| Megtekintve: 8 236

Hyphessobrycon amapaensis – Vörössávos pontylazac

TUDOMÁNYOS NÉV

Hyphessobrycon amapaensis

CSALÁD

Characidae

MÉRET

3-3,5 cm

°C

24-27 °C

°pH

5,3-7,5 pH

°Nk

1-13 Nk

HELYIGÉNY

65 liter

VISELKEDÉS

békés, rajhal

TÁPLÁLÉK

mindenevő

HOL TARTÓZKODIK?

alsó- és középső szint

ÉLETTARTAM (év)

3-5 év

TERMÉSZET-
VÉDELMI BESOROLÁS

nem értékelt

Külalak és jellegzetességek leírása

Teste áttetsző, alapszíne zöldes-szürke. Oldalain egy feltűnő, hármas csík formáció húzódik a fejtől a farokig. Egy parázs-vörös színű vastag csík, melyet még jobban kihangsúlyoz egy alatta futó, a fényt szintén jól visszatükröző aranyos sáv, mely a farok irányában haladva lassan beleolvad a vörös vonalba. E két szín alatt jól látható az a fekete sáv, melynek megfigyelésével könnyen megkülönböztethetjük egyik közeli rokonától, a H. heterorhabdustól, mert annak a fajnak vonalai határozottan és egyforma erősséggel húzódnak testük oldalain, míg a H. amapaensisnál az arany és a fekete csík (mely foltszerűen kezdődik) a farok felé fokozatosan elvékonyodik és kissé hullámosabb vezetésű is. Ha már a rokonoktól való megkülönböztetés témáját érintettük, meg kell említeni a fekete neonhalhoz (H. herbertaxelrodi) való hasonlóságot is, bár itt sokkal feltűnőbb a különbség, mert bár testformájuk ugyanaz, itt a vörös csík ezüst színű, valamint a fekete sokkal hangsúlyosabb és kiterjedtebb. Hastájékuk aranyosan irizál, szemgyűrűjének felső fele hangsúlyos vörös. Úszói áttetszőek, a felső- és a farokalatti úszóinak frontsugara sárgás színű. Szája enyhén felső állású.

A nemek megkülönböztetése, mint a többi Hyphessobrycon fajnál, a nőstények nagyobbak és teltebbek a kisebb testű hímeknél.

Tartása és tenyésztése

Ez a pontylazacfaj Magyarországon ritkán látott kedves vendég, de néha azért beszerezhető (l. TerraPlaza). Kistestű, igen békés habitusú valódi rajhal. Ezt szem előtt tartva válasszunk számára kistestű társhalakat valamint ne feledkezzünk meg arról sem, hogy legalább 6 példányt szerezzünk be belőle. Kezdő akvaristáknak is bátran ajánlható, mert betegségekre nem fogékony, viszonylag könnyen tenyészthető, nem túl nagy akváriumot igénylő alanyra lelnek benne. Tartályát rendezzük be növényekkel, ágakkal, gyökerekkel, kövekkel úgy, hogy azért megfelelő kiúszótér is maradjon a mozgásához.

A vörössávos pontylazac mindenevő, a természetben bentopelágikus életmódú, vagyis a nyílt vizek fenék közeli zónáit kedveli. Sokféle planktonikus és bentikus (az aljzatban élő) szervezettel táplálkozik. Akváriumban jól tartható lemezes-, granulált- vagy fagyasztott élelmeken is, de persze legjobban az élő eleséget kedveli, melyek etetésekor figyelembe kell venni szájának kis méretét.

