A hal mint élőlény és mint táplálék – Dr. Lányi György
A könyv a „Természet és Mezőgazdaság” sorozat tagja.
Dr. Lányi György nevét nem csak a hazai horgászok sok tízezres tábora, nemcsak az akvaristák népes serege ismeri, hanem azok is, akik eddigi életük folyamán szinte csak a piacon vagy a tányéron találkoztak a hallal.
Aquariumi tanulmány – Krenedits Ferencz
E „tanulmány” 1907-es megjelenésével Magyarország első akvarisztikával foglalkozó könyve lett. A szerző, Krenedits Ferencz a hazánk akkori nyelvezetén és fogalmazásmódján írt szövege a mai, modern embernek kissé „furcsa ízű” lehet, mégis tökéletesen megérti azt.
A halak élete – Dr. Széky Pál
Akár hivatásos haltenyésztő, horgász, akvarista, akár szenvedélyes természetbarát vagy biológus szakkörben tevékenykedő diák fogja kezébe e könyvet, érdeklődéssel tanulmányozhatja halaink testfelépítését és életműködését. Mindazokról a halakról a ír, amelyek körülöttünk, vizeinkben élnek, a tenyésztők keze alatt nőnek fel, étel formájában asztalunkra kerülnek, szobadíszként akváriumunkban úszkálnak, sajátos mozgásukkal magukra hívják a figyelmet, egyszóval azokról a halakról olvashatunk, amelyek hasznot, szórakozást, sportot és élvezetet nyújtanak számunkra, s nem utolsó sorban gyönyörködtetnek is.