A Zebradánió meggyógyítja a beteg szíveket

Danio rerio - zebradánió
Danio rerio – zebradánió
Azt akvaristák azt eddig is nagyon jól tudták, hogy napi 2-3 óra halnézegetés a hosszú élet egyik titka. A szemlélődőt megnyugtatja a kis halak kaotikus mozgása, ráadásul a növények zöld színe maga is relaxációs tényező. De amerikai tudósok kutatásai szerint a zebradánió ([Danio rerio]) nem csak pszichikailag járulhat hozzá életünk meghosszabbításához, hanem genetikai anyaga alapján a jövőben előállítandó szívgyógyszer segítségével is.

Jó öreg zebradániónk eddig is sztár volt a maga nemében, hiszen a gerincesállatok fejlődését és a génexpresszió titkait vizsgáló tudósoknak ő az egyik kedvenc modellje. Ez annak köszönhető, hogy mindössze 3-4 hónap alatt válnak felnőtté, és szaporításuk is nagyon könnyű, valamint az utódok száma is magas. Különösen ideális modellek szívvizsgálatokhoz, mert szíve már a legkorábbi életszakaszaiban jól megfigyelhető, hiszen ezt a szervet már 12 órás korukban kifejlesztik.

Az USA-ban (közelebbről Bostonban) már 2002-ben felfedezték, hogy a zebradániónak létezik egy olyan fehérjéje, mely lehetővé teszi számára, hogy 2 hónap leforgása alatt szívizmainak 20 százalékát megújítsa, ahelyett, hogy azok elhalnának. Ez a bámulatos képessége adhat reményt olyan új gyógyszerek és kezelések kifejlesztésére, melyekkel az infarktusban megsérült emberi szív regenerálhatná elhalt szívizomsejtjeit.

Miért csak felfedezése után kilenc évvel került reflektorfénybe ez a gyógyító hatású fehérje? A választ persze mindenki sejti: ez az ok a pénz. Egy új gyógyszer kidolgozása rengetegbe kerül, de most úgy néz ki Nagy-Brittaniában elindult valami. Nemrég Peter Weissberg professzor, a British Heart Foundation (Brit Szív Alapítvány) orvos igazgatója bejelentette, hogy az intézmény elindít egy projektet “Mending Broken Hearts” (hevenyészett fordításban – Összetört Szívek Javítása”) elnevezéssel, mely az elkövetkező 5 évben alapos és mindenre kiterjedő kutatásokat és vizsgálatokat végez a regeneratív orvoslás témakörében, melyhez szervesen kapcsolódik “A Zebradánió veleszületett javító mechanizmusai” című tanulmány is. Ehhez plusz 50 millió font áll a rendelkezésükre. “A kutatások befejezése után azt reméljük, hogy egy szívinfarktus következményeit meggyógyítani olyan könnyű lesz, mint egy törött lábat helyrehozni” – nyilatkozta a professzor.

Magyarországon szívelégtelenség miatti elhalálozás arányszáma igen magas, hiszen hazánkban minden második ember keringési betegségben hal meg. Ezért ezek a kutatások számunkra is elsőrendű fontosságúak!

Számos, különböző génről feltételezik, hogy részt vesz a zebradánió szívének felélesztésében, de Paul Riley professzor a Institute of Child Health, University College, London (Gyermek-egészségügyi Intézet) úgy gondolja, hogy egy thymosine béta-4 nevű fehérje molekula képezheti az új szívjavító gyógyszer alapját. Ez a fehérje ellenőrzi az epicardium membrán növekedését, mely a szívet veszi körül, úgy, hogy új szív szövetek és erek kialakulását idézi elő.

A tanulság immár levonható: a természet megőrzése nagyon fontos számunkra, hiszen sosem tudhatjuk, melyik régi – vagy még fel sem fedezett – ismerősünk bukkan fel, mint egy vadonatúj képregényhős, hogy legott megmentse törékeny életünket.

A Practical Fishkeeping magazin nyomán beküldte:

gabrinus

  • Az eredeti cikk[ itt] olvasható.

  • Magyar sajtóban megjelent hír: [Katt!]

Kategória választó

Szakkönyvek (4) | Díszhal (7) | Haltudomány (5) | Növények (2) | Tenyésztés (1) | Egyéb hírek (29) |

Haltudomány kategória fajböngésző

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.