Helanthium tenellum – Finomlevelű amazonasi kardfű
Az ún. fűnövényekre hasonlít, valamint a kisebb növésű Saggitariákra, Vallisneriákra.
Aponogeton madagascariensis – Madagaszkári vízikalász
A levelek gumójából nőnek ki, melyek a faj alakjából és rokonságából adódóan inkább hosszúkásak. Nagyon különleges növény, hiszen levele hálószerű, szó szerint, lyukacsos, rácsos szerkezetű.
Nymphaea alba – Fehér tündérrózsa
Vastag gyökértörzséből eredő, épszélű, szív alakúan kimetszett bőrnemű leveleket terít a víz színére — egészen 1,5 méter magasságig. Levelei 15-30 cm szélesek.
Nymphaea lotus – Törpe tündérrózsa
Leveleinek alakja kerek vagy lándzsa alakú lehet, kifejletten terebélyesek, a víz felszínén terülnek el. Rendkívül hosszú, húsos nyélen ülnek, melyek a talajban nyugvó tövéből indulnak.
Echinodorus uruguayensis – Uruguayi kardfű
Igen szép akváriumi növény. Hosszú, lándzsa alakú levelei mindkét végükön elhegyesedők, alul nyélbefutók; szélességük elérheti a 4 cm-t, a növény maga az 55-60 cm magasságot.
Myriophyllum muricatum – Vörös süllőhínár
Azon kevés süllőhínárok egyike, amelyik vörös színű leveleket fejleszt. Levelei a szár körül örvösen állnak, tollszerű hatást keltve.
Myriophyllum mezianum – Madagaszkári süllőhínár
A madagaszkári süllőhínár rokonsági körén belül is különleges faj. Nagyon finom, tollszerűen fejlődő levelekkel rendelkezik.
Alternanthera reineckii – Papagájvirág
A papagájvirág mélyvörös színű levelei miatt az egyik legdekoratívabb akváriumi növényünk. Lándzsa alakú levelei sokfelé elágazó száron növekednek.
Echinodorus cordifolius – Szívlevelű kardfű
Nagy termetű, impozáns mocsári növényfaj, nem ritkák az egy métert is jócskán meghaladó méretű példányok. Levelei, melyek 25 cm hosszúak, és akár 15-20 cm szélesek is lehetnek hosszú és erős, ellenálló levélnyeleken ülnek. A levéllemezek színe üdezöld, formája tojásdad.