Tenyésztése nem nehéz, ennek ellenére erről túl sok adat nem áll rendelkezésünkre. Íme egy eljárás: A legfontosabb, hogy szaporításukat megelőzően 2-3 hétig a két nem tagjait megfelelő kondícióba hozzuk. Ezt drosophila és rovarlárvák etetésével érhetjük el a legkönnyebben. A kondicionálás végeztével helyezzük át a párt egy 35-40 literes tenyész-medencébe, ahol vizük hőmérsékletét 24-26 °C-osra, pH-ját savasra (5,5-6,5) és keménységét pedig igen lágyra (2-4 Nk°-úra) állítottuk be. Talajt ne használjunk, csak finom-levelű növényekkel és egy szivacsszűrővel rendezzük be. Hogy vízcserére se legyen szükség nagyon körültekintően etessünk. Ha az ívás 3-4 napig nem zajlik le cseréljük le a párt egy másikra, és a sikertelen párt kondicionáljuk újra. Íváskor a növényzetre szórják kb. 300 ikrájukat, melyek 24-36 óra alatt kelnek ki, méghozzá a rokonfajokétól eltérően 99%-osan. Az ikrák fényre nem érzékenyek, de a szülőket ívás után azonnal távolítsuk el, mert erősen ikrarablók. Az elúszásra néhány napon belül sor kerül, miután az ivadékokat a szokásos módon etethetjük Cyclops naupliuszaival, Rotatoriával, addig, amíg már akkorák nem lesznek, hogy az Artemia naupliuszait is el tudják fogyasztani. Elég nagy a szétnövés, ezért néha válogassuk át őket. Körülbelül 8 hetes korukra már színesednek és elérik a 1,5 cm-es hosszt.

Elterjedési területe - térkép (map)

Hyphessobrycon amapaensis - Vörössávos pontylazac elterjedési területe (Map)

Ismert élőhelyei az észak-brazíliai Amapá államban található Rio Preto és Rio Marca vízgyűjtői.

Egyéb elnevezések

Amapa pontylazac;

syn: .

Eng: Red Line Tetra, Amapa Tetra.

Egyéb köznevei: Tetra amapanská, Hehkujuovatetra, Amapa-Glühlichtsalmler, Тетра амапа, Tetra Amapá.

Képek

Biotóp jellemzők - kereső

Az ezen az adatlapon szereplő élőlény tartási körülményeinek megfelelő biotóp (állatok, növények, víz- és egyéb jellemzők) kereséséhez jelöld ki az általad fontosnak tartott tulajdonságokat jelképező ikon alatti választódobozt és nyomd meg a "Biotóp kereső" gombot!
Ha az összes jellemző közül szeretnél választani, akkor a "Részletes" feliratú gombot nyomd meg!

Elterjedési terület:
Amerika
Dél-amerika
Kelet-Dél-Amerika
Amazónia
Biológiai jellemzők:
Testmérete: kicsi (0-5 cm)
Viselkedése: békés rajhal
Aktivitása: közepesen aktív
Táplálkozása: mindenevő
Ált. tartózkódási vízréteg: alsó szint
Élethossza: átlagos (kb. 3-6 év)
Víz
paraméterek:
Hőmérséklet igénye: közepes(20-25 °C)
Hőmérséklet igénye: hőigényes (25-30 °C)
Víz kémhatása: savas (6pH alatt >)
Víz kémhatása: félsavas (6-6,5 pH)
Víz kémhatása: normál (6,5-7,5 pH)
Víz Német keménységi foka: igen lágy (0-5 Nk°)
Víz Német keménységi foka: lágy (5-10 Nk°)
Víz Német keménységi foka: közepesen kemény (10-15 Nk°)
Víz színezete: átlátszó
Víz színezete: barna
Környezeti jellemzők:
Min. térfogat igény: közepes (50-100 liter)
Kedvelt vízmozgás: közepesen áramló
Kedvelt vízmozgás: lassan mozgó
Növényzetigény: átlagosan beültetett

Miben keressünk?
Akváriumi halak
Akváriumi növények
Gerinctelenek

Ha a egy élőlénycsoport sincs bejelölve akkor az összesben keresünk.

Videó

Adatok

Felhasznált irodalom, források:

Felhasznált irodalom, források feltöltése folyamatban.

Fotók:

A fényképek a Google képkeresőjéből származnak.

Katalógusba került:

2011-09-28

Frissítve:

2016-05-31 02:05

Katalógus ID:

No. 4351


Kategória választó

Pontyfélék (88) | Pontylazacok (90) | Bölcsőszájú halak (115) | Amerikai fajok (57) | Afrikai fajok (58) | Labirintkopoltyús halak (39) | Harcsafélék (134) | Csíkfélék (36) | Elevenszülő fogaspontyok (43) | Ikrázó fogaspontyok (37) | Kalászhalak (21) | Egyéb édesvízi halak (41) | Brakkvízi halak (15) | Hidegvízi halak (24) | Egyéb hidegvízi halak (9) | Hazai halak (15) |

Pontylazacok kategória fajböngésző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük