Az állatvilágban eddig is ismeretes volt néhány szorgos növényi táplálék fogyasztó faj, mely képes magok terjesztésére. Ilyenek pl. a szarvascsőrűmadár-félék (Bucerotidae) vagy az ázsiai elefántok. Ám ezentúl egy további „bajnokot” is üdvözölhetünk illusztris társaságukban: egy halat, melynek neve paku. Ökológusok széleskörű vizsgálatai után bebizonyosodott, hogy a Colossoma macropomum (paku, gyümölcsevő pirája) táplálkozási szokásaival fontos szerepet játszik Dél-Amerika síkvidéki esőerdeinek életében.
E tényt már régóta feltételezték, de a kutatók csak most vették a fáradtságot, hogy utánajárjanak és pontos megfigyelésekkel erősítsék azt meg. A kutatás élharcosaiként az Észak-Karolinai Duke egyetem ökológusait tisztelhetjük, akik már régóta tudják, hogy gyümölcsöket enni az egy dolog – hiszen sok állat táplálkozik velük – de a bennük lévő magokat messzire elszállítani csak kevés állat képes.
Kísérleteket végeztek annak a távolságnak megbecsülésére, melyet a hal megtesz, míg a magok a gyomrában tartózkodnak. Jill Anderson és további 24 kutató három árvizes szezonban rádiók segítségével vizsgálta a halak tevékenységét, és munkájuk során bebizonyosodott, hogy rendkívüli mozgékonyságának és nagy étvágyának köszönhetően több ezer fafaj és kúszónövény terjesztéséről gondoskodik Amazónia őserdeiben. Ehhez a paku az esetek meglepően nagy hányadában nem az állandóan víz alatt lévő víztestekben (tavak, folyók medrei), hanem azokon a helyeken szórja el az ürülékében elrejtőző magokat, ahol az ár visszahúzódásával azok növekedésükhöz a legjobb életfeltételeket találják majd meg.
A maghordási távolság átlagosan 350-550 m körülire adódott, de a megfigyelések öt százalékában ez 1700-2100 méter közé esett, néhány kirívó esetben elérte az 5495 métert is. Ez a megtett táv egyenes arányban áll az állat méretével, ami a természetben akár 1 méter is lehet.
A helyi halászok előszeretettel zsákmányolják kisebb példányait, melyek a magok közepes távolságba szállításáért felelősek. Egyes régiókban a népesség csökkenése a 90%-ot is elérte. A tudósok ezért szeretnék felhívni a helyiek figyelmét arra, hogyha ezeket a halakat túl halásszák, azzal megzavarják a gyümölcsevő pirája és az Amazonasz növényei között kialakult döntő fontosságú evolúciós együttműködést.
Az eredeti cikk itt olvasható: Proceedings of the Royal Society Biological Scientes valamint: NatureNews
