A kategóriában 116 bejegyzés található

Kategória leírása

A Sügérfélék családjába (Cichlidae) számos zömök testű faj tartozik, melyek széles körben elterjedtek Közép- és Dél-Amerikában, trópusi Afrikában és néhányuk még Ázsia déli részén is. Általában álló vagy lassú folyású vizekben élnek, a sziklák és a növényzet között menedéket keresve. Mivel a hímek ádázul védik felségterületüket a természetben, ezért általában csak egyetlen párt ajánlatos tartani egy átlagos akváriumban. Egyes bölcsőszájúhalak ikrázáskor mély gödröt ásnak a talajban, ezzel kárt tehetnek a medencében gyökerező növényekben. A kisebb termetűek pl. az Apistogramma és a Pelvicachromis fajok is hajlamosak arra, hogy ikráikat védett helyre rakják le; gyakran rejtik azokat üregekbe vagy az akváriumban egy felfordított virágcserépbe.

A Sügérfélék család jellemzői:

Bölcsószájú halak
Bölcsószájú halak

A sügérfélék közé (Cichlidae) legalább ezer faj tartozik, melyek Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában, Ázsiában és az Egyesült Államok egy részén terjedtek el. Többségük jól megél a normál vízben, bár egyes fajok, pl. a diszkoszhalak gondosan ellenőrzött vizet kívánnak. Színük, alakjuk és méretük rendkívül változatos, bár mindre jellemző az erős testalkat. Némelyek túl nagyra nőnek egy átlagos társa; medence méretéhez képest, egyesek viszont képesek szaporodni más halak társaságában is bármely akváriumban.

Az amerikai fajok hát- és farok alatti úszója hosszabb és elkeskenyedő lehet, míg a kelet-afrikai fajok hímjeinél a farokúszó tövén gyakran narancssárga foltok vannak. A család fajai sokféle módon alkalmazkodtak a környezethez: a kelet-afrikai bölcsőszájúhalak pl. a kemény, sziklás aljzatú vizeket kedvelik. Sok faj növényevő, ezek igénylik a zöld táplálékot. A bölcsőszájúhalak nagy étkűek, sok ürüléket termelnek, ezért a vizüket gyakran kell cserélni. Ikrarakók, de rendkívül változatos módon szaporodnak, és mindegyik gondoskodik valamilyen módon az ivadékokról.

Cichlidae (Bölcsőszájú halfélék)

A Sügérszerűek (Percoidea) alrendjének családja. A sügérhez hasonló, de attól megkülönbözteti a garatcsont felépítési módja, továbbá az, hogy a fej mindkét oldalán csak egy szaglógödör-nyílás van. Kicsiny vagy közepes méretű, többnyire szép színezetű édesvízi halak. Elő-India déli részétől (Ceylonon is) Afrikán át (beleértve Madagaszkárt és Elő-Ázsiát is) egészen Amerikáig (északon Texastól délre egészen Uruguayig) mindenhol elterjedtek. Afrika trópusi és szubtrópusi vidékein, főleg Nyugat-Afrikában és a nagy kelet-afrikai tavakban igen sok faja él. Indiában csak két neme ismeretes, a többi nem hazája elsősorban Dél-Amerika trópusi és szubtrópusi vidékei.

A sügérfélék test-alakja a csukaszerűtől a korong alakú típusig terjedhet. A legtöbb faj vagy mérsékelten magas, vagy nyúlánk. A fej nagy, gyakran ívelt vagy benyomott homlokvonal jellemzi. A szájnyílás nagy, az ajkak igen fejlettek, a szemek nagyok és élénkek. A pikkelyek meglehetősen nagyok, többnyire fésű alakúak. A hátúszónak hosszúra nyúló kemény- és rövidebb lágysugarú része van, amelyek fokozatosan mennek át egymásba. A fark alatti úszónak leginkább három tövise és terjedelmes lágysugarú része van. A has-úszók messze elöl, a mellúszók kezdete alatt, vagy egy kissé mögötte kezdődnek, többnyire egy-két tövissel és 5 lágy sugárral. Az oldalvonal a test közepén általában megszakad.

