| Megtekintve: 2 914

Akvarisztika – Dr. Lányi György, Dr. Wiesinger Márton


Dr. Lányi György, Dr. Wiesinger Márton


Akvarisztika


Művelt nép - Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest, 1955



Tartalom:



Bevezetés

A magyar nép kulturális fejlődése örvendetes módon bontakozik ki a haladó természettudományos ismeretterjesztés vonalán is. Ennek a természettudományos kultúrmunkának egy nálunk új, országosan kibontakozó területét képezik a biológiai szakkörök.

A biológiai szakkörök az élő állatok és növények kedvelőinek és az élő-lényekkel kapcsolatos tudományágak tanulmányozóinak széles táborát ölelik fel. A természetkedvelők eme tábora napról napra nagy mértékben gyarapodik, mégpedig leginkább az ifjúság és az üzemek dolgozóinak körében, akik hathatós támogatást kapnak a tudományos szakemberektől.

A biológiai szakkörök élősarkaiban élő növényeket és állatokat gondozunk, de a hangsúly azon van, hogy ezeket életközösségükben, természetes környezetükben mutassuk be.

Az életközösségi bemutatás céljaira az a k v á r i u m a legalkalmasabb eszköz, mert amíg a cserépbe szorított növény, vagy a kalitka rácsai közé zárt madár csupán kiragadott tagja a természetnek, addig az akvárium üveg-falain belül növények és állatok egymásra utalt, közös élete zajlik le szemünk előtt; az élő természetnek olyan teljes, harmonikus köre, melynél alkalmasabbat talán el sem képzelhetünk a természet komplex-vizsgálatára. Az akváriumban szemünk előtt játszódnak le az összes életfolyamatok, megismerhetjük általa a vízi növény- és állatvilág lélegzése és táplálkozásmódja közötti lényeges különbségeket, a természetben uralkodó biológiai egyensúly törvényszerűségeit, a biológiai anyagcserefolyamatokat, a víz fizikai és kémiai tulajdonságait, a vízi szervezetek különféle szaporodási formáit és ezzel együtt egyedi fejlődésük törvényszerűségeit is. Az a tény, hogy az akváriumban a legegyszerűbb egysejtű lényektől kezdve a növényeken és gerinctelen állatokon keresztül — a gerincesekig minden biotípust együttes közösségben megtalálhatunk, alkalmat nyújt nemcsak a természet iránti érdeklődés felébresztésére, hanem a megfigyelő- és tapasztalatgyűjtő készség legteljesebb kifejlesztésére.

Az akváriummal foglalkozó tudományos kedvtelés — az akvarisztika — kialakulásának történelmi szálai mélyen a múltba nyúlnak vissza.



ISBN:
Méret:
25 x 18 cm
Oldalszám:
288
Kötés:
félvászon
Példányszám:
Nyomtatta:

KÉPEK:
Katalógusba került:
2009-08-06 óta szerepel a katalógusban.
Frissítve:
2009-08-06 02:08

Adatok

Katalógusba került:

2009-08-06

Frissítve:

2009-08-06 02:08

Katalógus ID:

No. 5504


Kategória választó

Magyar akvarista könyvek (54) | Külföldi akvarista könyvek (13) | Haltani szakkönyvek (8) | Ismeretterjesztés (20) | Akvarista lapok, folyóiratok (8) |

Magyar akvarista könyvek kategória fajböngésző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük