Toxotes chatareus – Hétfoltos lövőhal
A jávai lövőhal (Toxotes jacualtrix) mellett a másik félsós vízben tartandó lövőhalfaj. Felismerhető a nagy foltok között feltűnő kis fekete pöttyökről.
Brachygobius xanthomelas – Borneói darázsgéb
A leggyakoribb darázsgébekhez (Brachygobius doriae, B. sabanus) képest nyúlánkabb, karcsúbb termetű, méretében is elmarad tőlük.
Brachygobius sabanus – Közönséges darázsgéb
Az egyik leggyakoribb, klasszikus küllemű darázsgébfaj. Rövid, tömzsi testű, erős, robusztus fejjel.
Datnioides polota – Ezüst tigrishal
Alkatában a pápua tigrishalra emlékeztet, alapvetően egy magasabb hátú tigrishal-faj, de az előbb említett rokonánál kicsit nyúlánkabb. Szintén jellemző rá, hogy a hátúszó első felén megvastagodtak az úszósugarak, melyek mérete is feltűnő.
Sphaerichthys selatanensis – Keresztsávos csokoládégurámi
Viszonylag kistermetű, megnyúlt arcorrú gurámifaj. Hátúszója a hát közepétől indul, farok alatt úszója pedig hosszan elnyúlik a hasoldalon. Alapszínezete barnás, amit csík-jellegű minta díszít.
Betta falx – Szumátrai harcoshal
Kihegyesedő hátúszóval rendelkező, karcsú, hosszúkás testalkatú harcoshalfaj. Testének alapszíne szürkés – barnás árnyalatokban változik, ivarérett hímeknél néha pár irizáló, csillogó pikkelyt is felfedezhetünk.
Betta simorum – Zöld harcoshal
A Betta simorum megtévesztésig hasonlít a peraki harcoshalra (Betta bellica), nagyon gyakori, hogy össze is tévesztik a két faj példányait. Megkülönböztetésük bonyolult feladat, leginkább pikkely – és úszósugárszámban különböznek egymástól.
Pistia stratiotes – Úszó kagylótutaj
Üdezöld levelei csészeszerűen futnak körbe, tőlevélrózsát alkotnak. Levelei párhuzamos erezetűek, ovális-kerekded alakúak, szivacsszerűek.
Aplocheilus panchax – Kék díszcsuka
Hosszúkás, hengeres testalkatú ikrázó fogasponty. Testalkata teljes mértékben a felszíni életmódhoz alkalmazkodott, erről árulkodik egyenes háta és előreugró, hegyes feje is.
Gymnothorax tile – Édesvízi muréna
Hosszúkás, kígyó-alkatú hal, tipikusan a murénaformát mutatja. Rendszertanilag a legismertebb, nagytestű tengeri murénák közé tartozik.