Trichopodus pectoralis – Szalagos gurámi

Hosszú, kecses alkatú gurámifaj. Akárcsak rokonságára, úgy őrá is jellemző a hasoldalon lévő két tapogató, melyek módosult hasúszónak tekinthetőek.
Betta channoides – Kígyófejű harcoshal

Nyúlánk, karcsú, és viszonylag nagy fejjel és szájjal rendelkező harcoshalfaj. Tudományos nevében a „channoides” szó a kígyófejű halakra utal.
Betta macrostoma – Brunei harcoshal

Szája nagy és széles (amiről tudományos nevét is kapta), maga a hal viszont hosszúkás, karcsú. A nőstények szürkésbarnák, vékony fekete csíkokkal, az ivadékok szintén csíkosak.
Corydoras ehrhardti – Ehrhardt páncélosharcsája

Az ún. ’Paleatus-csoportba’ soroljuk, némileg emlékeztet több más közel rokon, és a foltos páncélosharcsához hasonló mintázatú fajra, például Corydoras carlae, C. gladysae, C. froehlichi, C. paleatus. Velük szemben viszont a jól leírható, egymás fölötti két-két folt alapú mintázata alapján nagy biztonsággal meg tudjuk különböztetni.
Betta taeniata – Kékszegélyes harcoshal

Borneóról származó, rendkívül mutatós, kecses harcoshalfaj. Nevét feltűnő színezetű úszójáról kapta.
Betta splendens – Sziámi harcoshal

A sziámi harcoshal mára felsorolhatatlan mennyiségű szín- és formaváltozattal rendelkezik. A leggyakoribbak a megnyúlt, nagy úszójú példányok, közülük is a teljesen kék, ibolya és tűzpiros színűek váltak igazán elterjedté.