Érdekesen specializálódtak azok Cichlidae-fajok, amelyek Afrika trópusi vidékein, a Kongó vízeséseiben élnek. Ezek a halak többé-kevésbé elvesztették a vízben való lebegés képességét. A gyorsan áramló vizek más halcsaládokba tartozó lakóival való hasonlatosságokat az azonos környezeti viszonyokhoz való konvergens alkalmazkodásnak (konvergencia) kell értelmezni.

A bölcsőszájú halak többsége nem tekinthető kifejezetten ragadozónak. A kisebb fajok többnyire apró állatokkal táplálkoznak (microragadozók), vagy mindenevők, de ugyanez érvényes a nagy termetűek fiatalkori példányaira is. Az ilyen nagy termetű Cichlidae közül csak az idősebb példányok válnak később kifejezetten magános ragadozókká. Egyes fajok a növényi táplálékot is kedvelik, s csak viszonylag kevés köztük a csukaszerű alkatú, ragadozó életmódot folytató halfaj (piscivor).

A Cichlidaek a "legértelmesebb" halak közé tartoznak. Az egyedi különbségek elég nagyok. Viselkedésük mindig nagyon érdekes. Sok az olyan faj, amelynek egyedei megszokják gondozójukat. A Cichlidaek kivételes szerepet játszhatnának az akváriumban, ha nagy méretük és néhány tulajdonságuk nem állna ezzel ellentétben. A revirvédelemmel és az ivadékgondozással kapcsolatban a legtöbb Cichlidae nagyon túrja a talajt, s nem tűri meg az akváriumban a növényeket. Tartásuk ennek ellenére javasolható.

Cichlidae-akvárium, helyes kialakítás esetében dekoratív szépség tekintetében nyugodtan megmérkőzhet minden más akváriummal. Érdekes, hogy a tértényező milyen nagy szerepet játszik a Cichlidae tartásában, s sok elijesztő tulajdonság csak a többnyire túlságosan szűk szobaakváriumokban fejlődik ki bennük. A nyilvános akváriumházak nagy bemutató medencéiben tartott állatok egészen másképpen viselkednek, s többé-kevésbé békések, korántsem társaságkerülők. A territorális viselkedésüket illetően hasonló törvényszerűségek érvényesek, mint pl. a tüskés pikók között.

Majdnem minden faj tartásához — kivéve a törpe formákat — nagy medencékre, 100 cm fölötti oldalhosszúságra van szükség. Minél nagyobb teret tudunk az állatoknak adni, annál jobb tapasztalatokra tehetünk szert velük kapcsolatban.

Talajként a legjobb nem túlságosan finom kavicsot választani, amelyet alaposan ki kell mosni. Helyenként kissé finomabb, sőt homok is lehet, hogy a fenéktalaj összetételében némi változatosság legyen. Nagyobb kövekből, s egy jókora kiáztatott gyökérből parti tájat modellezünk, hogy a szükséges üreges rejtekhelyek rendelkezésre álljanak. Ügyelni kell arra, hogy az építmények szilárdan álljanak, ne lehessen alájuk túrni. Feltétlenül a medence fenekén, nem pedig a homokon nyugodjanak.

Az elrendezést úgy lehet irányítani, hogy a nehezen hozzáférhető sarkokban, ahol az állatok teljes szépsége nem bontakozhat ki, néhány keményebb növényt állítunk föl, amelyeket cserepekbe teszünk és kövekkel lefedünk. A cserepeket kőlapokkal, vagy hasonlókkal a szemlélő elől is elrejthetjük. Amennyiben erre van lehetőség, a parti dekoráció sekélyebb medencerészletbe vezethet át, ahová fiatal fűzfagyökereket tehetünk, amelyek hamarosan a medence közepe felé hajtják fehér vagy vöröses gyökérvégeiket.

A Monstera nevű, ablakos levelű növény {filodendron) léggyökerei jó szolgálatot tehetnek a víznek bomlástermékektől való megtisztítása területén. Kisebb tollmoha-csomókat (Amblystegium) lazán helyezhetünk el. A fenéktalajon szétterjedve, az egésznek természetes külsőt kölcsönöznek. Ehhez a víz felszínének rucaörömmel való lefedése is lényegesen hozzájárulhat. Jól működő szellőztetésre és szűrésre majdnem mindig szükség lesz.

