Melanotaenia trifasciata – Ékszerkalászhal

Viszonylag nagy termetű, akár 15 cm-esre is megnövő, aktív csapathal. Ajánlott legalább 6-8 egyedét együtt tartani, s ennyi halnak tágas helyre van szüksége, hogy kielégíthessék mozgásigényüket, javasolt legalább 200 liter biztosítása. Számos tulajdonságában eltér a Pápua Új-Guineáról ismert rokonaitól, ezek főképp élőhelyének sajátosságaiból adódnak. Lelőhelyein kevesebb a vízinövény, inkább ágas – sziklás folyók lakója, ezt igyekezzünk az akváriumban is lemásolni. Szintúgy tavakban, akárcsak gyors sodrású patakokban is előfordul, így tehát ha akváriumunkban erősebb áramlást valósítunk meg, akkor az ékszerkalászhalak kiváló választásnak tűnnek, de nyugodtabb vizet kedvelő kalászhalak akváriumába is kerülhetnek. Érdemes figyelembe vennünk, hogy halaink melyik származási helyről valók, és ott milyen vizek lakói.

Egyébiránt békés halak, könnyen társíthatóak és alkalmasak minden olyan, hasonló igényekkel rendelkező halak mellé társas medencébe, melyeket nem zavar a szivárványhalak aktivitása (és persze nem is tesznek kárt szivárványhalainkban). Több sikeres társításról is hallani, melyben afrikai nagy tavak sügérei mellé kerülnek. Könnyedén táplálható halak, ugyanis a legtöbb műeleséget is elfogadják. Hogy színeiket megőrizhessük, kapjanak jó minőségű, változatos táplálékot, többek között színfokozó eledeleket is. Nagyon jó hatással van rájuk is a fagyasztott és élő eledel, különösen kedvelik a grindált, vörös szúnyoglárvát, nagyobb artémiát. A természetben némi algát is fogyaszt, de legfőbb eledelét a vízre hulló ízeltlábúak, többek között hangyák képezik.

A melegebb vizet kedvelik, s bár a csak enyhén savanyú vizet valamivel jobban bírják sok rokonukhoz képest, igyekezzünk semleges – kissé lúgos kémhatású közegben tartani őket. A túl lágy víz sem tesz jót nekik. Vizük legyen oxigéndús, kristálytiszta, medencéjüket fedjük, mivel ugrálósak. A természetben biotópjukon osztoznak például a Melanotaenia maccullochi, M. nigrans és M. splendida fajokkal.

Szaporításuk nem komplikáltabb más rokon fajoknál leírtakhoz képest. Az ivarok jól megkülönböztethetők egyrészt a színbeli különbségek alapján, másrészt a hímek nagyobb testméretéről (egy jól fejlett hím akár 15 cm hosszú és 6-8 cm magas is lehet). A legszebb párt válasszuk ki, és helyezzük őket egy előre elkészített, perlonvattával vagy ikraráccsal kitömött szaporító akváriumba. A víz hőmérséklete legyen 26-27 C, enyhén lúgos, középkemény. Napokon át ívnak, igen termékeny halak, egy fejlett nőstény 300-500 ikrát is lerakhat, akár napi 50 db-os intenzitással. A már lerakott ikrákat távolítsuk el az ívató medencéből. Az ikrák kis szálon függnek. A hímeknél egyesek megfigyeltek már territórium- és egyben ikravédelmező magatartást is, bár ez az akváriumban tenyésztett törzseknél csökkenhet, mindenképp javasolt az ikrarakás befejeztével az összes szaporított egyedet visszahelyezni a csapatba. A kelési idő kb. egy hét, ami után indíthatóak frissen kelt artémiával.

Az egyik legelőször felfedezett és bemutatott szivárványhal, a norvég zoológus, Knut Dahl 1894-ben gyűjtötte be őket. Egy érdekes történet, hogy amikor először mutatták be őket nyilvánosan, akkora szenzációt okoztak, hogy akváriumuk fedőüvegét le kellett ragasztani, nehogy ellopják a halakat.