Betta channoides – Kígyófejű harcoshal

Rendkívül dekoratív, színpompás vadbetta-faj. Az ún. „Albimarginata-csoport” tagja, rajta kívül kizárólag a névadó, hasonló megjelenésű Betta albimarginata tartozik ide. Vadonbéli állományait az IUCN még nem sorolta be, viszont elsősorban Anton Lambojnak, a labirintkopoltyús fajok szakértőjének köszönhetően a CARES program sérülékeny fajként listázza, ugyanis természetes populációi már fenyegetettek. Legtöbb rokonához hasonlóan Magyarországon csak elvétve beszerezhető.

Kezdők számára nem ajánlott, gyakorlott akvaristáknak való faj, bár rokonsági körén belül egész jól lehet a fajjal boldogulni. Borneóról származik, ahol igen lágy, feketevizű patakok lakója. A sekély vizeket kedveli elsősorban. Sok rokonával ellentétben e faj még a semleges (esetenként nagyon gyengén lúgos), kb. 7-7,5 pH-jú vízben is viszonylag jól érzi magát, akár szaporodhat is (az ivadékoknak viszont okvetlenül savas víz kell a fejlődéshez). Különböző borneói expedíciókon kifejezetten magas vaskoncentrációt mértek e harcoshalak élőhelyén (leginkább vas-hidroxidot találtak), s akváriumi megfigyelések alapján is megállapították, hogy a kígyófejű harcoshal optimális tartásához és tenyésztéséhez magas vasion-koncentrációt kell a tartóvízben biztosítani (ezt legegyszerűbb kifejezetten vaspótlásra szánt növénytápoldatokkal megvalósítani). Tartása során érdemes a kémhatást pH 6 körül tartani, a hőmérséklet legyen 26 °C.

Ami a víz keménységét illeti, igyekezzünk amennyire csak lehet, lágyítani a vizet, nyugodtan menjünk le akár 4-6 nk-ig is. A részleges vízcseréket végezhetjük ioncserélt- vagy desztillált vízzel is. A kémhatás stabilizálásában segítséget játszik a tőzegkivonat, ami egyúttal gondoskodik a víz sötétítéséről is, halaink ugyanis sötétbarna, fekete vizek lakói. E célból égertobozt is szórhatunk az akváriumba.

A medence legyen dúsan teleültetett, célszerű jávai mohát, vízikehely-fajokat választani. Használhatunk úszónövényeket is árnyékoló hatásuk végett. Élethű környezetet varázsolhatunk halainknak, ha az aljzatot dúsan teleszórjuk falevelekkel, a Tebang-levél különösen ajánlott. Színezetük alkalmazkodott a levelek közti rejtőzködéshez, és további előnyös hatása a faleveleknek, hogy csersavtartalmukkal tovább savanyítják a vizet. A tenyésztők gyakran nem használnak aljzatot a vadbetták medencéiben a könnyebb takaríthatóság végett. Nincs szükségük túl nagy akváriumra, 40-50 liter körül már tartható pár példánya! Tágasabb férőhelyen (és búvóhelyek jelenléte mellett) több hím is gond nélkül együtt tartható, közel sem olyan agresszívek egymás között, mint a közismert sziámi harcoshal hímjei. A kígyófejű harcoshalak elsősorban a talaj közelében mozognak, így remek búvóhely lehet számukra egy fél kókuszdióhéj vagy egy törött virágcserép. Legjobban egyfajos módon tarthatóak, maximum néhány kistermetű razbóra, kisebb dánió kerülhet mellé, melyek nem nyomják el halainkat táplálékszerzés közben. Talaj közeli társhalakat nem érdemes választani!

Etetésük lehet problémásabb, leginkább élő zooplanktonon tarthatóak, mikroragadozók. Kapjanak rendszeresen vízibolhát, artémiát, kandicsrákot, és hetente 2-3 alkalommal némi szúnyoglárvát, mosott tubifexet, ritkán grindált. Az utóbbi, magas fehérje- és zsírtartalmú táplálékok megterhelik halaink érzékeny bélrendszerét, s mivel általában mohón és sokat felfalnak belőlük, ez akár még végzetes is lehet számukra. Műeleségekre gyakran nem szoktathatók rá, de ha még el is fogyasztják, az élő vagy fagyasztott planktonikus szervezeteknek kell, hogy az étrend alapját képezzék, máskülönben halaink veszítenek vitalitásukból és a szaporításuk (melynek a megfelelő táplálás az egyik legfőbb alapfeltétele) is kérdéses marad.

Az ivarok könnyedén felismerhetőek, ugyanis a nőstények messze nem olyan színpompásak, mint a hím példányok. Szájköltő faj, az ikrákat a hím a szájában őrzi és forgatja, mindaddig, míg önálló táplálkozásra képes ivadékok úsznak el tőle. A párzás a harcoshalaknál szokott módon zajlik, a hím kipréseli a nőstényből az ikrákat majd egyből megtermékenyíti azokat. A termékeny ikrákat elkezdi a szájába szedni, s mindaddig beszünteti a táplálkozást, míg az utódok ki nem kelnek. Ez jellemzően 10-20 napig tarthat. Általában nem produktívak, néhány tucat kishal már igen jó eredménynek számít! A szülők nem bántják kicsinyeiket, így együtt maradhatnak, de a hímet különválasztva is viszonylag eredményesek lehetünk. A tenyésztés legkritikusabb időszaka a szájköltés, ekkor a hímnek maximális nyugalomra van szüksége.

A kikelő kishalak frissen kelt artémiával indíthatóak, viszont a jó kelési eredmény, illetve a porontyok életben maradásának és fejlődésének feltétele a lágy és savas, valamint oldott vasionokban gazdag víz! Bevett tenyésztői szokás, hogy több hímet tartanak, mint nőstényt, és cserélgetik őket, így amíg az egyik hím példány el van foglalva az ikrák keltetésével, addig a másik hímmel pároztatható a nőstény, így még nagyobb ivadékmennyiség érhető el. Ha a halak összeszoknak és már volt sikeres szaporulat tőlük, akkor általában még jó ideig jól tenyészthetőek maradnak.