Geophagus
Geophagus

A víz összetételével szemben a legtöbb nagytestű Cichlidae nem támaszt különleges igényeket, néhány törpe forma viszont kedveli a lágy vizet. A fajok egy része nem különösebben hőigényes, noha más részük, amelyek a trópusokról származnak, 21 és 24 C° közti hőmérsékletet — tenyésztéskor néha még többet is — kívánnak. Alaptáplálékként változatos élőeleséget, szúnyoglárvákat, vízi rovarokat és ezek lárváit, földi gilisztát, szükség esetén Daphniákat is adjunk. Egyes Cichlidaek szívesen esznek apró halakat is. Sok faj a szárazeleséget is elfogadja. Nagyon szívesen fogyasztanak tubusos eleséget is, amely a teljes jóllakás szempontjából értékes lehet. Korántsem igaz, hogy a Cichlidae megvetik a szárazeleséget. Csak kevés olyan fajuk van, amely nem szoktatható rá.

Az ívásidő elérkeztét az állatok élénkebb színezete, heves, sőt harcos magatartása, és az ezután következő, néha igen robusztus nászjátékok jelzik. A szülőpáros családformát követő legtöbb Cichlidae igen válogatós a párválasztásban, s nem ritka köztük az egész életre szóló "hűség", de legalább hosszú tartamú az összetartozásuk. A szorosan vett ívási aktus előtt rövid idővel a szájukkal és úszóik csapkodásával megtisztogatják a kiválasztott ívóhelyet, amelyet a medence más lakói ellen igen energikusan megvédenek.

Túlságosan kicsiny akváriumokban az állatok összeférhetetlenebbek, mint az igen nagyokban. A gyengébb állatokat és a létszámfölötti hímeket vagy nőstényeket hevesen üldözik, s a viadalok az egyik küzdő pusztulásával is végződhetnek. Az olyan állatok, amelyek fiatal koruktól kezdve együtt nevelkedtek, békésebben viselkednek ugyan egymással, de az ívásidő eljöttével itt is helyén való az óvatosság. A felnőtt idegen állatok vagy választólap segítségével (amelyet röviddel az ívás előtt távolítunk el), vagy egyáltalában nem szoktathatók egymáshoz. Az is előfordulhat, hogy olyan párok, amelyek hónapokon át békésen éltek együtt, hirtelen heves harcba bonyolódnak egymással, s szét kell őket választani. Ilyen veszekedések néha ivadékgondozás közben is előfordulhatnak.

Sok Cichlidae az ikrát kövekre, növényekre, gyökerekre, stb. ragasztja, s áldozatosan őrzi és gondozza. Úszójukkal legyezgetik, vagy egész testük himbálásával gondoskodnak arról, hogy az ikrák fölött állandóan friss víz áramoljék. A meg nem termékenyült ikrákat kiválogatják. A költőhelyet minden betolakodóval szemben megvédik. Általában munkamegosztás tapasztalható, amennyiben a szülőpár egyike inkább az ikrákkal, a másik pedig a költőhely őrzésével törődik. Néha szabályos "őrségváltás" is van. A mintegy 48— 72 órával később kibúvó ivadékok eleinte még nem fejlődnek ki teljesen. A szülők az ivadékokat arra az időre, amíg azok a szikből élnek, szájukba véve egy előre elkészített gödörbe cipelik. Ez a gödör gyakran annyira el van rejtve, hogy az akvarista az ivadékok elúszásáig sokszor nem is szerez tudomást a szaporulatról. További 4— 6 nap elteltével az ivadékok szüleik kíséretében sűrű raj formájában jelennek meg. Az ivadék rendszerint a fenék közvetlen közelében tartózkodik. A kicsiket a szülők vezetik, őrzik, az etetőhelyekre viszik, este pedig visszakísérik a gödörbe. Az ivadékok a szülők bizonyos színeire, s a rajt irányító mozdulataira ösztönszerűleg reagálnak. Az ivadékgondozás 6— 8 hétig is eltarthat, s a következő költésre való előkészülettel ér véget.

