2014 szeptemberi gyógyhalunk az édesvízi doktorhal

Sosem titkoljuk, hogy a Hónap hala sorozat cikkeinek témája különböző szempontok alapján kerül megválasztásra. Év díszhala jelöltek, veszélyeztetett vagy épp alig ismert fajok kerülnek gyakran porondra.

2014 augusztus díszhala a bohócmárna

Nem árt néha egy kicsit viccelődni, úgyszólván bohóckodni, főleg így nyár végén, mikor sokan megérdemelt szabadságukat töltik. Mi ezen cikkben viszont komolyan fogunk bohóckodni, ugyanis nem más halról lesz most szó, mint a szép bohócmárnáról!.

2014 július hó hala az ördögi földevősügér

Eddig a nyár nem alakul túlontúl forróan – valakik ennek nem örülnek, ellenben másoknak ez kifejezetten jó hír. Azok, akik a perzselő napsütésre és forróságra vágynak, úgy érezhetik, ebben bizony maga az ördög műve lakozik! Talán nem is olyan véletlen, hogy e hónap hala is egészen ördögi…

2014 június hó hala a narancs límia

Beköszöntött a nyár, ez két dolgot jelent oldalunk projektjei szempontjából:
– egyrészt lezárult az Év díszhala 2014 jelöltjeinek bemutatása a Hónap hala rovatunkban, tehát most már egy teljesen új, szabadon választott fajról olvashatnak cikket kedves olvasóink
– másrészt pedig az Év díszhala új lendülettel folytatódik, és már nem sok választ el minket attól, hogy a lazacvörös kalászhal tartásának és tenyésztésének rejtelmeiben is elmerüljünk.
Továbbá azt is örömmel jelenthetem be, hogy jó néhány hónapnyi szünet után lassan, de biztosan folytatódik oldalunk felülvizsgálata, ellenőrzése, szükség esetén javítása. .

2014 május díszhala a bazaltmintás díszmárna

Az idei év nagyon zsúfolt, ezért ismét pár napos késéssel jelenik meg cikkünk, de annál nagyobb örömmel.
Ezúttal a 2014-es Év díszhala választás dobogójának utolsó fokára felérő bazaltmintás díszmárnáról (Dawkinsia tambraparniei) lesz szó.

2014 április hó hala a vörösúszójú rizspontyocska

Sok szép színben pompáznak áprilisban a virágok, rügyeznek a növények, beköszöntött a szürke tél után a színpompa a természetben. Ez nálunk sincs másképp, ugyanis áprilisban az Év díszhala 2014-es dobogójáról épp lecsúszott, egyébként lenyűgöző színekben pompázó vörösúszójú rizspontyocskáról lesz szó.

2014 március hala a kaméleon vértesharcsa

A szerkesztők szokásosnál is sűrűbb elfoglaltsága miatt kivételesen késéssel, ám annál nagyobb szeretettel érkezik e cikk, bemutatandó 2014 Év díszhala utolsó dobogósát, a bronzérmet nyert kaméleon vértesharcsát.
. .

2014 február díszhala a Kék sügér

Február van, a tél kellős közepében pedig a 2014 Év díszhala program ezüstérmeséről publikáljuk cikkünket.
Nem sok választotta el az abszolút győzelemtől a kéksügért (Badis badis), de egyszer már győzött, méghozzá ha Kedves Olvasóink is emlékeznek, tavaly nyáron meghirdettünk egy szavazást, amiben egy amerikai és egy afrikai jelölt mellől ezen érdekes ázsiai faj került ki győztesen, tehát a szavazók bizalmát egyszer már elnyerte, és nem sokon múlott a duplázás sem, többször is átvette „menet közben” a vezetést.

2014 január díszhala a venezuelai fekete páncélosharcsa

Színezete elképesztő, de nem azért, mert olyan színpompás, hanem mert koromfekete! Egy viszonylagos újdonság az akvarisztikában, ami előtt szép kis „karrier” állhat.
Magyar neve: venezuelai fekete páncélosharcsa..

2013 december a zöldhasú rézsügér hava

Beköszöntött a tél, ideje 2013-as esztendőnk utolsó Hónap hala cikkével is jelentkeznünk. Most egy olyan halfajt választottunk, ami az ismeretségre, kedveltségre eléggé esélyes, de mivel még csak egy rövid ideje jelent meg nagyobb számban a hazai akvarisztikában, ezért mindenképpen úgy gondoltuk, kicsit népszerűsítenünk kellene.