Pseudomugil signifer – Vitorlás törpekalászhal

Úgy tartják egyes kutatók, hogy két faj is a Pseudomugil signifer alá van sorolva, mivel egyes populációi közt jelentős eltérések adódnak. A kétséget azonban mind ezidáig nem sikerült rendezni, így jelenleg egy faj gyanánt van számon tartva.

Kistermetű békés csapathal. Legalább 6-8 egyedet gondozzunk! Egy átlagos 54 literes szabványakváriumban remekül tartható mondjuk egy 6 fős csapat a fajból, melyek mellé kisebb talajlakók jöhetnek szóba (törpe szívóharcsák, kisebb Corydorasok). Hasonló méretű fajokból telepíthetünk mellé, mint például törperazbórák, endler guppik, kisebb dániók, pontylazacok, rizspontyocskák. Tiszta, káros anyagoktól mentes és oxigéndús vizet igényel. Erős szűrést alkalmazzunk, de ügyeljünk rá, nehogy a szűrő beszippantsa a kistermetű halakat, túl nagy áramlást nem igényelnek. Némi úszónövényzettel árnyékolhatunk (pl. Riccia, hínárok, stb.), és sötét aljzat, valamint szintén sötét háttér esetén mutatja legjobban a színeit. Dús növényzetet ültessünk medencéjébe, melyben akár jó búvóhelyeket is talál, némi kiúszóteret biztosítva a halaknak. Égertobozokat, Tebang-levelet tehetünk akár medencéjébe. Nagytermetű, netán ragadozó habitusú fajokkal ne kerüljön egybe. melyek esetleg elfogyaszthatják.

Akváriumát fedni kell, mivel ugrálós természetű. Meglehetősen mozgékony, aktív halak. A természetben nagyon sokféle különböző lelőhelyhez alkalmazkodott, vannak egészen savas és lágyabb vizű helyek, míg a klasszikus semleges-középkemény vízben is tarthatóak. Előkerültek már sötét vizű folyóktól kezdve tiszta patakokon át tavakig és más állóvizekig sokféle helyről. Etetése sem jelent túl nagy gondot, mivel a kisebb méretű halaknak szánt eleségeket szívesen fogyasztja. Mindenképpen egészítsük ki ezt rotatóriával, dapniával, sórákokkal, cyclopsszal, szúnyoglárvákkal, walterféreggel, ugyanis élő eleségek híján elveszítik ragyogó színeiket. Varázslatos látvány megfigyelni a hímek dominancia-harcait, melyek komolyabb károsodást nem okoznak, általában az úszók kifeszítésében nyilvánulnak meg.

Az ivarok megkülönböztetése nem bonyolult a hímek jobban fejlett úszói alapján. Tenyésztése akváriumban is megoldott, egy kis akváriumot készítsünk elő, a víz legyen 25-27 C-os. Sokan esővízben tenyésztik őket, de valamivel keményebb vízben is sikerrel járhatunk. A tenyészakvárium, vagy épp a tartómedence vizének sózása lehetséges, de nem szükséges. Lehetőleg csapatosan ívassuk, 6-8 példányt akár, de egy hímre 3-4 nőstényt számítva is sikerrel járhatunk. Egy nősténytől pár tucat ikránál többet ne nagyon várjunk. Elnyújtottan ívnak, így a tenyésztő medencét szűrni, levegőztetni kell, s a halakat is etessük. Tegyünk be akváriumukba jávai mohát vagy mesterséges ikráztató szálakat, amikbe a ragadós szálon csüngő ikrák rátapadhatnak. Az ikrákat rendszeresen távolítsuk el a szülők mellől egy külön keltető-nevelő akváriumba. A halak általában a reggeli-délelőtti órákban ívnak, a ráeső fény stimulálja szaporodási kedvüket. A természetben október-december tájékán, az esős évszakban szaporodnak.

A kelés elhúzódó lehet, akár két hétig is tarthat, és az elúszásig is eltelik még egy kis idő. Gondoskodjunk az ikrák penészedés elleni védelméről speciális vegyszerekkel vagy erős levegőztetéssel és vízmozgatással.  A kishalak aprók, eleinte papucsállatkával, banánféreggel etethetőek, de nem sokkal később frissen kelt Artemiára válthatunk. Akár mesterséges táppal is nevelhetőek, de az élő nevelő eleség sokkal hatékonyabb. Sűrű vízcserére van szükség a jó minőségű tartó- és nevelővízhez, ne infuzóriásodjon be a kishalak akváriuma se! A nőstények a természetben általában egy hosszabb ívási periódus után lassan elpusztulnak, akváriumban ez kicsit kitolható, de nem túl hosszú életű halak. Egy 1,5, netán 2 éven át tenyésztésbe fogott állat már nagyon jó eredménynek számít!

Ausztráliában előszeretettel használják szúnyogok elleni védekezésre, és a vízminőség kontrollálására is, egyfajta indikátorfajként jelzi a vízminőség romlását. A legelőször felfedezett és leírt Pseudomugil–faj, egy osztrák expedíción résztvevő kutatók találtak rá Sydney környékén 1858 novemberében.