Geophagus brasiliensis
Geophagus brasiliensis

Az olyan Cichlidae-fajokkal, amelyek családformája a szülőpáros család, előfordul néha, hogy két nőstény egymással ívik, amikor is az egyik állat látszat-hímként szerepel, amennyiben igazi hímként viselkedik. Közben ikráit ez is leadja. Noha az ikrák gyorsan elpenészednek, előfordulhat, hogy a „párocska" továbbra is együtt marad. Az akvaristák nehezen tudják megállapítani, hogy egy Cichlidae-pár valóban hímből és nőstényből, vagy két nőstényből áll-e. Ha tehát több ikrarakás egymás után elpenészedik, akkor esetleg az egyik állatot másikra kell kicserélni. Mégpedig azt cseréljük ki, amelyik hímként viselkedik. (Ez többek között a vitorláshalakra jellemző.)

A szájköltő vagy szájban költő Cichlidae szaporodásmódja eltér a gödörben költőkétől. Az ikrát sekély gödrökbe helyezik, s az egyik szülő — néha felváltva mindkettő — a szájába veszi, s az ikrák ott fejlődnek ki. Eközben a gondozást végző hal nem, vagy alig táplálkozik. A kibújó utódokat csak az úszóképesség elérése után engedik ki a szülők a szájukból, de fenyegető veszedelem esetén a kicsinyek még kissé később is ott találnak menedékre. Az ivadék szájba vételére a szájnak egy zsákszerű kitüremlése szolgál. A Cichlidaek utódai nagyon falánkak és gyorsnövésűek. Minthogy az elúszás pillanatában már meglehetősen nagyok, táplálkozásukban az infuzóriás fokozat átugorható. Ehelyett rögtön elkezdhető az etetés poreleséggel, Artemiá-val, mikróval, valamint később pedig grindállal és ivadéknevelés céljára szolgáló szárított eleséggel.

Minthogy a nagytermetű Cichlidae utódai többnyire nehezen helyezhetők el, nem célszerű nagyszámú utód felnevelésére törekedni. Esetleg olyan ragadozókat (Polycentrus, Belonesox és mások) kell tartani, amelyek kiegészítő táplálékként kedvelik a fiatal Cichlidae-kat. Különleges helyzetet foglalnak el a törpe bölcsőszájú halak, amelyek a fenékköltő Cichlidae-hoz hasonlóan szintén végeznek ivadékgondozást, de viselkedésük azokétól egyes pontokban eltérő. Nem túrnak a talajban, kímélik a növényeket, s az ivadékgondozást többnyire a nőstény egyedül végzi (anyai család).

Majdnem minden Cichlidae-nak megvan az a tulajdonsága, hogy színezetét és rajzolatát az életkortól, környezettől, vagy izgalmi állapotától függően gyorsan és nagy mértékben meg tudja változtatni. Igen gyakori az is, hogy egyes állapotokban tipikus színezetűek.

A család keletkezése valószínűleg a krétaidőszak elejére tehető, amikor is Ázsia, Afrika és Dél-Amerika még egybefüggő szárazföldet alkotott. Valószínű, hogy tengeri halakból, mégpedig a mai Pomacentridae (a sügérekhez hasonló tengeri halcsalád) elődeiből fejlődtek ki, amelyeket a Cichlidae családdal még ma is sok közös tulajdonság kapcsolja össze.

Az indiai Etroplus nem tagjai, amelyek félig tengeri életmódot folytatnak, valószínűleg ezeknek a fejlődési formáknak a maradékai. Afrika és Dél-Amerika szétválása feltehetőleg akkor tájt következett be, amikor a Cichlidae család már specializálódott, úgyhogy a közös bélyegeket őrző tagok itt is, ott is megtalálhatók. Természetesen a szétválás óta eltelt hosszú időben a fajok további átalakuláson estek át.

Az ismertebb nemek közül néhány példa:

Aequidens, Apistogramma, Astronotus, Cichla, Cichlasoma, Crenicera, Crenicichla, Etroplus, Geophagus, Haplochromis, Hemichromis, Herichthys, Julidochromis, Labeotropheus, Lamprologus, Nannacara, Nanochromis, Pelmatochromis, Pseudotropheus, Pterophyllum, Steatocranus, Symphysodon, Telegramma, Tilapia, Tropheus, Uaru.