatnak táplálék után.