Kategória leírása
A pontylazacok család Dél-Amerikában és Afrikában őshonos, kb. 1200 faja közül számos, dekoratív halat tartanak akváriumban. A pontyféléktől eltérően, állkapcsukban fogak ülnek. Sok faj hátúszója mögött megtalálható a zsírúszó, habár az nemcsak a pontylazacokra jellemző (egyes harcsaféléken, pl. a Corydoras-okon is előfordul). Számos kisebb termetű pontylazac jól szaporodik lágy vízben, de ikráik gyakran fényérzékenyek.
A CSALÁD JELLEMZŐI
A pontylazacalakúak rendje (Characiformes) kb. 1300 fajt számlál, melyek Közép- és Dél-Amerikában valamint Afrikában terjedtek el. E halak többsége rajokban él, tavakban és folyókban. Testalakjuk és méretük meglehetősen változatos, az 5 cm hosszú, karcsú törpeszájú halaktól a zömök, afrikai Hydrocynus fajokig terjed, melyek között akár a 1,5 m-t megközelítő méretű ragadozókat is találunk. A piráják és a pakuk izmos, erős felépítése megkönnyíti a hús és a gyümölcsök széttépését. Más pontylazacok viszont lelegelik az akvárium növényeit (pl.: tányérlazacok). Állkapcsaikban éles fogak sorakoznak, és többségük hátán van egy zsírúszónak nevezett képződmény a hátúszó és a farokúszó között. Olyan népszerű akváriumi halak tartoznak közéjük mint a tetrák, a neonhal és a vörös neonhal, hogy csak a legismertebbeket említsük.
A pontylazacok többsége szabadon ikrázik. A hímek farok alatti úszóján apró horgok lehetnek, ezzel kapaszkodnak a nősténybe ívás közben. Ikráik ragadósak, megtapadnak a növények között. Nevezetes kivétel a fecskendező pontylazac, amely ikráit a víz fölé hajló szilárd tárgyakra helyezi, így óvja azokat a vízi ragadozóktól.
A pontylazacok sokalakúsága miatt tipikus standard formát nem lehet kiválasztani. Bajuszszálak nincsenek, ill. a néhány kivételes esetben inkább csak kezdemény van. A fogazat jól fejlett. Sok faj hát- és farkúszója között egy hártyaszerű, többnyire támasz nélküli, többé-kevésbé hosszú bőrszegély, az úgynevezett zsírúszó található. Ezt sokszor idézik a pontylazacok ismertető jeleként, pedig hiányozhat is.
A pontylazac elnevezés a zsírúszóra vezethető vissza, amely a lazacfélék (Salmonidae) tipikus ismertetőjele. A test alakja az árszerűen karcsú orsó formától egészen a korong formáig terjedhet. A torok és a has elülső része nemritkán többé-kevésbé előreívelt, ezenkívül a halélt gyakran fűrészfogszerű pikkelyek fedik. A test az előreívelés miatt gyakran kifejezetten előre bukó hatást kelt. Az úszók általában viszonylag kicsinyek; a fark alatti úszó többnyire hosszabb a. hátúszónál. Egyes fajok bizonyos úszói vagy úszórészei megnyúlnak. A nyílt vízi formák mellúszói szárnyszerűen meghosszabbodhatnak.
A pontylazacok többsége ügyes úszó, rajokban vagy kisebb társulásokban a nyílt vízben, néha: áramló vízben is tartózkodnak, de a növényzettel benőtt zónákat sem kerülik el. Mindenféle biotóphoz tartozó fajok akadnak a családban. Az ismert pikkelycsillogás felszíni és a középső vízrétegekben tartózkodó halakon látható, gyakran sárga, vörös, kék vagy zöld árnyalatokkal. Az erős színek szinte minden fajról hiányoznak, vagy világító pontok, ill. vonások alakjában egyes testrészekre koncentrálódnak. Sok pontylazacra jellemző a sötét vállfolt és a sötét, néha kereszt alakú csík a farktövön.
Az akváriumban igen sok faj nagyon ellenállónak bizonyul. Minthogy ezenkívül számos apró termetű, vonzó színezetű, élénk és igénytelen faj tartozik ide, ezért napjainkban a legkedveltebb akváriumi halak közé sorolhatók.
A legtöbb pontylazac szereti a tiszta, oxigéndús vizet, a bőséges növényzetet, de azért kellő nagyságú kiúszótér is maradjon számukra. A trópusi őserdőkből származó pontylazacok kedvelik a nem túlságosan erős fényt, s nem is olyan hőigényesek, mint trópusi eredetük alapján gondolnánk. A sötét talajszín általában növeli a színességet. A víz keménységét illetően igyekezzünk minél lágyabbat biztosítani, hiszen esőerdei fajokról van szó.
Etetésük általában nem okoz nehézséget. A legtöbb pontylazac a szárazeleséget ugyanolyan szívesen fogadja, mint az élőeleséget. Vannak azonban a családnak különcei is: olyan rablóhalak, amelyek elsősorban halakat esznek, vagy éppen ellenkezőleg; növényevők, amelyeknek legalább járulékos növényi táplálékra van szükségük ahhoz, hogy a közérzetük jó legyen.
A pontylazacok általában békések, éppen ezért társas akváriumba nagyon alkalmasak. Az esetenkénti látszólagos támadó magatartás majdnem mindig csupán imponáló mozdulatok következménye, s a veszekedések is ritkán eredményezik az úszók beszakadását.
A tenyésztés részben elég könnyű, részben azonban a víz összetételével kapcsolatos vagy egyéb igények miatt nehéz is lehet. A legtöbb pontylazac szabadon ívó; ivadékgondozást csak néhány kivételes esetben végeznek; részletes adatok az egyes nemek és fajok tárgyalásánál találhatók.
Néhány a legismertebb nemek közül: Abramites, Acestorhynchus, Alestopetersius, Anoptichthys, Anostomus, Aphyocharax, Arnoldichthys, Astyanax, Bathyaethiopos, Boehlkea, Brycon, Bryconalestes, Carnegiella, Catorion, Chalcinus, Chalceus, Charax, Chilodus, Colossoma, Copeina, Copella, Corynopoma, Creagrutus, Creatochanes, Crenuchus, Ctenobrycon, Ctenolucius, Distichodus, Ephippicharax, Erythrinus, Gasteropelecus, Gephyrocharax, Glandulocauda, Gymnocorymbus, Hasemania, Hemibrycon, Hemigrammus, Hollandichthys, Hoplias, Hyphessobrycon, Iguanodectes, Inpaichthys, Knodus, Leptagoniates, Markiana, Metynnis, Micralestes, Mimagoniates, Moenkhausia, Myloplus, Mylosoma, Nematobrycon, Paracheirodon, Petitella, Phenacogaster, Phenacogrammus, Phoxinopsis, Piabutus, Piaractus, Poeciliocharax, Prionobrama, Pristella, Pseudocorynopoma, Pygocentrus, Pyrrhulina, Rachoviscus, Roeboides, Rooseveltiella, Serrasalmus, Stethaprion, Tetragonopterus, Thayeria, Thoracocharax, Triportheus;