Labidochromis caeruleus – Aranysügér
A malawi-tavi sügéreknél nagyjából megszokott formájú hal, testoldala széles, feje előreugrik, valamivel kevéséb torpedó-szerű az alakja. Előre hegyesedő feje a táplálék megszerzésében segíti a halakat, ugyanis szívesen vadásznak a kövek között, egyfajta görgetegzónás faj.
Mint tudományos neve is mutatja, az alapfaj kékes-ezüstös színezetű, a sárga populációkat felfedezésük után nagyon sokáig külön fajnak, alfajnak tekintették, mígnem hála a modern genetikai vizsgálatoknak kiderült, hogy ugyanarról a fajról beszélünk.
Apistogramma hongsloi – Vöröscsíkos törpesügér
Tipikus törpesügér formájú nagy fejjel. A nőstények barnásak, kevés sötétebb mintával, úszóik is csak halványan színesek.
Hypselecara coryphaenoides – Csokoládésügér
Alapszíne barnás, a kopoltyúfedőkön egy pár sötét vonás, a hátúszó és farkúszó tövén néhány folt látható. Az úszók szürkék, feketés csíkrajzolatúak, a farkúszó fekete szegélyű..
Apistogramma commbrae – Homokszürke törpesügér
A test az A. agassiziiéhez képest viszonylag rövid, hosszúkásan tojásdadnak mondható, oldalt lapított.
Apistogramma ortmanni – Ortmann – törpesügér
A test megnyúlt, hosszúkásan tojásdad. A hím farkúszója kissé befelé hajló, a nőstényé kerek.
Apistogramma steindachneri – Díszesszárnyú törpesügér
A test hosszában tojásdad, oldalt nagymértékben lapított. A farkúszó külső szegélye enyhén befelé hajló, a külső sugarak egy kicsit meghosszabbodtak, akárcsak a hasuszonyok első sugara.
Badis badis – Kéksügér
A színváltozatok száma olyan nagy, hogy a színezet ismertetése lehetetlen. A hímek általában sötétkék vagy feketés alapon vöröses foltokból összetevődő keresztsávosak, a sávok azonban az ivás idején eltűnnek, s egyenletesen sötét színnek adnak helyet.
Parambassis ranga – Üvegsügér
Egy halványsárgás árnyalatot kivéve látszólag színtelen hal; oldalfényben kékes színben játszik. Gyakran beleolvad a háttérbe.
Apistogramma cacatuoides – Kakadu törpesügér
A faj legfeltűnőbb jellegzetessége az úszói. A hátúszó megnyúlt sugarai úgy néznek ki, mint a kakadu bóbitája; a farokúszó vörös és fekete mintás.
Apistogramma macmasteri – Díszes törpesügér
A hal hátoldalának színe aranyló krémsárga, ami a kékes testoldalon keresztül alul világossárga árnyalatúvá válik. A szemtől a faroknyélig sötét vízszintes vonal fut végig; a fejen világoskék mintázat van.