2014 február díszhala a Kék sügér
Február van, a tél kellős közepében pedig a 2014 Év díszhala program ezüstérmeséről publikáljuk cikkünket.
Nem sok választotta el az abszolút győzelemtől a kéksügért (Badis badis), de egyszer már győzött, méghozzá ha Kedves Olvasóink is emlékeznek, tavaly nyáron meghirdettünk egy szavazást, amiben egy amerikai és egy afrikai jelölt mellől ezen érdekes ázsiai faj került ki győztesen, tehát a szavazók bizalmát egyszer már elnyerte, és nem sokon múlott a duplázás sem, többször is átvette „menet közben” a vezetést.
Badis badis – Kéksügér
A színváltozatok száma olyan nagy, hogy a színezet ismertetése lehetetlen. A hímek általában sötétkék vagy feketés alapon vöröses foltokból összetevődő keresztsávosak, a sávok azonban az ivás idején eltűnnek, s egyenletesen sötét színnek adnak helyet.